2009.08.08.
11:50

Írta: Szekuriti Blogger.

53. Amikor az őr elcsábul

Szánalmas. De most komolyan. A Heves Megyei Hírlap online kiadásában találtam ezt a cikket.

Három szolgálati napig lehetett mindössze megbízni egy biztonsági őrben, aki egy bányarekultivációval foglalkozó vállalat mátraszentimrei telephelyén dolgozott. A Mecsek-Öko Kft. kábelkötegeiből a férfi egy cinkostársával együtt előbb csak annyit vett magához, amennyi épp elfért egy személyautóban.

- Amikor látták, hogy senkinek nem tűnt fel a kisebb lopás, szóltak egy harmadik "jóbarátnak", aki már kisteherautóval fuvarozta haza a kábeleket - tudatta Tassy Tamás, a gyöngyösi kapitányság bűnügyi alosztályvezetője. Összességében április közepétől május közepéig 7 millió forintos kárt okozhattak a cégnek. A nyomozás a gyanúsítottak ellen jelentős értékre elkövetett lopás ügyében folyik, melynek büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetés - hangsúlyozta az alosztályvezető.

Tipikus hülyegyerek felfogás. Alapvető dolog, hogy ha egy új helyre raknak egy őrt, akkor az első időkben folyamatos az ellenőrzés. Még az irodaházaknál is, egyrészt a megbízó is jobban figyel, hogy rendben mennek -e a dolgok, másrészt a biztonsági cég is, hogy megmutassa a megbízónak jó döntést hoztak, amikor őket választották.

Amikor én irodaházban dolgoztam, akkor kezdés után kijött a területi vezetőnk naponta, a biztonsági igazgató az első két hétben 3-4 naponta, meg az éjszakai ellenőr is kétnaponta.

Tiszta, gyűrődésmentes ing, élre vasalva, pontosan a kijelölt őrhelyen álldogálok -e, szépen mosolygok -e, ilyenek. Erre ment az ellenőrzés.

Erre ez a csóró meg megkapta a telephely őrzését, ami tipikusan olyan hely, ahonnan értéket lehet elvinni. Mert hogy egy irodaházból lopja valaki a teát, az ablaktisztitót meg a csodatörlőkendőt az dolog, kirúgás jár érte persze, de ezek nem olyan nagy értékek.

A telephelyen meg mindjárt, 1-2 nap után teherautóval? Gratula neki, ráadásul büntetett előélettel még őrnek sem fogják felvenni többet. Így is lehet csinálni, bár láthatóan, nem éri meg.

Van hasonló történeted? Küldd el nekünk a szekuriti@gmail.com címre, és mi kitesszük!

22 komment

Címkék: lopás

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr411296324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mad dog 2009.08.08. 18:01:42

Gyöngyös+kábel lopás-szerinted ? Kecskére káposztát ! Lehet hogy hobbi szintü villanyász merjünk nagyot álmodni elmélettel !

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.08.08. 18:57:57

Biztosan célszerű ellenőrizni a biztonsági őrt a kezdeti időkben, de. Attól függetlenül, hogy kezdetben ellenőrzik, még a későbbiekben ugyanúgy ellophatja a cuccot, mondjuk kezdés után 2 héttel. Akkor sem jobb a helyzet.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.08.08. 19:08:50

@Slanger: Természetesen, de azért az ilyen lopósdi általában nem szokványos az irodaházaknál. A telepeken sem, de ott egyrészt nyilván nagyobb a kísértés, másrészt meg rosszabb az emberanyag is.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.08.08. 19:13:20

@Biztonsági Őr: Azért aki valóban lopni akar, az az irodaházban is talál értéket. Pc-k, projektorok stb. Persze egy telepen sokkal nagyobb értéket lehet lenyúlni. Például melóhelyemről lenyúltak 650 liter gázolajat egy éjszaka alatt. Úgy hogy 20 literes kannákkal kellet cipelniük kb. 400 métert. Volt őr, és nem vette észre (?)

ttibike 2009.08.08. 19:22:07

Az igazi gond az, hogy a munkaügyi központoknak ki van adva hogy vagyonőr képzésre első körben "hátrányos helyzetű" polgárokat kell felvenni. Mást csak akkor ha nem tellik meg a keret.

Caius Romanus Neto (törölt) 2009.08.08. 19:24:19

Ez a drága biztonsági őr nem egy füstös volt véletlenül?

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.08.08. 19:39:25

Nem hinném, hogy itt számít, h cigány volt e az elkövető. A magyarok is éppen úgy ellopják, mint a romák.

youlopukku 2009.08.08. 20:03:38

A csirkefeldolgozóhoz sajna mi lakunk a legközelebb.Az utóbbi sok évben több különböző cég őrizte az objektumot.Nekünk mindig friss a csirkemell otthon....Mindig./A sajna a csirkeipar bűzére értendő./

hapcika 2009.08.08. 20:03:43

Itt jelentkezik a kisértékű lopás csapdája. Lopott a biztonsági őr régebben is, de csak szabálysértési határig ment el. Néhányszor megbüntette a jegyző, de a becsületén nem esett folt.Ki kell mondani, hogy ma Mo-on erkölcsileg senkit nem itéltek el lopásért, sőt büszke is lehet rá, mert lopott. Kaphat erkölcsi bizonyítványt, biztonsági őr lehet, pénzespostás, rendőr, katona, pénztáros, csak arra kell vigyázni ne lépje túl a 19999 forintos szabálysértési határt.. Nem tudom milyen ihlet szállta meg 90-ben Balsai igazságügyminiszter úrat és Sólyom Lászlót az Alkotmány Bíróság akkori elnökét, hogy nyakunk közé b...ta ezt a módosított törvényt, mármint a BTK 136. §-t. Én azt mondom, aki lop annak nincs erkölcse, ne kapjon erkölcsi bizonyítványt és ne tölthessen be a közéletben semmilyen pozíciót. Lehet, tisztább lenne a közélet és nyugodtabban aludnék. Másik kérdés, de ide tartozik, alkotmányosság szempontjából sem állja meg a helyét ez a paragrafus, mert bármely állampolgár szempontjából sértő, hogy törvényileg megengedik, bizonyos határig lehet lopni az állampolgártól és csak "írásbeli figyelmeztetőt" kaphat. Sértve érzem magam, hogy ilyen háttérrel biztonsági őr, pedagógus, ök.képviselő lehet valaki és együtt kell dolgoznom vele, vagy ellenőrízzen engem.Sértő nem csak a lopás, hanem az is, hogy becsületes embernek vallja magát és beperelhet, ha kételkedésemnek hangot adok. Ezt nem szabad tűrni és aki ilyet észrevesz jelentse az illetékeseknél, vagy reklamáljon személyesen Sólyom László közt.elnök úrnál. A kommentem rasszista előítéletektől mentes, mivel ez 1,2 millió embert érint az országban és nem azért írtam, hogy háborúzzunk, hanem megoldásként. Köszönöm türelmeteket!

fullánkhegyező 2009.08.08. 20:07:36

Nem az a jelenség lényege ,hogy valakit lopáson kaptak.
Ez pláne az átkosban bocsánatos bűn volt.Hisz ott is kis pitiket tették pellengérre.Én melóztam olyan helyen ,ahol személyi motozás volt a portán, de szó szerint mindenkit kivétel nélkül megmogyoróztak.A nagy értékek nem a zsebben mentek ki a kapun,hanem hivatalos szállítójeggyel,szintén teherautóval ,jó kis kivétel volt.Nem kisteher ,hanem nagy csepel volt.
Na vissza lényeghez.Itt azt kéne megnézni ,hogy is folynak ezek a gyorstalpaló vagyonőr tanfolyamok,kik is a vezetőjük ezeknek a "kiképző " cégeknek? Hát csak nézzétek meg!
Volt főrendőrök.(tisztelet a kivételnek.Lehet ,hogy az is van)
Itt a lényeg,hogy legombolják a tanfolyamdíjat lehetőleg minél több szerencsétlentől,válogatás nélkül,mert ha válogatás lenne jönne az ombuci .Aztán ha szerencséje van valahova felveszik,természetesen egy olyan biztonsági céghez ,ahol szintén volt főrendőr a tulaj,ja és persze vállalkozói igazolványt azt kérnek nehogy még fizetni kelljen utána.

Na én ezt látom ,tegyen helyre valaki ,aki úgy látja nagyon nincs igazam!

youlopukku 2009.08.08. 20:10:46

@youlopukku: Na jó,a sajna az erkölcseimet is illeti./Tényleg,még rendesen jó hogy nem komolyabb cég mellett élünk./

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.08.08. 20:15:19

@fullánkhegyező: Ha visszaolvasol ebben a blogban, megláthatod, hogy a szakmabeli törzskommentelőink nagy része erről beszél egyfolytában..

snr (törölt) 2009.08.08. 20:26:37

Az építőiparban dolgozom. Sorolni tudnám az eseteket mikor az őr nem vette észre, hogy elvittek egy teherautónyi kábelt. Az hogy van biztonsági őr, csak fokozza a kockázatot.

Pajtás 2009.08.08. 20:42:27

az irodaházból is lopnak rendesen. tőlünk 6 laptopot, két pc-t 9 mobilt vitt ki, mire elkapták. ma a ford szervizben biztonsági őr.

fullánkhegyező 2009.08.08. 20:51:41

Biztonsági Őr 2009.08.08. 20:15:19
Igen végigolvastam.Nem feltétlenül kell A cigányszármazásra kihegyezni ezt a problémát.A válogatás nélküli vagyonőrtanfolyamra való beiskolázást nem csak így értettem.Megint tisztelet akivételnek,de kik is jelentkeznek általában ezekre a gyorstalpalókra?
Hát bizony nem a kimagasló intelligenciáju emberek.Ahogy írta is itt valaki ,előtte itt ott még nem is a törvénytiszteletéről volt híres.Na ezek aztán amikor "bevetésre" kerülnek kiélhetik az agresszív meg más nem kívánatos tulajdonságukat.
Ők azok akik a boltban terrorizálják a vásárlókat,meg a telephelyről "áthelyezik "a kábeldobot.

Adani 2009.08.10. 11:46:09

Sztem nem volt valami kincstári aggyal megáldva. Eleve nagy tételben lopni mikor rá van bízva nem okos dolog tudhatta volna, h rajta fogják először keresni. Annyi esze se volt ,h ne otthon tartsa a lopott cuccot. Irodaházban is tudnak lopni, pl. egy békéscsabai irodaházban ahol az előző munkahelyem is működött volt mikor rendszeresen eltűntek a WC papírok meg a szappanok meg a törlőkendők. El is kapták asszem a tettest, az otthoni készleteit töltötte fel. Mikor főiskolára jártam akkor is lopták a diákok a budiból a WC papírt meg a szappant, főleg, akik albérletben laktak nem koleszban, a koleszban kaptunk budipapírt. Mondjuk egy WC papír nem nagy tétel, de kis mennyiségben simán elvittek pár nap alatt egy kartonnyit és máris megspórolták egy sör árát kb. :)


Másik érdekes történetet is egy kecskeméti haver mesélte, állítólag a 80as években történt és ezen röhögött mindenki az újság is megírta. Valami fatelepen volt egy jómunkásember, aki egész nap a forgácsot talicskázta és nap végén megkérdezte, h hazavihetne-e egy talicskányi forgácsot? Néztek rá mint a hülyére, h az minek neki, de hát hadd vigye ráhagyták. Többször meg is motozták meg ellenőrizték , nem lop-e valamit ,de mindig tiszta volt azt hittéka forgács alá rejt valamit. Kb. egy hónap múlva jöttek rá a turpisságra, mikor erősen megcsappant a talicskák száma. Kimentek a lakására és vagy 20 talicskát találtak nála, a jóember minden nap ellopott egy talicskát, ugyanis hazatolta benne a forgácsot, de másnap nem hozta vissza.

Volt egy kezdő betörőpáros is Kecsón, akik betörtek egy házba és találtak egy polaroid gépet az asztalon, ami akkoriban újdonság volt. Játszadoztak vele, fényképezgették egymást, aztán meg dühösen dobálták el a lapokat, amin csak feketeség látszott, gondolván nem működik. Elvittek pár értéket és másnap meg a rendőrség csöngetett náluk. Ugyanis a polaroid képeknél kell pár perc mire megszárad és csak akkor jelenik meg a kép, a képeket meg ugye eldobálták és a nyílvántartás alapján tudták a rendőrök ,h kikről van sz és hová kell menni.

Hang Ember 2009.08.10. 13:41:10

Hmm... erre csak annyit mondok, hogy nagy az Isten állatkertje... a többit meg már leírtátok előttem.

Viharkabát 2009.08.12. 17:16:24

@youlopukku: Tényleg nagy szerencse. Elképzelem, amint mindennap pl. friss processzor vagy vinyó kerül az asztalra... :D

warrant officer 2009.08.12. 19:50:09

Én másik oldalról közelítem meg a kérdést.
Örülök, hogy a birkája 7 milla értékben lopott, ügy lett belőle és egy mocsokkal kevesebb a szakmában.
Amúgy őrnél, akinek feladata a mások vagyonának őrzése akár 1000 Ftnál is lehetne etikai eljárást kezdeni és kivágni a szakmából, mint a macskát szokták.
Mondom, lehetne.
süti beállítások módosítása