2010.09.09.
10:41

Írta: Szekuriti Blogger

162. Dollárárverés

Egy újabb érdekesség következik a mai posztban, megkezdve egyúttal az őszi szezont is. Ma bemutatnék egy módszert a pénzkeresésre, mely az emberek ama tulajdonságát használja ki, hogy sokszor képtelenek vagyunk megállni, és mérlegelni. A történet valós, egy külföldi matematikus jól megszedte magát ezzel a módszerrel.

Tehát létrehozok egy játékot, melynek lényege, hogy 100 Ft-ra (1 dollárra, 10 dollárra, stb.) lehet licitálni minden körben, s a résztvevők közül az viszi el a 100 Ft-ot, aki a legnagyobb tétet teszi. Fontos szabály még, hogy a második helyezettnek is be kell fizetnie a licitjét, de az mivel nem nyertes, számára elveszik. Most tekintsük úgy, hogy mindenki kifizeti a licitjét, nincs eltűnés, kamu tét, stb., ezt különben is lehet szabályozni a licit menetével, a megfelelő jogi szöveggel, stb.

Szóval akkor indul a játék. Feldobom az új kört, a licit tétje 100 Ft. Az első licitáló mond 1 Ft-ot, a második 2 Ft-ot, és így tovább, egészen addig, míg el nem jutnak legalább az egyik licitáló részéről 50 Ft-ig, a másik részéről 51 Ft-ig. Itt még mindkét licitáló jó helyzetben van, mert kb. fele árért elvihetnék a a 100 Ft-ot, de én már nyerek, mert kerestem legalább 1 Ft-ot azzal, hogy az első két helyezett tétjét, 50+51=101 Ft-ot megkapom.

De a licitálók nem állnak meg, mert szeretnének nyerni, és még megéri licitálni. Mi is a következő lépcsőfok? Valaki eljut 99 Ft-ig. Itt normális esetben a mögötte állónak van 98 Ft-os tétje, és meg kell tennie a 100 Ft-os licitet, hogy ne vessze el a 98 Ft-ot második helyezettként. Így a licit állása: 1. helyezett: 100 Ft, 2. helyezett: 99 Ft. Az első nyerné a 100 Ft-ot, nyeresége nem lenne, én viszont eladtam a 100 Ft-omat 100+99=199 Ft-ért.

De ez következne be? Természetesen nem, mert pszichológiai alaptény, hogy az ember mindig arra törekszik, hogy a lehető legnagyobb nyereséget (hasznot) érje el, VAGY a lehető legkisebb veszteséget szenvedje el. Gondolkodjunk csak a 2. helyezett fejével! Ha ő most megáll nem kapja meg a 100 Ft-ot, viszont bukik 99 Ft-ot. Mi tehát a teendő? Megteszi a 101 Ft-os licitet, mert akkor megkapja a 100 Ft-ot, és 99 Ft helyett csak 1 Ft-ot bukik, szóval kisebbet vesztett a számára már hülye játékon. De mit mond erre a 100 Ft-os téttel rendelkező? Így ő bukjon el egy 100-ast? Nem, megteszi a 102 Ft-os tétet, hogy csak 2 Ft-ot bukjon el.

És így tovább egészen 200 Ft-ig, ahol valaki már megint 100 Ft-ot bukik, de ekkor meg azért nem áll meg senki, hogy legyen bevétele a megnyert 100 Ft-ossal. Butaságnak tűnik, de a lejátszott játékok alapján az emberek átlagosan 340 Ft-ig mennek el, mire kiszállnak és buknak inkább, addig hajtja őket a versenyszellem, a bukástól való félelem, stb. Amúgy egy ilyen 340 Ft-os első, és 339 Ft-os második helyezett téteknél a játékot kiíró 340+339=679 Ft-ot kap, melyből visszaadja a licit tétjét, 100 Ft-ot az első helyezettnek. A tiszta nyeresége 579 Ft, és indulhat is az újabb kör más személyekkel, akik megint elbuknak.

Érdemes kipróbálni ezt a játékot társaságban is, hasonló lesz az eredmény.

(Igen, tudom, hogy lehetett volna alapból 99 Ft-os téttel indítani, de akkor ki lehet kötni, hogy legalább két db tét kell a játék végéhez. Amúgy mikor mi csoportosan elpróbáltuk, mindenki reflexből rávágta az 1 Ft-ot nyitó tétnek.)

9 komment

Címkék: licit pszichológia tét dollárárverés

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr262282359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

add ide a kordát 2010.09.12. 21:09:21

nálunk is megpróbálta eljátszani a tanár, az első tét 99 forint 90 fillért volt (akkor még volt fillér).
:D

ghck 2010.09.12. 21:42:16

@add ide a kordát:
Azzal nincs is semmi gond, de szerencsétlen első licitáló jól megszívta volna, ha érkezik egy 100Ft-os második licit... Szóval nagyon okos volt az első licitáló is..

Tuvalu 2010.09.13. 00:58:29

Én erre azt ismerem, hogy az egyik ürge azt mondta, hogy 1 dollár, a másik meg az, hogy oké, te nyertél.

Miután a matektanár beégett, és oda kellett adnia a 100 dollárost, akkor a második tag adott egy 50 centest az elsőnek, az meg 50 dollárt a másodiknak.

Szekuriti Blogger · http://szekuriti.blog.hu 2010.09.13. 07:02:05

@Tuvalu: Igen, lehetne szépíteni, csak figyelembe kell venni, hogy esetleg többen játsszák, mint 2, másrészt alapból az ember arra törekszik, hogy a 100 dollár legyen az övé, és nem a felezésen gondolkodik.

Cuerpo 2010.09.13. 07:54:06

Erre a tézisre épült valami online aukciós oldal is, ahol pénzért pontokat vehetsz, és aztán azokkal lehet licitálni mindenféle szarra, de ha nem te nyersz, elveszted a pontjaidat. Tehát ha kell a termék, rá kell licitálnod az aktuális nyertesre...

...Sajnos nem én találtam ki a rendszert...

ODIV 2010.09.13. 16:35:01

Attól tartok a tőzsde kisbefektetőit is hasonló rugó mozgatja. Így keresnek rajtuk sokat a nagybefektetők

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.09.13. 17:07:11

Ez egy igen sikeres szociálpszichológiai teszt :-)

Annyit még hozzátennék, hogy az alapszabályhoz az is hozzátartozik, hogy (ha a tét 100 forint), emelni csak húsz forintonként lehet.

Én is vezettem már több olyan tréninget, ahol lejátszottak egy-egy dollárárveréses partit (hogy érezzék a súlyát, ezer forintossal), és nem volt eset, ahol a licitáló csapatok (3-5 team, egyenként két-három fővel) megálltak volna háromezer forint alatt.

2012.03.27. 19:17:26

Tudok egy honlapot, amelyen akár több száz, vagy több ezer dollárt is lehet keresni! Minden általad beléptetett tag után 25, illetve 50 dollárt kapsz, valamint minden hónapban rendszeresen a tagok után, illetve vezetői jutalékot. Mindezt a belépési csomagtól függően. Hamar elérhető az 1000 dolláros szint! Ragadd meg a szerencséd regisztrálj és keress még a mai napon a mellékelt honlapon. Mellékesen a honlap egyéb szolgáltatásait is hasznosíthatod!
FM0204.iwowwe.com
süti beállítások módosítása