2010.11.21.
11:09

Írta: Szekuriti Blogger

180. Ha anyád egy paraszt, te is az leszel!

A gyerekeink tőlünk tanulnak mindent, ez hatványozottan igaz az illemre is.

Színházi előadásnál dolgozom, jönnek be a szülők a gyerekeikkel, mert éppen gyerekműsor van. Az esetek felében a szülő megérkezik, elmegy előttem mint egy birka, mindenféle köszönés nélkül, persze a gyerek sem bír egy szót sem szólni, nem tanították meg rá.

Az esetek másik felében a szülő köszön, a gyerek meg néz riadtan, a hely ugyanis olyan, mint egy templom, a kicsik meg meg vannak illetődve tőle. Alig néhány szülő veszi a fáradságot, hogy rászóljon a kölykére, így akkor már az is köszön.

A köszönő gyerekek amúgy aranyosabbak is, nyilván nem lehet mosolygás nélkül kibírni azt, amikor bejön az ajtón egy tökmag és selypítve mondja, "Csókolom". Aztán a második pillanatban meglepődik, hogy ki az a magas, nagy állat mellette (én), aki mosolyog mint a tejbetök.

A legviccesebb az, amikor a nem köszönő szülő fél perc múlva visszajön, és vörös fejjel kérdi, merre is van a ruhatár. Érdekes, ilyenkor mindig köszönéssel kezdik. Talán az pár perccel azelőtt láthatatlan voltam?

(Igen, ez egy gyorsposzt volt a köszönésről.)

5 komment

Címkék: gyerek illem köszönés

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr362462686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2010.11.21. 14:16:44

Nem újdonság, ma már egyre kevésbé divat köszönni.

Majd egy évig dolgoztam egy könyvtárban ott mondták az olvasószolgálatosok, h volt mikor főnöki utasítás volt,h ne tegezzék az olvasókat. De aztán sikerült megértetni a főnökkel, h hülyén néz ki mikor a velük egykorú vagy fiatalabb olvasók hellóval köszönnek akkor ők jó napottal válaszoljanak. Egyébként ahogy mondták a bejövő olvasók kb. 60%-a amúgy se köszön. Nekik jó napottal köszönnek. Van még párember,akik oda böffentenek valamit, amit fonetikusan leírni sem nagyon lehet meg értei kb. ööö,ee,hö stb. Alig vannak olyanok, akik képesek, hangosan érthetően legalább annyit odaröfögni, h "hello".

De ugyanez megvan máshol. Kaller ismerősöm is mondta, h nála is ez megy. Jön oda az utas, h "ezavonatmegybudapestre?" Válasz: Jó napot kívánok! Még ekkor se esik le neki sokszor: Budapestremegy???? De még mindig nem.

2010.11.21. 22:36:04

Azért annyival kiegészíteném az írást, hogy a szolgáltatók oldaláról még rosszabb a helyzet. Szerintem ha bemegyünk valahova pénzt költeni, akkor az ottani szekuritisek, eladók vannak kvázi "alárendelt" pozícióban, tehát nekik illene előre köszönni, bár sok helyen még az a mentalitás, hogy ők tesznek szívességet az embernek azzal, hogy egyáltalán beengedik az üzletbe, bankba, színházba stb. A szolgáltató előre köszönése mellesleg rövidre zárná azt a problémát is, hogy mi a cég polájszija a tegeződéssel kapcsolatban.

Hang Ember 2010.11.23. 10:21:58

Szervusztok!

Gyorsposztnak, gyorsposzt, de megint minden szava az igazságot rejti. Számtalan esetben megtapasztalható, a sarki zöldségestől a neves bankokig bezárólag ez a jelenség. Regresszív társadalmi fejlődés. Lehetne filozofálgatni azon, hogy köszönhető-e a dolog pl. az internet fejlődésének, értem itt azt, hogy egyre többen élnek úgymond virtuális vagy e-életet a fizikai-biológiai élet mellett. Amelynek kötetlen, vagy egy adott réteg vagy közösség által írt szabályai vannak, amik nem feltétlen táplálkoznak az általános társadalmi "szabályokból". Az emberfia akkor van bajban, ha már elkezdi a kettőt keverni...

@Adani: Jópár évvel ezelőtt sokat ingáztam távolsági buszjáratokkal. Az egyik sofőr volt olyan mint az általad említett kalauz, hogy minden felszállót érthető Jó napot kívánok!-kal köszöntött, és hiába darálta az utas, hogy "Budapestre egy egészet számlát kérek róla." addig ismételgette a köszönést, amíg észbe nem kapott a delikvens. Csak azután adta a menetjegyet.

Adani 2010.11.23. 10:47:04

@Hang Ember:

Én általában alapból így darálom a szöveget,h pl.jónapotkívánokegy33%-osjegyetkérekszolnokra

Ha már amúgy is egy levegővel próbálja eldarálni az ember mit kér akkor igazán semmiség egy hello-t vagy jónapot-ot beszúrni elé.

A biztonsági őrök is általában segítőkészebbek ha köszönéssel kezded. Akkor még a leghülyébb kérdésre is udvariasan válaszol a többség pl. mikor a hely előtt kérdezed meg, h hol van. Vagy pl. éjszakain, h megáll-e itt vagy ott.

Alensha 2010.11.24. 01:29:56

azért a szülőktől is kulturáltabb, ha nem idegenek előtt cseszi le a gyereket, hanem később négyszemközt közli, hogy "nem köszöntél a bácsinak, ilyet ne csinálj, mert taplóság".
nagymamám szokása volt, hogy bárhová beléptünk, mindig felrikkantott, hogy "GYEREKEK, KÖSZÖNNI!" köszöntem volna magamtól is, de így már rohadt égő volt.