2010.05.29.
17:04

Írta: Szekuriti Blogger

154. Matuska Szilveszter

1930 szilveszterén az ausztriai Anzbach közelében valaki megpróbálta kisiklatni a Bécsiből Passauba közlekedő gyorsvonatot. A vasúti pályát megrongálták, a közeledő jármű vezetőjét még időben értesítették, így meg tudott állni. Nem úgy egy hónappal később, amikor is ugyanezen járat elé keresztvasakat erősítettek a sínekre, így a fékező mozdony túlugratva az akadályon, kisiklott, az utasok kocsijai azonban nem.

A két eset akkor vált nemzetközileg is ismertté, amikor fél évvel később, 1931 augusztusában a svájci Basel-Berlin gyorst is megtámadták. Akkor több, mint 100 ember sérült meg, 7 vagon és az étkezőkocsi borult le a töltés oldalán. A vizsgálatok során kiderítették, hogy a sínekre valaki saját készítésű bombát helyezett el, melyet a közeli rejtekéről robbantott be a szerelvény alatt. A bomba alkatrészei utáni nyomozás alatt egy férfihoz jutottak el – aki miközben egy ír vendégmunkásra terelte a gyanút, s a nyomozók ezen dolgoztak – sikeresen eltűnt.

Az elkövető következő merénylete a nagy nemzetközi visszhangot is kiváltott biatorbágyi robbantás lett, melynél az 1931. szeptember 12-én éjjel a Budapest-Ostend gyorsvonat alatt robbant bomba. A szerelvény épp a biatorbágyi vasúti hídon haladt át, amikor a második és harmadik kocsija alatt robbant a szerkezet, a kisikló mozdony és 6 kocsi a szakadékba zuhant, huszonketten meghaltak, tizenheten megsérültek. A nyomozás során kiderítették, hogy 16 vascsőben helyeztek el dinamitot a pályán. Magyarországon a gazdasági világválság utáni káoszban a kommunistákra került a gyanú árnyéka, ennek megfelelően elkezdték a mozgalom tagjainak bebörtönzését, s kihirdették a statáriumot.

A történet azonban meglepő fordulatot vett, az addig zseniálisan manőverező és tervező elkövető súlyos hibát vétett. A biztosítási kárkifizetéseket elbíráló hivatalnok egy Matuska Szilveszter nevű bécsi lakos kifizetési kérvényét olvasta, melyen kártérítést kért az arcán esett sérülések és elveszett csomagjai miatt. Mivel tartózkodási helyének Matuska az első kocsit jelölte meg, s a hivatalnok úgy tudta, abban mindenki meghalt, a kárigény a rendőrségre lett továbbítva biztosítási csalás gyanújával.

A nyomozók megvizsgálták Matuska előéletét, s számos csődbe ment vállalkozást láttak, ráadásul a férfi Európa-szerte utazgatott az üzleti ügyei miatt. Az előzőkben átvert ír gyanúsított és egy wollersdorfi vegyi gyár emberei (itt vették az ausztriai bombák alapanyagait) is felismerték a képem mutatott Matuskát, akire bécsi otthonában törtek rá. Itt még további térképeket is találtak, melyen következő, hollandiai és franciaországi célpontjai voltak megjelölve.

Matuska tárgyalásai során különféle meséket próbált beadni a bíróságnak, elmebetegnek titulálta magát, később azt vallotta, hogy számára szexuális kielégülést jelentett a vérző, sikoltozó, súlyosan sérült emberek látványa, jajgatása, megint később pedig az egész elkövetés felelősségét egy vásári hipnotizőrre tolta, aki őt kiskorában arra hipnotizálta, hogy vonatokat siklasson ki.

Ausztriai tárgyalásán a két vonat kisiklatási kísérletéért 6 évre ítélték, ahol 1932-es ítéletétől kezdve több, mint 1 évet ült börtönben, ezután Ausztria kiadta hazánknak, hogy a súlyosabb cselekményéért is elítéljék. A magyarországi tárgyalás során minden, a biatorbágyi merénylet során elhunyt ember miatt egy-egy gyilkossággal vádolták, s halálra ítélték. Később, mivel Ausztriában tartóztatták le, ahol már nem volt halálbüntetés, illetve az osztrák hatóságok a kiadatás feltételéül szabták a halálbüntetés tiltását, Matuska büntetését Horthy életfogytig tartó kényszermunkára változtatta, melyet 1935-ben kezdett meg.

1945-ben Matuskát a váci börtönbeli nevelőtisztje hazaengedte egy látogatásra Csantavérre, ahonnan eltűnt. Egyes hírek szerint a feldühödött helyiek verték agyon, míg más források szerint az oroszok fogták el, és deportálták a Gulágra. Eltűnésének legendája is hozzájárult ahhoz, hogy Matuska Szilveszter lett az egyik legismertebb magyar bűnöző.

Szólj hozzá!

Címkék: bűnözés terrorizmus robbantás bűnöző matuska szilveszter

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr162282278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.