2010.02.02.
10:32

Írta: Szekuriti Blogger.

92. Belépés csak kártyával

Kicsit furcsa a cím, de most arról a típusú beléptetési rendszerről szeretnék beszélni, aminél egy belépő kapun kell áthaladnunk a belépőkártyánk segítségével.

A megfogalmazás kicsit faramuci, a bejegyzésben azt is leírom, hogy miért.

 

Nos, akkor elsőre azt kellene tisztázni, hogy mágneskártya, belépőkártya, kártya, beléptetőkártya, vagy "hogyishívják"? Anélkül, hogy a működésébe belemennék, én általában a belépőkártyát használom, ezt mindenki érti, ráadásul elkerülöm a mindig okos-típusó embert, akinek ha mágneskártyát mondanék, megpróbálná elmegyarázni, hogy miért nem mágneskártya van a kezében, vagy ha az is, akkor miért hülyeség így hívni.

 

Amúgy valami ilyesmit kell elképzelni, a legtöbb ember már látott ilyet:

 

 

Most teljesen lényegtelen, hogy ezen a kártyán alul egy csík van, amit le kell húznunk (át kell húznunk) egy szerkezeten, vagy csak oda kell érinteni valahova, esetleg egy chip van benne. Az is teljesen lényegtelen, hogy fehér, fekete, vagy feliratos, az alapanyaga mindig műanyag.

A beléptető rendszer részei a belépőkártya mellett még a leolvasó (ez az, ahova odaérintjük, lehúzzuk a kártyát) és maga a számítógépes rendszer. A rendszer tárolja a belépési adatokat, jogosultságokat. Ezt általában csak nagyon magas biztonsági jogokkal rendelkező személy állítgathatja, multiknál ez jellemzően a vagyonvédelmi menedzser (aki felett áll még a biztonsági igazgató és helyettese, más senki).

A nyers kártyát egy kártyaolvasó/író eszköz írja meg. A kártyának van egy azonosítója, ehhez lehet hozzárendelni a dolgozót, és azt, hogy milyen helyekre mehet be a kártya segítségével. Tehát nem különböző kártya típusok vannak pl. a konyhába, illetve az igazgatóhoz belépni jogosult embereknek, hanem a jogok vannak szűkítve és bővítve tetszés szerint. Tetszés szerint annyira, hogy akár minden beléptető eszközhöz és ajtóhoz egyedileg hozzárendelhető a kártya.

Ahol beléptetőkártyák vannak, ott MINDIG van a biztonsági szolgálatnak mesterkártyája, az úgynevezett őrkártya, ez felfogható egy istenkártyának is. Minden ajtót nyit, ennek megfelelően nagyon vigyáznak is rá, s bár egy kattintással kitiltható a kártya azonosítója minden belépési helyről, elvesztése esetén (érthetően) fejek hullanak a biztonsági őrségnél.

Milyen tipikus korlátozásai/beállításai lehetnek egy beléptető kártyának? Néhány életszerű példa:

  • az irodista beléphet a főbejáraton, illetve az irodák bejárati ajtaján
  • a menedzser beléphet a főbejáraton, az irodák bejárati ajtaján és a kártya nyitja a garázs sorompóját is a kocsi elrakásához
  • a takarítónő beléphet mindenhova, kivéve a biztonsági központot és a vezérigazgatót
  • a biztonsági őr beléphet mindenhova, kivéve az épület biztonsági központját
  • a vagyonvédelmi menedzser, biztonsági igazgató, igazgató-helyettes beléphet mindenhova

Talán érdemes észrevenni azt, hogy a biztonsági őrök általában nem férnek hozzá az épület biztonsági központjához, ez az a hely, ahol csak néhány kiválasztott tartózkodhat, itt folyik a biztonsági felvételek rögzítése, a kamerák mozgatása és még sok ilyen finomság. S bár a biztonsági őrök folyamatosan figyelik a monitorokon a kamerák képeit, nem mozgathatják azokat. Egyrészt azért, mert pontosan be vannak állítva a kamerák, másrészt meg el lehet képzelni, hogy egy irodaházban, 90%-os fiatal női felhozatalnál mire lenne folyamatosan rázoomolva a kamera...

 

Még egy pár szót a beléptetőkapukról, valami hasonlóra kell gondolni:

 

Ezek a beléptetőkapuk a biztonsági rendszer egyik alappillérei. A kártyáknál már leírtam hogyan működik maga a dolog, akkor mégis mit érdemes tudni ezekről a kapukról?

Sok ember már tapasztalatból tudja, de persze leírom, hogy az áthaladás úgy történik, hogy a kártya beazonosítása után az első képen látható rendszer kiold, és egy fordulatot elmozdul (az egyik ág helyére kerül a következő, és így körbe). A középső képen látható kapunak nem sok értelmét látom, mert felette át lehet ugrani, még ha alatta nem is lehet elbújni, a harmadik képen meg áruszállításnál használatos kapu látható.

Nos, visszatérve az első kapuhoz, sok embernek lehet fájdalmas tapasztalata abból, hogy futva valahova, sebtiben odaérintve a kártyáját a leolvasóhoz, az nem beolvasva azt, nem nyílik ki a kapu. Ilyenkor a siető ember fennakad a forgórészen, mely pont nagyon keményen ágyékon vágja őt. Sokszor voltam úgy beléptető kapunál, hogy egy-egy igazgató akadt fenn a kapun, s nekem nem szabadott röhögnöm amikor ott sápadozott egy kiadós tökönveretés-után..

 

Felmerülhet akkor a kérdés, mi a csodának rakják pont ilyen magasságba ezeket a kapukat, ki akarják írtani a nemzőképes férfikorosztály potenciáját? Persze nem, hanem ha normálisan beolvastatjuk a kártyát, akkor a lábunkkal pont kényelmesen át tudjuk forgatni a csillagot áthaladás közben, és jöhet a következő mögöttünk, stb.. így nagyon nagy a kapu áteresztő képessége.

De miért ez a forma? Azért, mert ezt a háromágú csillagot, vagy nem is tudom, mi másnak lehetne nevezni, egy-egy mágneszár tartja a helyén. Tűzriasztáskor, vagy ha utasítást kap rá, azonnal elold a zár, és a három rúd függőlegesen a föld felé lógva, semmi akadályt nem képez, így a kapu azonnal átjárható, nem kell hozzá speciális szerszám, elforgatás, elmozdítás, tehát a kiürítésnek nincs akadálya. A veszélyhelyzet elmúlásával pedig egyszerűen visszaállítható, a fémkarokat csak fel kell hajtani, ahol bekattan a zárba, ez megfogja, így teljesen zárt lesz a beléptetőkapu.

 

A bejegyzés végére hozzátenném még, hogy nem butaság a beléptető rendszer, a beléptető számítógépen név szerint meg lehet nézni, ki tartózkodik az épületben, sőt, zónákra, további pontokra osztott helyeknél azt is, hogy melyik ajtón lépett át és mikor. Ha a rendszert felelősen kezelik, akkor tűzriadókor is meg lehet mondani majdnem 100%-os biztonsággal, hogy még 12 ember van az épületben, a rendszer szerint ezen és ezen a helyen.

Természetesen a munkaadó is kordában tarthatja vele alkalmazottait: az egyik helyemen a munkaadó lekérte a kilépések/belépések listáját, és pénzbüntetést kapott az, aki a megengedett pihenőidőnél többet töltött a munkahelyétől távol a minden rögzítő számítógép szerint...

 

 Kérlek szavazz, mennyire tetszett a bejegyzés? Munkámat nagyban segíti, ha naprakész visszajelzést kapok a látogatók véleményéről.

9 komment

Címkék: jog számítógép jogosultság mágneskártya beléptető kapu belépőkártya

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr221708099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2010.02.02. 12:36:15

Szia! Látom új lendületre kaptál! :) S új külsőt kapott az oldalad is :) Na látod, fog ez menni! :)

Hang Ember 2010.02.02. 13:03:39

Nos, kedves kollégám!
Ez vérbeli szakmai poszt! Ami tetszett benne, az hogy megpróbáltad "konyhanyelven" azaz nem szakmai kifejezésekkel teletűzdelve ismertetni a rendszer lényegét, működését.
Jómagam beléptető rendszer-tervezésből írtam a szakdolgozatomat, speciális objektum esetében. (kacérkodom a gondolattal, hogy írok neked szakmai témájú anyagokat, amelyekből esetleg poszt is lehet...)
Szóval csak így tovább!

vén betyár 2010.02.02. 13:28:02

@Hang Ember: Gratula!Ezt még én is megértettem.Tényleg csak igy tovább, fog ez menni, megy ez!

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.02.02. 19:40:48

@tff: Köszi, kicsit túlzásba viszik az őrök. Nem is lehet beletúrkálni a csomagba, meg kell kérni a tulajdonost, hogy ő mutassa meg. De akkor lehet, hogy erről is lesz majd poszt.

2010.02.02. 20:42:37

@Szekuriti Blogger:

Kicsit?! Itt a csomagba turkálás a legkevesebb, motozás tűrésére kényszerítik a vagyonőrök a dolgozókat, ráadásul férfi őr motozott nőt egy alkalommal...
Én mindenesetre javasoltam nekik, hogy tegyenek a Kamaránál bejelentést a vagyonőrök elég sajátos gyakorlatáról, plusz a legközelebbi motozási kísérletnél célszerű ellenállni, szükség esetén rendőrt hívni.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.02.02. 20:45:33

@tff: Igen, csak valószínűleg ez egy gyár vagy üzem, és inkább kirúgják azt, aki panaszt mer tenni...

Adani 2010.02.05. 11:53:26

Nálunk a munkahelyen sima vevőszámláló van ez két kapszula egymással szemben az ajtó két oldalán és azt méri hányna jöttek be és mentek ki. Néha téved ilyenkor van az ,h elvileg még vannak bent gyakorlatilag meg üres a könyvtár. Volt mikor lekértem egy 8-9 közötti adatot és kiadta, h 2-en bejöttek, de öten kimentek ( van hátsó ajtó is ha azon jön be, de elöl megy ki akkor lehet ilyesmi az eredmény). Ezen jót derültünk az egyik kollégával mondván most akkor még hívjunk be 3 embert, h ne legyen bent senki. :)
süti beállítások módosítása