2010.09.15.
08:54

Írta: Szekuriti Blogger

164. Nana, azért nem csak a miénk a világ!

Munkám során gyakran megfordulok a Belvárosban, a múlt hétvégén éppen arra jártam, s mivel volt időm, s valami érdekeset vettem észre, így leültem egy két-három órára, s figyeltem.

Az egyik top-top-top szuperdiszkó (értsd: celebek és azok majmolói járnak oda egymás seggét nyalni) előtt már eddig is hosszú sorok kígyóztak éjjelente, volt aki be akart jutni, volt aki ott bandázott a bringás haverjaival, emellett volt aki már kifeküdt, s ugye a pillangók is keresték külföldi partnereiket. Ennek köszönhetően reggel persze minden össze volt hugyozva, hányva, csikkek és sörösüvegek mindenfelé.

A változás annyiban következett be, hogy feltüntek láthatósági mellényben úgymond biztonsági emberek is. Nem az az igazi biztonsági őrök, ugye ők céges formaruhában vannak, s nem is azok az izomagyú kidobók, akik 140 kg++ testükkel a beléptetést végzik. Ezek az új emberek mind ilyen huszonéves suhancok, kb. 30 kilóval, s párosával, kb. hatan, fel-alá járkáltak a sétálóutcában. Mindig összeszedték az üres műanyag poharakat, nagyobb szemeteket, s a kukákba dobálták.

Nah, haladás, mondom is magamnak, hogy kb. fél évvel a nyitás után eljutottak idáig. Erre mit láttam? Ült ott az egyik padon egy besza-behu csöves, és örült magának, mert ugye ilyenkor a diszkó környékén a fiatalok leteszik a fél üveg sörüket, borukat, pálinkát, stb. ő meg felmartja, s jól elvolt vele. De jöttek az új biztonsági embereink, szóltak a csövesnek, s az kénytelen-kelletlen elhúzott az utcából. Én meg néztem, hogy most mivan?

Következő mozzanat, jött az én házi csövesem, már messziről megismert, kb. két éve látom minden nap, ilyen negyven körüli csóka, s mindig magában énekel meg beszél. Engem már annyit látott a melóhelyemnél, hogy amint meglát, elkezdi kiabálni, "jó napot, jó napot", s mellé még mesél mindig valami aktuálisat (hogyan aludt, hideg van, jó az idő, stb.).

Na ugye, akkor jött ő, s elkezdett az utcában énekelni a diszkó ritmusára, s összecimbizett a diszkóra váró fiatalokkal. Azok még be is akarták vonszolni a buliba, de ő okosan ellenált. Mászkált tovább az utcában, erre megrohanták ezek a láthatósági mellényes suhancok, és elzavarták. Csövesünk ugye nem akart menni, hiszen egyrészt szólt a zene, másrészt pia is volt, harmadrészt meg, mivel a sarkon alszik naponta, ez neki is hazai pálya volt.

Erre a srácok összeálltak négyen, s elkísérték az utca végéig, közben meg megfenyegették, hogy ha mégegyszer visszajön, akkor kitekerik a nyakát. Párszor még visszajött, megint elzavarták, a végén tudott a diszkó környékére jutni, kb. zárórára, akkor jött nekem panaszkodva. A dolog lényege nem ez, az általában tök nyugodt csöves, aki ráadásul látható módon szellemi fogyatékos, most szinte habzó szájjal üvöltötte nekem, hogy milyen jogon dobják ki az utcából, meg hogy megöl mindenkit. Nos, ha véletlenül tényleg megfojtott volna egy-két diszkócicát, vagy esetleg megkéselt volna egy-két láthatósági mellényest, akkor ki lett volna a hibás?

1. az előző kormány, hogy a Lipót bezárásával utcára tette a bolondokat, akik egyből csövessé lettek

2. a csöves bolond, aki nem is tud magáról

3. a láthatósági mellényben rendőrt (szarul) játszó huszonéves suhancok, akik telejsen jogtalanul elzavarják az úri közönség elől a közterületen lévő csövest

Nekem van egy tippem.

21 komment · 1 trackback

Címkék: diszkó sztár csöves bizotnsági ember

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr1002297414

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A hajléktalanság kora véget ért 2010.09.16. 11:08:08

A kormány magáévá tette Tarlós főpolgármester jelölt elképzelését a hajléktalan kérdés rendezésére.Az új építési törvény tervezet szerint megbírságolják azokat akik a közteret nem arra használják, amire tervezték. Mondjuk az egy érdekes kérdés lesz, ho...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.09.15. 16:21:44

Nekem is van.
Az 1.

Miért? Azért, mert az épület bezárásával a betegek létszáma nem csökkent. akiket nem tudtak elhelyezni, és utcára kerültek, a SZÜKSÉGES gyógyszereiket nem kapják meg, mert nem tudják kiváltani, alkalmasint pedig adagolni.

Akik Orbánozni kezdenek, ezt azok is gondolják végig!

A fiatalok abban hibásak, hogy vagy megengedik (és elfogadják, hogy a csöves nem megy bulizni) vagy megbeszélik vele, hogy zárórára visszajöhet, itt nem alhat stb. Van ennek módja. A félőrült nem tudja értelmesen elmondani, miért van ott, a fiataloknak pedig állatot sem kéne tartaniuk, mert a parizerlopásért nem szólnának ráa macskájukra, a téliszalámiért pedig jól elvernék. Erről ennyit.

Cujo 2010.09.15. 16:32:48

@Névtelen betelefonáló: na igen, nem az a hibás, aki hatósági személyt játszva korlátozza mások szabadságjogát, hanem az előző kormány :))

vicces.
és ha nem egy őrült csövesről lenne szó, hanem rólad? (ha te is őrült csöves vagy, akkor gondolj egy normális emberre) :)

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.15. 16:33:25

@Névtelen betelefonáló: azért az érdekelne, hogy tud-e valaki konkrét számokat, hogy a bezárt Lipót miatt hány ápolt került az utcára. Mert ugye ti azt állítjátok, hogy kerültek, méghozzá sokan. Ők meg azt mondták, hogy más intézményekbe kerültek az ottani ápoltak. Asszem, volt is valami publikált lista, hogy hányan és hova, bár erre nem mernék megesküdni... akkor most mi van?

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.15. 16:34:24

@Cujo: őrült csöves? Ezeknek szvsz elég lett volna (a leírás alapján), ha egy ottlakó seggrészegen óhajt hazamenni.

Szekuriti Blogger · http://szekuriti.blog.hu 2010.09.15. 16:36:05

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: Számokat én sem tudok, de a Belvárosban főleg észrevehető volt kb. 2 éve (remélem jól írom a dátumot), hogy mintha egyszerre több lett volna a hibbant csöves. Nem ezek a 100 évesek, hanem jóravaló huszonéves, harmincas, de lökött.

ügyfélszolgálatos 2010.09.15. 16:43:06

Hát a komenisták, gyurcsánypatás.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2010.09.15. 16:45:39

Öhm, aktuális: Tegnap megyek kocsmába, van egy kis kerthelyiség is hozzá, attól két méterre egy csöves ül, üvöltözik, beszól mindenkinek. Megyek arra, két méterre járok, nekem is beszól, a leghatározottabb hangomon mondom neki, hogy kussoljon el, de kurva gyorsan, mert senki se kíváncsi rá. Utánam akart dobni valamit, de nem talált el, ha igen, az mondjuk a dolgok folyását jelentősen befolyásolta volna. Még utánam üvöltött, hogy azt se tudom én hogy ki ő. Ránéztem a szakadt, üvöltöző, agresszív idiótára és mondtam ennél többet nem is akarok tudni.
Na, az emberek nagy-részében ehhez hasonló kép van a csövesekről, úgyhogy nem csoda, ha elkergetik őket. Nyilván nincs joguk hozzá, nyilván nem szép, de az ilyen őrültek pillanatok alatt közveszélyessé válhatnak, mint ahogy te is leírtad, jobb ez így mindenkinek.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.09.15. 16:48:42

"Nos, ha véletlenül tényleg megfojtott volna egy-két diszkócicát, vagy esetleg megkéselt volna egy-két láthatósági mellényest, akkor ki lett volna a hibás?"

Az a gond, hogy ezt sosem lehet tudni... Aki egyik pillanatban bratyizik, a másikban ölni akar, azzal jobb vigyázni.
Akkor is ha neki is vannak jogai. Én meg tudom érteni a mellényeseket.

Másrészről a Lipót bezárása Csauseszkui magasságokat verdes...

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.09.15. 17:09:17

@Cujo: ha nincs az 1. pont ez az ember nincs az utcán! Mikor értitek meg végre?

Én mit tennék? Mivel agyilag egészséges vagyok, nem ittam el az eszem, kommunikálnék. Megbeszélem h eddig és eddig itt vagyok, visszajövök az üvegekért, zárás után elhúzok stb. Tőle viszont nem várhatunk teljesértékű, hatékony kommunikációt.@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: az, hogy a számokat lehet kozmetikázni. Ha 900 embert kel elhelyezni 400+200+50 helyre, előadom, hogy sikerült, és nem is kell sokat csalni. Érted már?

Az neked nem bizonyíték, hogy találkozol velük, mert mondjuk öntudatlanul magukban beszélnek a 4-es 6-oson? Akkor is a számukra vagy kíváncsi? Fel se tűnik, hogy 6 éve még nem találkoztál velük?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.09.15. 17:10:58

Természetesen a hajléktalan.

Amúgy a dolog műbalhé. Ennek semmi köze a Lipóthoz.
A Lipótban kb. 500 ember volt. Azok se mind közveszélyesek. Az országban kb. 50 ezer skizofrén van és egy csak egy betegségcsoport. Abban az 500-ban volt sok minden más is. Ez annyira kevés a teljes létszámhoz képest, hogy bár divat látni, hogy több az örült az utcákon és ezt a Lipóttal összefüggésbe hozni, de ezt egészen biztos, hogy nem fogod észre venni az utcákon.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.09.15. 17:16:00

@Cujo: ha az 1. nincs, az az ember nincs az utcán!

Én meg tudnám beszélni velük, hogy eljövök az üvegekért, zárásig nem mutatkozom stb. @Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: kerültek, ennek ékes bizonyítéka az, hogy olyan embereket látsz és olyan állapotban, ahogy eddig még soha. Egyszer csak észreveszed, hogy szinte minden nap látsz a járművön abrnormálisan viselkedő (magában beszélő, vagy üvöltöző stb) embert, akiket korábban soha.

Ha 900 embert kell elhelyeznem, és van 400+50+120 helyem, ráfogom, hogy sikerült. ennyit a számokról. Egyáltalán nem lényeg. az utolsó emberig el kell helyezni őket, mert ELLáTÁSRA szorulnak. Az utcán pedig nem adják be nekik a gyógyszert, hiába van papíron minden rendben.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.09.15. 17:18:13

@Lord_Valdez: ha ebből csak tíz embert szélnek eresztenek, már észreveszed, ha a fővárosban élsz.

Nem kell közveszélyesnek lenni. Nyilván azért voltak ott, mert ellátásra szorulnak, önálló életvitelre alkalmatlanok. De ez elvbarátainkat nem érdekelte. Papíron meglegyen, hogy ti ne mondhassátok, nem sikerült.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.15. 17:19:26

@Névtelen betelefonáló: ez marhajól hangzik, de az a ciki, hogy én most sem találkozom több elmebetegnek nevezhető emberrel az utcán, mint a Lipót bezárása előtt. Korábban is ismertem néhányat (egyet a Lehel tér környékén láttam rendszeresen, egyet Újpesten látok még mostanság is, egy másikat még Csepelen "ismertem")

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.09.15. 17:25:33

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: mi találkoztunk eggyel az erdőben, sikerült rávenni, hogy kocsin elvigyük. Mikor átadtuk a rendőröknek, kiderült, hogy a táskájában egy marék szétszórt gyógyszer volt. Az úton két logikus, összefüggő mondata nem volt, nem tudta, milyen nap van, és azt sem, hogy hívják.

Adani 2010.09.15. 17:29:08

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:

Pedig vannak. Az Őrs aluljáróba érdemes szétnézni vagy a Blahán, de épp tegnapelőtt egy félőrült emberke álldogált a Dózsa György úti metróállomás kijáratánál és magában beszélt időnként bevonva pár arrajárót is a társalgásba. A Blahán is sokszor láttam már, de nem tudom régen mennyi volt ,de az tény, h a Lipit nem kellett volna bezárni, és az is tény, sokan az utcára kerültek állítólag csak azok, akik nem veszélyesek, de ki az, aki még bármit is elhisz a Maszopnak?

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.09.15. 17:44:57

@Adani: és ki dönti el, ki a közveszélyes? Mert ha gyóügyszert kap, nem támad rá senkire, és kezelhető a beteg. De ha ezeket nincs aki beadja neki és nem tudja kiváltani? ezekkel a kiskapukkal működik a Maszop.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.15. 18:18:27

@Adani: továbbra is érdekelne, honnan tudjátok ennyire biztosan, hogy az utcákon kóborló, elmebeteg(nek tartott) emberek a Lipótról lettek kiengedve. Mert mint azt korábban is leírtam, legalább három ilyet ismertem évekkel a Sárgaház bezárása előttről... tehát nem újdonság az utcai jelenlétük.

Adani 2010.09.15. 19:55:11

@Névtelen betelefonáló:

Biztos erre fogták rá, h ha szedi a bogyókat akkor nincs vele baj. De a zárt osztályon kívül senki sem ellenőrzi.