2010.04.11.
09:44

Írta: Szekuriti Blogger.

137. Biztonsági szakirány

Kijöttek a friss statisztikák a 2010-es felvételikkel kapcsolatban (igen, tudom hogy választás van, de ez nem politikai blog), így most egy, a vagyonvédelmet érintő szakot néznék meg részletesen. Ez a szak pedig a Rendőrtiszti Főiskola (RTF) rendészeti-igazgatási szakjának biztonsági szakiránya.

Ez a szakirány 2007-ben indult először, nézzünk hát talán egy kis statisztikát:

Talán a 2007-es pontszámítás még a régi, 120-as rendszerre vonatkoztatott, míg a 2008-2009-es az újabb, 480 pontos rendszert nézi (bár akkor a 2007-es 96 pont nagyon erős a következő évekhez képest).

Következő kérdés: idén hányan jelentekztek a szakirányra? A jelentkezések számból nagyjából látható a várható felvételi pont:

  • ANK: 137 fő összesen, 25 fő első helyen
  • ALK: 191 fő összesen, 97 fő első helyen

Mint látható, főleg a levelező képzésre jelentkezők száma nőtt meg nagyon, akiknek 43%-a ráadásul első helyen jelölte meg az RTF-et.

 

De milyen is a képzés, milyen órák vannak? Azt RTF oldalán fellelhető tájékoztató szerint:

1. félév

  • bevezetés az állam... 12 óra, 3 kredit (KR)
  • pszichológia 1. 8 óra, 1 KR
  • szociológia 14 óra, 3 KR
  • munkajog 14 óra, 3 KR
  • közgazdaságtan 28 óra, 6 KR
  • idegen nyelv 1. 32 óra, 5 KR
  • testnevelés, önvédelem 12 KR
  • összesen 33 KR

2. félév

  • magyar alkotmányjog 10 óra, 1 KR
  • pszichológia 2. 8 óra, 2 KR
  • kriminalisztikai ismeretek 1. 14 óra, 2 KR
  • idegen nyelv 2. 32 óra, 6 KR
  • kommunikáció-retorika 12 óra, 3 KR
  • adat- és titokvédelem 10 óra, 2 KR
  • közlekedésrendsézeti ismeretek 18 óra, 6 KR
  • számítástechnika és informatika 8 KR
  • összesen 30 KR

3. félév

  •  magyar alkotmányjog 2. 10 óra, 2 KR
  • pszichológia 3. 8 óra, 2 KR
  • kriminalisztikai ismeretek 2. 14 óra, 3 KR
  • büntetőjog 1. 10 óra, 3 KR
  • közigazgatási jog 1. 10 óra, 2 KR
  • a személy- és vagyonvédelmi tevékenység rendészete 14 óra, 2 KR
  • biztonságtechnika 1. 14 óra, 4 KR
  • informatikai biztonság 12 óra, 3 KR
  • létesítmények, területek és tevékenységek általános és speciális védelme 1. 10 óra, 2 KR
  • személy- és vagyonvédelem 10 KR
  • összesen 33 KR

4. félév

  • büntetőeljárás-jog 14 óra, 2 KR
  • büntetőjog 2. 10 óra, 3 KR
  • közigazgatási jog 2. 10 óra , 2 KR
  • polgári jog 1. 14 óra, 2 KR
  • veszélyhelyzetek kezelése 10 óra, 3 KR
  • biztonságtechnika 2. 20 óra, 5 KR
  • létesítmények, területek és tevékenységek általános és speciális védelme 2. 14 óra, 3 KR
  • védelmi- és megelőző tevékenységek 1. 10 óra, 2 KR
  • összesen 22 KR

5. félév

  • polgári jog 2. 14 óra, 2 KR
  • társasági jog 14 óra, 3 KR
  • szabálysértési jog 1. 10 óra, 4 KR
  • nemzetközi és EU jog 16 óra, 4 KR
  • biztonságtechnika 3. 10 óra, 3 KR
  • létesítmények, területek és tevékenységek általános és speciális védelme 3. 20 óra, 4 KR
  • védelmi- és megelőző tevékenységek 2. 20 óra, 4 KR
  • összesen 24 KR

6. félév

  • vezetési és szervezési ismeretek 20 óra, 4 KR
  • kriminológia 14 óra, 3 KR
  • polgári jog 3. 14 óra, 3 KR
  • szabálysértési jog 2. 10 óra, 4 KR
  • védelmi- és megelőző tevékenységek 3. 10 óra, 2 KR
  • együttműködés a rendészeti szervekkel 10 óra, 2 KR
  • a terrorizmussal kapcsolatos ismeretek 8 óra, 2 KR
  • szakmai ismeret 16 óra, 6 KR
  • összesen 26 KR

 

Nos, az eddigi tapasztalataim alapján úgy tudom, hogy a magasabb kredit (KR)-érték általában nehezebb, több tanulást igénylő tárgyakat jelöl, és az esetek 99%-ban az oktatók ezt be is tartják, ha másképpen nem, akkor a számonkérést nehezítik meg nagyon.

Amúgy a számonkérések eloszlása szerint a 6 félév alatt a hallgatónak 12 beszámolót, 7 gyakorlati jegyet, 29 kollokviumot kell megszereznie/telejsítenie. Az RTF-en a vizsga minősítése (jegye) vagy 5 fokozatú (jeles, jó, közepes, elégséges, elégtelen), vagy 3 fokozatú (jól megfelelt, megfelelt, nem felelt meg) lehet. A vizsga típusánál megint hadd idézzem az RTF kiadványát:

  • Gyakorlati jegy: gyakorlatértékelést írhat elő a tanterv, ha a tantárgy gyakorlati alkalmazása, az alkalmazási készség értékelése a képzési cél szempontjából lehetséges és szükséges. A gyakorlati jeggyel értékelendő tantárgy követelményeit a hallgatónak elsősorban az oktatási időszakban kell teljesítenie.
  • Beszámoló: a tantárgyi programban meghatározott ismeretanyag számonkérése. Elbírálása a tanulmányi átlagba nem számítható háromfokozatú értékeléssel történik, s a számonkérés anyagából a továbbiakban más vizsga nem írható elő.
  • Kollokvium: valamely tantárgy – általában egy oktatási időszakot átfogó – anyagának számonkérése. A kollokvium értékelése ötfokozatú érdemjeggyel történik.

Mint a tantárgyak felsorolásából látható a biztonsági szakirány főleg jogi képzés, elképzelése szerint főleg a vagyonvédelmi vezetők képzéséért felelős. Ez jobban meggondolva jogos igény, mivel a vagyonvédelem az élőerős őrzésen kívül főleg jog, mit szabad, és mit nem. Főleg a hazai jogi környezetben, ahol gyakran szinte naponta változnak a jogszabályok (pl. szabad cipőt dobálni - mégsem szabad, mert garázdaság - már nem garázdaság, hanem bűncselekmény - az Alkotmánybíróság visszadobja - stb...).

Felvételi ponthatárok július közepén várhatóak, akkor visszatérek az RTF képzésére még.

(még mindig érdemes feliratkozni a hírlevélre, csak akkor megy az e-mail, ha új bejegyzés jelenik meg)

3 komment

Címkék: felvételi rtf rendőrtiszti főiskola biztonsági szakirány

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr871911291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hang Ember 2010.04.12. 12:41:28

Üdv!
A választások miatt nem nagyon jártam nálad, ellátást kívánok. Amikor először beszéltünk erről a szakról (még egy e-mailt is kaptam tőled) izgatta a dolog a fantáziámat, hogy második diplomaként ezt a képzést kellene megpróbálni. Azóta beszéltem néhány, a biztonságtechnikában magasan kvalifikált illetővel, ugyanezt mondták, mint amit a poszt egy részében írsz, miszerint ez inkább egyfajta vezető képzés sok-sok joggal, tehát védelmi rendszerek szervezésének-tervezésének a képzése ezen a szakon csak nagyon szűk keresztmetszetben történik. Én viszont inkább a komplex védelmi rendszerek szervezésével, irányításával kapcsolatos feladatokat és ellenőrző tevékenységeket preferálom, így most, ahogy mondani szokták, parkolópályára tettem az erre a képzésre jelentkezésemet, és azon gondolkodom, hogy visszamegyek a ZMNE had- és biztonságtechnikai mérnök MSC képzésére.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.04.13. 09:51:52

@Hang Ember: Én is erősen gondolkozom azon, csak ahhoz nem a mostani munkám kellene. Majd talán jövőre.

Hang Ember 2010.04.13. 14:34:48

@Szekuriti Blogger: nos én sem idei jelentkezésre gondoltam, mert mivel szeptemberben nősülök :-), így arra fordítom minden energiámat és szabadidőmet, hogy az esküvő és egyebek a legjobban, legsimábban legyenek megszervezve és lebonyolítva... (hehe, nehezebb meló, mint egy több telephelyes objektum komplett őrzésvédelmi tervét elkészíteni elektonikus jelzőrendszerestül, őröstül...)
... és mint tudjuk a ZMNE-s képzés is igen zsebbenyúlós dolog...