2010.11.23.
17:42

Írta: Szekuriti Blogger

181. Besoroznák a fiatalokat vészhelyzet esetén

Nah, ma az Indexen vicces cikket olvastam, a legújabb tervek szerint besoroznák a fiatalokat vészhelyzet esetén. Olvasás közben pár percig hangosan röhögtem, hogy valami okos már megint túl sok amerikai filmet nézett. Hogyan működne ez Magyarországon?

A Népszabadség cikke szerint így:

1. a köteles polgári védelmi szolgálat alapján a veszélyeztetett települések 22 és 27 év közötti lakosait egyszerűen besoroznák veszélyhelyzetkor

2. ha a fitalaok kevesen vannak, akkor a következő korosztályokat is besoroznák

3. morálisan ösztönöznék a lakosságot a bevonulásra, korszerű és magyaros egyenruhával

4. a szolgálatot pénzzel meg lehetne váltani

Oké, ez megint ilyen tipikus magyar balfaszság. Sorozzuk be a fiatalokat ha balhé van. De hogyan is? Akik ott laknak? Ma Budapest legalább 10%-a hivatalosan vidéki (sőt, lehet hogy kis számot mondok), s itt még nem vettük figyelembe a vidéki mozgásokat sem. Nyilván majd hazamegy az ortszágból mindenki, mert besorozták. Teljesen valószínű, hogy visszatérve a munkájába, azt még nem más végzi helyette, ugye?

Akkor sorozzuk be azt, aki ott van a faluban, városban? Szerintem órák alatt kihalnának a településről a fiatalok, s utaznának rokonokhoz, vagy ismerősökhöz más városokba.

Az is teljesen elképzelhető, hogy egy jó diplomával rendelekző mérnök, ügyvédjelölt vagy orvos majd otthagyja a munkáját, és hetekig, hónapokig dilettáns tiszteknek fog engedelmeskedni, ugye? Itt lehet mondani azt, hogy akkor váltsák meg pénzzel a munkaerejüket, de szerintem ez sem megoldás.

Polgári védelmi szolgálatra vessék be a hadsereget. Ja hogy az nincs? Amerikában jól működik a tartalékos szolgálat, meg a Nemzeti Gárda, nálunk itthon is időről időre bedobják a köztudatba, ez lenne a megoldás.

A tartalékos hadsereg, vagy akár esetünkben tartalékos polgári védelmi erők lényege abban állna, hogy fix fizetést kapna a tartalékos, s ezért az idő nagy részében semmit sem kellene csinálnia. Feküdhetne otthon, dolgozhatna főállásban, de ha balhé van, ami ugye itt a veszélyhelyzetet jelenti, akkor otthagy mindent, bevonul a kijelölt szolgálati helyére, és bevetik.

Átültetve ezt a magyar realitásra, szerintem havi 50000 Ft már jó alap lenne egy ilyen tartalékos védelmi erő tagjainak, akik így havi 50000 Ft-ot kézhez kapnának, emellé pedig dolgozhatnának is máshol. Aztán ha árvíz van, vagy kiönt a vörösiszap-tározó, akkor meg bevonul, és védi a dolgokat. Ennek így realitása is van, főleg ha azt mondanánk, hogy a havi 50000 Ft-ot készenlétbe helyezés esetén havi 150000 Ft váltaná fel.

És akkor ezeket a tartalékosokat be lehetne hívni fél évente egy hétre gyakorlatozni hogy összeszokjanak, tudják mi a teendő. Sokkal célravezetőbb lenne, mintha esetlen civilek balfaszkodnának akkor, amikor tényleg bekövetkezik a baj.

A kormánynak tényleg csak gratulálni tudok az ötletükhöz (főleg hogy pont a kormánytagok kölykei, rokonai húznák ki magukat a lehető leggyorsabban a kötelező besorozás alól).

9 komment

Címkék: kormány hadsereg gárda veszélyhelyzet tartalékos besorozás

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr242468398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2010.11.23. 18:28:30

Ráadásul mikor alakul ilyen erő akkor azt fasisztának nevezik és betiltják lásd. Magyar Gárda. hadisírokat gondoztak, parlagfüvet irtottak, meg néha felvonultak ,de semmi törvénytelent nem tettek. Árvízkor is mentek segíteni, nyilván mentek a vörösiszapnál is, csak nem egyenruhában, meg nem gárdistaként.

De valóban ez lenne a megoldás, amit mondasz és Amerikában így is megy. Önként jelentkezhet némi pénzért tartalékosnak, ha baj van mennie kell, így életképes is. Az meg, h mindenkit, aki él és mozog behívjanak a területről? Esélytelen, elvégre mikor még volt sorkatonai szolgálat akkor is volt előtte sorozás, ahol azért megnézték alkalmas-e. Sorozás nélkül küldenék ki háború esetén az ott lakókat? Az csak rontana a helyzeten,hiszen képzeljük csak el, h egy őrült fegyvert kap, nem csak az ellenségre lőhet vele. Ezért is volt régen is pszichológiai kivizsgálás, meg ugye fizikailag se mindenki alkalmas rá. Nekem pl. 6 dioptria fölötti szemüvegem van lencsét pedig nem hordhatok, mert begyullad tőle a szemem, nem vagyok rá alkalmas,ez már kiderült. Lőni éppen még tudnék, elvégre ahhoz nem kell ész, h meghúzd a ravaszt, a golyó meg majd megy valahova,de ha elveszik a szemüvegem a harcmezőn akkor nem tudom megkülönböztetni ki az ellenség és ki a barát. :)

Igaz ahogy hallottam régen még a régi rendszerben mikor szigorúan vették a sorkatonaságot, szinte mindenki alkalmas volt, nembaj ha járni alig tud, golyófogónak jó lesz, izomgyengeségbe szenvedőt is besoroztak,h majd bent megerősödik. Akkor még nehéz volt trükkökkel megúszni, sokszor még az se tudta, aki jogosult lett volna rá. Később már lazábbá vált és kenőpénz összeköttetés agy jó színészi játék agy ügyes trükk elég volt. Tele van a net jobbnál jobb sztorikkal, h ki hogy úszta meg. Nekem szerencsém volt még sorozásra se hívtak és 2004-be meg is szűnt a dolog. De volt, aki 2003 körül úgy húzta az időt, mikor már tudott dolog olt,h max. 3-4 év és eltörlik, h 2003 őszé nem ment el sorozásra. Szabálysértés csak ejnye-bejnyét kapott érte. 2004-ben megint nem ment el,akkor már asszem 20 ezres csekk jött, végül méltányosságot kért és sikerült lealkudni 10-re. Többször nem hívták, mert megszűnt.

kszabo 2010.11.23. 19:53:56

fidesz.hu/index.php?Cikk=30535 hat év kell egy hibát felismerni:)
Magyarországon 1868-ban vezették be a sorkötelezettséget, a 20. életévüket betöltő fiataloknak kellett számolniuk a bevonultatással, ám az országnak eleinte csak évente 40 ezer újoncot kellett kiállítania a közös hadseregbe, vagyis sokan megúszták a katonáskodást. Az évenként tartott sorozáson sorsot húztak, s a legnagyobb számokat húzóknak kellett ... A cikk www.vasarnap.com/clanok.asp?cl=2319574
Üdv

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2010.11.24. 12:36:00

Vajon milyen magyaros egyenruhára gondolhatnak? Valami huszárszerelés vagy mi? Betyáros bőgatya?

Metin 2011.11.26. 09:27:23

@EdinaEdina: Nem, kedves Edina, valószínűleg a rózsaszín és szivárványszínek minden ötvözete lenne a praktikus, ugye? Mégis, esetleg ne törökös, skót, netán föníciai jelleget kellene, hogy öltsön a ruha?

Ilyen kérdések csakis hazánkba merülhetnek föl értemiségi fejekbe, hogy mekkora baj, ha magyaros a ruha! A bőgatya ugyanis, a csikósokra jellemző, de például, ha hagyományőrzőként egy tiroli "gatyás" megjelenik Szombathelyen (netán Budapesten), az senkit nem izgat fel! Ellenben ha egy hortobágyi csikós hagyományőrző jelenik meg ugyanitt, akkor úgy néznek rá, mint fácán a sárgarépára.

Valami nincs rendben a fejekben!

Metin 2011.11.26. 09:33:55

@Adani: Nézd, ha ne adj'Isten mégis meginogna ez a fene nagy "mű"biztonság itt Európában, akkor a jelenlegi haderőlködés tartalék nélkül semmire se képes. vegyük a svájci vagy osztrák példát! Ott területleg illetékes sorozás történik, mindenki megkapja az aktuális szakmai, harcászati és alaki képzését, aztán mehet haza. Rendszeres időközönként frissítik a tudást. Ha baj van, egyszerűen vágóhídra küldést jelenti az, ha képzetlen fiatalokat soroznak be, legfeljebb birka módjára hullanának el. Csak halkan mondom, a törököknek 1 millió fős a hadseregük (elennük most se lenne esélyünk), de a románok, sőt a szlovákok is nagyobb haderővel rendelkeznek, mint mi! A románok kb. 100,000 fővel, mi meg 25,000 fővel, ebből harcoló tán 3 - 4,000!

Konklúzió?

Adani 2011.11.26. 11:24:29

@Metin:

Pláne képesítés nélkül. A készenléti szolgálat vagy pl. Nemzeti Gárda arra jó lehet és arra kéne is, hogy önként lehet jelentkezni, évente van pár nap gyakorlat ill. néha katasztrófavédelmi (ahogy pl. most is volt Bp-n, ahol a metróalagútba menekítést próbálták el, hiszen veszély esetén az az óvóhely) gyakorlat, hogy tudják mit kell és hogyan kell csinálni. Havi juttatás ezért, cserébe ha baj van és vezénylik menjen. Árviz és árvízveszély pl. rendszeresen vannak, mikor a katonaságot is ki kell vezényelni homokzsákokat pakolni, ehhez mondjuk sok ész nem kell, de sok egyéb katasztrófa lehet még, ahol nem mindegy, hogy vannak-e erre kiképzett emberek, akik tudják mit kell csinálni és higgadtan és gyorsan képesek is megtenni vagy kitör a pánik és menekül mindenki amerre lát még nagyobb bajt csinálva.

Hadiállapot esetén sem lehet mindenkinek fegyvert adni a kezébe, nem véletlenül volt ill. hivatásos katonaságnál van ma is orvosi vizsgálat meg még sok más is, aminek a végén derül ki ,hogy alkalmas-e az illető katonának vagy sem. Egy őrült kezébe nem lehet fegyvert adni, mert nem biztos ,hogy csak az ellenségre lő vele.

De ahogy mondani szokták ha kitör a 3. világháború akkor az lesz a kész csoda, ha fegyver, tüzér és lőszer egy helyen lesz. Ez magyar hadseregre pedig hatványozottan igaz.

Metin 2011.11.26. 17:44:39

@Adani: Igen, igazad van, teljesen egyetértek!

Adani 2011.11.27. 13:24:40

Egyébként mikor 1982 körül Békés határában átszakadt a gát és kiöntött a Körös akkor a békéscsabai fakabátok azt csinálták ,hogy bementek minden kocsmába és az ott iszogató állandó bútordarab kocsmatöltelékeket összeszedték ,hogy akkor most mars ki a gátakra segíteni. Nagyon helyesen teszem hozzá, akkor minden kézre szükség volt, hogy a nagyobb bajt megakadályozzák, szintén ki lett vezényelve a hadsereg is, meg kb. minden jóérzésű ember, 14-től a 80 évesig ott volt és csak kérdezték ,hogy van-e még lapát meg zsák, ill. mit lehet segíteni, hol van szükség még segítő kézre.

Metin 2011.11.28. 15:18:16

@Adani: Igen de akkor zeken a településeken statáriumot hirdettek, mint ahogyan a '70-es nagyárvíznél a Maroson (itt Makó volt közvetlen veszélyben). Van, amikor az emberi élet és a vagyonbiztonság fölülírja az un. emberi jogokat, bár megjegyzem, általában csavargó disznók szoktak fosztogatni ilyen esetekben, azokért meg nem kár (már ha seggbe lövik őket)!
süti beállítások módosítása