2010.03.16.
20:35

Írta: Szekuriti Blogger.

121. Vagyonvédelmi hírek március 16.

A napi vagyonvédelmi összefoglaló.

Csokonyavisontán egy öttagú társaság az egyik trafóból engedte le az olajat, amikor a körzeti megbízott észlelte őket. A tolvajok azt mímelték, hogy lerobbant a kocsijuk, ennek ellenére a megbízott rájött a trükkre, és a kiérkező rendőrök előbb a három helyszínen levő, majd a két menekülő elkövetőt is elfogták. [Kapospont]

Balatonszárszón éppen kipakolt az atójából egy BMW tulajdonosa, amikor egy holland állampolgár bepattant, és ellopta azt. Az értesített rendőrök több irányból kezdték meg az üldözést, mire az egyik akadálynál a tolvaj elsodorta az egyik rendőrt, majd a rendőrautóba csapódott. A rendőrök a tolvaj elen eljárást kezdeményeztek lopás, közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak bűncselekményekben. [Somogyi Hírlap]

Egy kiskunfélegyházi tanyára ismeretlen tettes tört be, és kb. 450000 Ft értékben vitt el arany ékszereket, GPS készüléket és készpénzt. [Kecskeméti TV]

Március 14-én este 13, 15 és 16 éves lányok, illetve egy 17 éves fiú megfenyegetett a VIII. kerületben két lányt,  s egyikük ezüst nyakláncát elvették, míg másikuk mobiltelefonjának és nadrágövének elvételét megkísérleték. A riasztott rendőrök a társaságot 10 perccel később elkapták a József körúton. [Rendőrség]

Szintén 14-én este két férfi bántalmazott egy harmadik férfit egy X. kerületi épületben, majd elvették mobiltelefonját. A kiérkező rendőrök elfogták a 21 és 46 éves kőbányai férfiakat, s a mobiltelefon is előkerült a tettesektől. [Rendőrség]

Az I. kerületi rendőrok egy batthyány téri ellenőrzés során feltartóztattak egy személygépkocsit, melynek 34, 37 és 42 éves férfi utasai 14-én este egy III. kerületi lakás ajtaját felfeszítve laptopokat, mobiltelefont, kerékpárt, nyakláncot, bankkártyát és útlevelet loptak el. [Rendőrség]

Egy 23 éves férfi március 15-én hajnalban a Blaha Lujza téren egy férfitől mobiltelefont, míg másik kettőtől készpénzt tulajdonított el. A tettest a józsefvárosi rendőrök 1 órával később a Keleti Pályaudvar környékén elfogták. [Rendőrség]

A rendőrök elfogtak három (25, 23 és 18 éves) férfit, akik a IX. kerületi ferenc téri nyilvános telefonfülke érmetárolóját kísérelték meg felfeszíteni. A rendőrök a Lenhossék utcánál elfogták őket. [Rendőrség]

A rendőrség nyomozói a Stadionok metróállomásnál elfogtak egy 18 éves férfit és egy 20 éves nőt, akik a metróállomás lépcsőjénél megpróbálták ellopni egy férfi értékeit annak hátizsákjából. [Rendőrség]

A helyszínen elfogták azt a 40 éves nőt, aki  a XIV. kerületi Volán-pályaudvar várótermében próbálta egy nő értékeit kilopni annak táskájából. [Rendőrség]

A szőnyi postát akarta kirabolni egy 25-30 év körüli fiatalember, akit a helyi biztonsági őr megpróbált lefegyverezni. Dulakodás kezdődött, a biztonsági őr a támadó késétől könnyebben megsérült, a támadó elmenekült. [Napi Ász] [Stop]

Az indiai Deep Space Network űrközpontnál a biztonsági személyzet igazoltatni akart két gyanús embert, akik közül az egyik fegyvert rántott, és tüzelni kezdett. Az őrök visszalőttek, a két támadó elmenekült. [Index]

Akár 10 év börtönt is kaphat az a biztonsági őr, aki eddig tisztázatlan körülmények között levágta egy vendég kezét a machete-jével. A krakkói rendőrök hívásra érkeztek, kiérkezésükkor már megtörtént a csonkolás, a vérző férfi éppen menekült az őr elől. [Azta!]

Március 10-én betörtek egy tatabányai lakótelepi lakásba. A behatolók elvitték a 82 éves nő pénzét és műszaki cikkeit. Az idős nő nem tett feljelentést, az esemény után fél órával azonban egy idegen mégis megjelent, és nyomozónak adta ki magát. Miután körbekérdezősködött a lakásban maradt további értékek után, az idős nőtől ujjlenyomatot vett a mobiltelefonjával, s elment. A valódi rendőröket csak másnap értesítették a szomszédok unszolására. [Magyar Nemzet]

Buszbérletet hamísított magának egy 16 éves fiatalember, akit a buszsofőr lebuktatott, majd visszatartott a rendőrség kiérkeztéig. - 80000 forint kár keletkezett abban a személygépkocsiban, amely elütött Szigetvár és Szentlászló között egy szarvast. Az állat elmenekült. - Egymillió forint értékben vittek el aranyholmikat, eozint és vázákat pécsen egy betörés során. - Háromszázezer forint a kára annak az autósnak, akinek a napokban ismeretlen maró anyaggal öntötték le a kocsiját Pécsen. [Dunántúli Napló]

Február 28-án a Heim Pál Gyermekkórház több irodáját felfeszítették, s az ismeretlen tettesek több millió forint értékben vittek el számítógépeket, laptopokat, adathordozókat és kisegítő műszereket. [Napidoktor]

A kiérkező körzeti megbízott a vízóra aknába bújva találta azt a férfit, aki megrongálta egy almaültetvény öntözőrendszerének automata központját, illetve társaival villanybojlert, mosdókagylót és csaptelepeket szerelt le. A tolvaj társait még keresik. [Stop]

A vasárnapi pécsi vásárban ellopták egy holland állampolgár pénztárcáját, benne 100000 Ft-tal. - Az egyik pécsi családi házból 300000 forint értékben vittel el laptopot, karórát és ékszereket. - Szintén Pécsett feszítették fel azt a garázst, amelyből kétszázezer forint értékben szerszámokat loptak el. [Dunántúli Napló]

A helyiek szerint néhány cigány család áll az ózdi kutyalopások hátterében, akik kutyaviadalokat szerveznek magánházaknál. Nemrégiben betörtek több állatorvosi rendelőbe is, ahonnan fájdalomcsillapítókat és kötszereket zsákmányoltak ismeretlenek. [Index]

Sajóládon tettenértek egy 24 éves férfit, aki villanyoszlopról légkábelt akart ellopni. A férfi letartóztatásakor három másik légkábelt is megtaláltak. [Borsod Online]

Koruk miatt nem büntethető az a 7 és 8 éves gyermek, aki egy miskolci óvoda ablakát betürve, megpróbált egy gyerekbiciklivel távozni. A rendőrök megzavarták őket, a rongálási kár 8000 forint. [Hír Tv]

Elítélték azt a 47 éves rendőrt, aki fegyvertelen tiniket lőtt le egy rablás során. A 14 és 17 éves fiú tavaly az ausztriai Kremsben tört be, amikor is a kiérkező rendőrpáros megzavarta őket. A fiatalabb betörő meghalt, az idősebbiket megsebesítő rendőrt felmentették. [MTI]

Egy szombathelyi férfi a helyi nagyáruházból 32000 forint értékben próbált meg kozmetikai termékeket ellopni, az őrök elfogták. - Vasárnap reggel egy sárvári boltból próbált meg egy helybeli lakos ellopni egy dezodort, de őt is elfogták. - Elfogták azt a molnaszecsődi lakost, aki egy döröskei nyaralónál kerékpárt és ültetni való hagymát lopott el. - Egy körmendi férfit fogtak el a rendőrök, aki egy felújítás alatt álló házból próbált gerendát lopni. - A kiérkező rendőrök előállítottak 5 román állampolgárt, akik a kocsijukból árulták Csepregen a hamis márkajelzésű motorfűrészt. - A rendőrség keresi azt a két fiatalt, akik megpróbálták felfeszíteni egy szombathelyi benzinkút autómosójának pénzkazettáját. - Egy szombathelyi férfi lakásából 30000 forintot lopott két ismeretlen, amikor a nem bezárt bejárati ajtón kizsebelték a tulajdonos fogason lógó kabátját. - Egy Kőszeg külterületén parkoló kamion tanksapkáját lefeszítették, és 450 liter gázolajat szívtak le belőle. [Rendőrség]

Székesfehérváron 300000 forint értékben vittek el elektromos kábelt egy telephelyről. - Dunaújvárosban 30000 Ft értékben vittek el mobilt, ékszereket egy nyitott lakásból. - Ercsiből félmillió forint értékből élelmiszert és hiltit, Sárkeresztúron 30000 forint értékben élelmiszert loptak, illetve utóbbi helyen 80000 Ft értékben rongáltak is, Sárbogárdon szőlőprést vittek el 80000 Ft értékben. - Az adonyi ATM-et ismeretlenek kirántották a falból, a biztonsági festékpatron azonban megfestette a készpénzt, így a rablók felsültek. - A fehérvári Hermann László Zeneiskola műemlék jellegű épületében 300000 Ft kárt okoztak vandálok. [Rendőrség] [Dunaújváros Online]

Négy veszprémi fiatal a szombati bulizás után betört egy kisbolt raktárába, ahonnan dobozos sőrt lopott. Egy szolgálaton kívüli polgárőr észlelte az esetet, s a kiérkező rendőrök elfogták a társaságot. - Szintén négy 16 és 19 év közötti veszprémi fiatalt jelentettek fel, amiért egy veszély jelző táblát loptak el nem sokkal igazoltatásuk előtt. - Két esetben is kitépték idős nők kezéből a táskájukat Pápán, majd a tolvaj futva távozott. Az elkövető zsákmánya a táskákon kívül mindössze szívgyógyszer, illetve személyes iratok lettek. - A várpalotai rendőrök elfogtak egy 21 és 31 éves férfit, akik betörtek az erdészet egyik épületébe. - 100000 forint értékben loptak el 5 méhcsaládot Uzsa határából. A tulajdonos az alvó méheket utoljára januárban ellenőrizte, március 15-re lába kelt a 8 kaptárnak. [Napló-Online]

Két fiatal gyógyszert próbált lopni a siófoki kórházban, de tettenérték őket. Egyikőjüknél a kábítószer-teszt pozitív lett, így őt kábítószerrel való visszaélés miatt is feljelentették. - Somogyfajszon egy 17 és egy 18 éves lány betört egy házba, a szomszédok értesítették a rendőröket. - Egy 46 éves kaposvári férfi feltörte egy helyi cég telephelyét, ahonnan flexet, hosszabbítókat és szerszámokat próbált ellopni. A kiérkező rendőrök tettenérték. - Főnyeden 23 és 27 éves férfiakat gyűjtöttek be a járőrök, akik 180000 forint értékben akartak műszaki cikkeket ellopni egy mezőgazdasági telepről. - Desedánál hétvégi házakat akart feltörni egy betörő, aki az első ház feltörése után lebukott. A rendőrök kiérkezéséig a helyi lakosok visszatartották. - Két helybéli nő két köbméter akác tüzifát akart ellopni Kaposfőn, de a kadarkúti rendőrök elfogták őket. [Kapospont]

Egy lakásba akart betörni az a férfi, akit a tulajdonos rajtakapott. Az elkövetőt és társát kutyás rendőrök, nyomozók és kommandósok is üldözőbe vették, majd végül sikeresen elfogták. [Kapospont]

Baján észlelték, hogy az elmúlt egy hónap során 250 akác karót loptak el, 500000 Ft értékben. - Kecskeméten egy használtruha áruházból vitték el a 280000 Ft-ot tartalmazó pénzkazettát. - Szintén Kecskeméten törték fel azt a lakást, melyben 530000 Ft volt a zsákmány. - Egy kiskunfélegyházi cég telephelyéről 9 millió forint értékben vittek el 22 tonna sertéshúst. Az eredeti cél Olaszország lett volna, de mint kiderült, Budapesten adta el egy 38 éves hatvani férfi. - Kecskeméten egy 26 éves helyi férfi feltört egy Ford Transitot, melyből termoszt, ásványvizet, szemüvegtokot, számológépet és lakáskulcsot zsákmányolt. [Petőfi Népe]

Egy Volkswagen Transportot loptak el a tulajdonosa háza elől, a nagykanizsai rendőrök később megtalálták a gépjárművet, az eleje összetört. [Zalai Hírlap]

Egy 20-25 év körüli fiatalember lépett fegyverrel a kezében az egyik szombathelyi pénzváltóba. Az ott ülő nőtől a bevételt követelte, aki kicsavarta a támadó kezéből a fegyvert, majd a menekülő után futva azt még lapockán ütötte a támadóeszközzel. Az üzlet biztonsági kamerája rögzítette az eseményt, a rendőrség nagy erőkkel nyomoz. [Szombathelyi TV] [Nyugat] [Magyar Nemzet] [Stop]

Egy 25-30 év körüli fiatalember fegyverrel rabolta ki a bezenyei takarékszövetkezetet. 1 millió forintos zsákmányával a közelben várakozó Audi A6-osba ugrott, majd eltűnt a helyszínről. [Magyar Nemzet]

utolsó frissítés: 2010.03.16. 22:41

Szólj hozzá!

Címkék: hírek vagyonvédelem

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr891845315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása