2009.07.12.
08:52

Írta: Szekuriti Blogger.

31. Mikor megszólal a riasztó

Páyafutásom egyik szégyenletes bakija, mármint számomra .. ma ilyen nap van, kicsit lazul a blog :)

Szóval régebben egy kis ideig őriztem egy több helyiségből álló raktárat. Talán megfelelőbb lenne a terem elnevezés, mert itt nem szoba méretű dolgokra kell gondolni, de nem is arra a hangár méretű iszonyú nagy tárolókra.

Jól elvoltam, nyugis éjjel volt, és dög meleg. Elkövettem azt a hibát, hogy levettem a szekuritis pólómat, meg a cipőmet is. Igazából a zokni is lekerült, de aztán inkább visszahúztam, magam sem tudom, miért.

Erre egyszer csak beriasztott a riasztó, hogy feltörték az egyik helyiség utcai ajtaját. Nabazzeg :) Azóta sem tudom, hogyan tudtam 2 pillanat alatt felhúzni, bekötni mind a két cipőmet, felhúzni, betűrni a szekuritis pólót, de mint egy őrült, kivágódtam a közelebb eső ajtón, hogy kifussak, megnézzem azt a bejárati ajtót. Természetesen ahol dögledeztem, meg amit feltörtek, az két külön terem volt, és nem volt közte összeköttetés.

Amire kiértem, már futott felém egy, az utca másik végén lévő építkezés őre, hogy látott két (nem) svédet, amint elmentek a védett területe előtt, azért is mozdult kijjebb, hogy megnézze, miben is ügyeskednek, így látta még, amint elfutnak a riasztó megszólalása után.

Több dolog is vicces volt. Egyik az, hogy annyira el voltam foglalva az öltözkedéssel, hogy képes voltam kirohanni egy szál öngyújtóval a zsebemben. Másrészt, annyi eszem sem volt hogy megnézzem, nem áll -e valaki az én ajtóm mellett, hogy mikor kilépek, minimum fejbeverjen egy féltéglával. És igen, az öngyújtóval sok esélyem lett volna egy kés ellen is.

Azóta végetértek az ilyen fajta őrzések, de akkor megfogadtam, hogy az öltözködésből sosem engedek. Na nem mintha mindig tip-top akarnék kinézni, csak ugye nem mindegy, hogy az öltözködéssel foglalkozok, vagy röptében még átgondolom, mit is teszek hirtelenjében.

A betörők nem vittek el semmit, szóval a riasztó az hasznos. És nem, akkor sem kaptam volna el őket, ha az ajót mellett állok lesben, mert egyből elfutottak, másrészt nem futhattam volna utánuk úgysem. A megbízó nem kérte a rendőrséget (mi értelme lett volna?), egy zárcserébe fájt neki a történet.

3 komment

Címkék: betörés

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr21240995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viharkabát 2009.07.18. 22:05:41

Na ez a nem svéd ez korrekt :D Ellenben az ellenőröktől jobban kell tartani mint a (nem) skandinávoktól:" Több mint egy percig tartott mire kijött! Biztos aludt!" Tévézgetünk,tévézgetünk? Hát maga hogy néz ki? Mi maga, hadifogoly? (Na jó, ezek nagyrészt az én kérdéseim ellenőrző elöljáró koromból)

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.07.19. 08:39:55

@Viharkabát: Hú, erről mesélhetnél, biztosan szívesen olvasnák a látogatók is poszt ofrmájában a veled megesett történeteket...

Viharkabát 2009.07.19. 22:02:30

@Biztonsági Őr: Őszintén szólva eszem ágában sincs posztot írni. Itt vagytok Ti, fiatal emberek és asszonyok (pl.Edina), tele energiával, ötletekkel, kezdeményezőkészséggel. Nekem elég az, hogy Ti lehettek a "virtuális családom" és megoszthatom veletek néhány hozzászólás formájában a szakmai előéletem során megesett dolgokat. Volt aki arcoskodva reagált erre "mit magyaráz nekem ez a vén f@sz, aki egyszer egy ideig volt vagyonőr (nem az voltam)", és van aki látja, hogy nem ártó szándék vagy nagyképűség vezérel. A sztorizásnak is eljön az ideje, csak megfelelő poszt kell hozzá...:)