2009.07.20.
16:00

Írta: EdinaEdina

39. Munkahelyi szexuális zaklatás

 A mai levelünk íróját az egyik főnöke  - testi érintéssel ill. verbálisan is - szexuálisan zaklatja:

„Január óta dolgozom  őrként egy budapesti irodaházban.

Szeretem a munkámat, a kollégákkal is jól kijövök. Egyedül a megbízó üzemeltetési igazgatójával vannak problémák. Szinte az első munkanapomtól kezdve obszcén vicceket mesél nekem, illetve alig félreérhető célozgatásokkal próbálja a tudtomra adni, hogy tetszem neki, s hogy a legszívesebben mit is csinálna velem. Viszont engem ő egyáltalán nem érdekel, mert négy éve járok egy fiúval, akivel már az esküvőnket tervezgetjük. Ezt többször mondtam is az igazgatónak, de továbbra is úgy viselkedik, mintha ezt meg se hallotta volna. Gyakran megérinti "véletlenül" a kezemet, karomat, hajamat, de volt már olyan, hogy a térdemet is.

Egyik alkalommal  az  történt, hogy  jött kifelé a recepció mögött lévő diszpécseri szobából, s mikor elment mellettem – pont telefonáltam – ráütött a fenekemre, majd sietősen távozott a mélygarázsba. Ez nagyon felháborított. Gondolkodtam is azon,  hogy őrszolgálati jelentést készítek az esetről, de ezt a végén mégse tettem, mert nagyon szégyelltem a történteket, s nem akartam, hogy mások esetleg a szájukra vegyenek. A területi igazgatómnak szóban viszont megemlítettem a dolgot. De nem hinném, hogy ő bármit is lépett volna, mert azóta sincs változás a zaklatóm viselkedésében.  Most már ott tartok, hogy nem bírom tovább, s hogy inkább kilépek. De ha kilépek, akkor  hol fogok tudni elhelyezkedni most a legnagyobb munkanélküliség kellős közepén? Egyébként is, miért nekem kell menekülnöm?”

 

4 komment

Címkék: jogok szexuális zaklatás biztonsági őr

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr961255852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.07.20. 16:29:02

Sajnos mint más esetekben, itt is beáldozzák azt őrt a megbízó ellenében. Az egyik előző posztnál valaki leírta, hogyan védték meg az asszonyt náluk, itt is ez lehet a megoldás..

warrant officer 2009.07.20. 18:09:52

@Biztonsági Őr:

Pontosan ugyanez (ugyanaz a komment) jutott eszembe nekem is. Sajnos.
A hiba megint a rendszerben van. Próbálna meg csak célozgatni, mondjuk az usában.
Az hogy szólt a főnökének az jó. Az hogy nem történt semmi, az meg rossz. A főnöke helyében lenne egy-két tippem a megoldásra.
Így esetleg próbálja meg valahogy rögzíteni a dolgot.

drJano 2009.07.20. 19:02:56

Sztem örüljön annak,h nem történt semmi, esélye sem lenne bizonyítani, a biztonsági cég meg nem fog foglalkozni egy őrrel, ha elveszíthet egy irodaházat. Pláne rossz,h feltételezem ez az üzemeltetési igazgató felügyeli a biztonsági cég munkáját, így még kellemetlenebb lenne neki szóvá tenni.
Anno engem is beáldoztak a megbízó ellen, nem is dolgozom azóta :D

Viharkabát 2009.07.21. 20:25:10

@drJano: Csak nem zaklattak?:D (Ezt viccnek szántam, mielőtt felháborodnál.) Sajnos igazad van, jelen esetben radikálisabb megoldást kell alkalmazni, szigorúan házon kívül. Persze ez azzal a veszéllyel jár, hogy a manusz befejezi a szexuális zaklatást de elkezdi a kiszekálást, vagy simán kirúgatja.