2010.03.18.
13:08

Írta: Szekuriti Blogger.

124. Vagyonvédelmi hírek március 18.

Elérkezett az ideje az aktuális napi vagyonvédelmi híreknek. Mi történt a vagyonvédelem területén? A bejegyzést folyamatosan firssítem, új dolog, hogy a legutóbbi frissítés ideje mindjárt itt, az első sorban olvasható, így látható, az utolsó látogatás óta történt -e változás.

utolsó frissítés: 2010.03.18. 14:15

Fantomképet adtak le arról a 45-50 év körüli férfiről, aki nőnapon egy debreceni kisboltban az eladót késsel megfenyegetve, a bevétel átadását követelte. Az alkalmazott rákiabált, erre a férfi megijedt és a Camping kerékpárjával elkerekezett a helyszínről. [Magyar Nemzet]

Most ítélték el a Viszkis néven elhíresült Ambrus Attila unokaöccsét, aki 1993-ban vett még részt egy rablásban rokonával. A férfi ezután kiszállt, Romániában családot alapított. A románok 2008-ban tartóztatták le, a két év fogházat is hazájában fogja leülni. [Blikk]

A német rendőrség az első elkövető önfeladását és vallomástételét követően elkapta a berlini póker-rablás második elkövetőjét is. Még két fiatal bevándolrót keresnek. [Póker24]

Két 19 éves fiatalember rabolt ki fegyverrel egy bisztrót Décs-Szőlőhegyen. A rendőrök nyomozás közben kiderítették, hogy a fiatalok szakközépiskolai tanulók, lakhelyükön megtalálták az elkövetéshez használt gázriasztó fegyvert és kis mennyiségű kábítószert is. [Webrádió]

Kisteleken egy nyitott autóból táskát loptak el, benne 3000 Ft készpénzzel. - Ópusztaszeren segédmotor-kerékpárt loptak el, a kár 50000, a rongálás 5000 Ft értékű. - Balástyán 30000 Ft értékű juharfát vittek el ismeretlenek. - Egy balástyai bolt irodájából ismeretlen tettes pénztárcát vitt el, 45000 Ft készpénz, iratok és bankkártya a kár. - Kisteleken egy földön fekvő részegtől lopták el a 12500 forintját és személyes iratait, a rendőrség kifosztás bűncselekménye miatt nyomoz. [Promenád]

Egy szentkirályi tanya elkerített részéről loptak el egy kb. 800000 Ft-ot érő Fiat Ducato tehergépkocsit. - Kecskemét-városföldről quad-ot és KTM motort loptak el, 900000 Ft a kár. [Promenád]

A pennysílvania-i Lancasterben egy tolvaj lelopta egy autó kerekeit, de saját használt gumijait visszaszerelte a járműre. Emellett az ablak betörésével egy GPS-t és egy CD-lejátszót is meglovasított az ismeretlen elkövető. [Manna]

Egy 22 éves ausztrál férfi autót lopott barátnőjével, az őket üldöző rendőrség elkapta, de a fiatalember megsérült. Kórházba vitték, ahonnan megszökött, újabb autót lopott, s újabb hajsza kezdődött. Az akció végén a férfi autója egy rendőrautóba csapódott, felborult, s így elkapták. [RTL Hírek]

Egy vásárló laptopját az IKEA számzáras értékmegőrzőjében hagyta, beállította a saját számkódot, majd vásárolni ment. Mire visszatért, már eltűnt a laptop. Mint kiderült, egy eddig ismeretlen nyitotta ki az értékmegőrzőt mesterkóddal, s vitte el a laptopot. [Tékozló Homár]

A rendőrség őrizetbe vette azt a 38 éves kónyári férfit, aki az elmúlt hónapokban több óvodába is betört. Az elkövető válogatás nélkül elvitt mindent, beleértve a pénzt, csokoládét és mesekönyveket is. A büntetett előéletű férfi 2009. októberében szabadult, mint beismerte, azóta folyamatosan követte el a bűncselekményeket. [Rendőrség]

A bedői önkormányzat egymillió forintot nyert pályázaton, így a polgármesteri hivatalnál lévő toronyra egy mozgó és négy statikus kamerát tudtak felszerelni. A kamerák belátjék a kközség egész területét. [Hajdú Online]

Egy brandenburgi nyérc telepre militáns állatvédők törtek be, s szabadon engedtek 4000 állatot. 2000 állatot már befogtak. A tenyésztő kárát 47.000.000 forintra becsülik, az elszabadult álltaok eddig kb. 1 tonna táplálékot ettek meg a környezetükből, beleértve ide a környező háziállatokat és szárnyasokat. [Index]

Egy 44 éves berettyóújfalui férfit fogta kel a rendőrök, aki egy kórház öltözőjéből ellopott egy táskát a benne lévő pénzzel együtt. Előállítása után eljárást indítottak ellene, de elengedték, erre a férfi még délután egy iskola konyhájának öltözőjéből ellopta az ott dolgozó nők pénztárcáit. A férfit letartóztatták. [Rendőrség]

Szólj hozzá!

Címkék: hírek vagyonvédelem

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr61849538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.