Mai levelünk írója besokallt. Elege lett a vagyonvédelem területén tapasztalható vadnyugati viszonyokból, a bejelentés nélküli foglalkoztatásból, az állandó túlóráztatásból. Elege lett a garantált bérminimumnál jóval alacsonyabb – gyakran csak 380 – 410 forintos – órabérekből. Elege lett a bérek késve történő kifizetéséből, s abból is, hogy a kevéske fizetéséből jogellenesen levonják még a munkaruha árát is. S mivel a Kamarától – ami elvileg arra lenne hivatott, hogy a vagyonőrök érdekeit képviselje – segítségre nem számíthatott, így elhatározta, hogy ezentúl Ő  saját maga fog igazságot szolgáltatni ….. lopni fog ..... a „gazdagoktól” …

A levél leközlése előtt fontosnak tartom megemlíteni, hogy a vagyonőrök túlnyomó többsége nem úgy gondolkodik, mint a levél megírója.

 „Én már nem foglalkozom a Kamarával, az ott tapasztalható mutyizásokkal, összefonódásokkal. A vállalkozók trükközéseibe is belefáradtam. Szólni ellenük értelmetlen,  ezért  inkább egy ideje a munkahelyeimen azt lopok, amit érek. Ezzel nem csak kárpótlóm magamat a munkaadóim által ellopott járandóságaim miatt, hanem megpróbálom elérni azt is, hogy a Megbízó kirúgja a munkaadóimat. Legutóbb a  …ben szolgáltam, közel kétszázezer   forintos cuccot vittem haza. Úgy, hogy a végén nem is rám gyanakodtak. Azt mondták nem figyeltem eléggé a tolvajokra. Az ezt megelőző munkahelyemen  pedig szerszámokat, üzemanyagot, alkatrészeket vittem el, ki tudja milyen értékben. Vegyétek már észre, hogy ezt csak így lehet! Meg kell élnem, fejlődnöm, haladnom kell, mert különben csak nélkülöző „rabszolga” maradok életem végéig. És itt megjegyzem: Nem vagyok lopós!!! A szegényektől, nincstelenektől, átlagos emberektől nem veszek el semmit. „