2010.11.23.
22:08

Írta: Szekuriti Blogger

182. Füst és gáz

Füst és gáz. Számos történetem van, melyek rövidebbek egy-egy posztnál, így összegyűjtöttem néhányat.

1. Nagykövetség

Egyszer egy olyan ország nagykövetségén helyettesítettem, ahol a közintézményekben, hivatalos épületekben tiltva van a dohányzás. Az még egy dolog, hogy az épületben, de az is törvényi előírás, hogy az épülettől számítva 10 méterig is tilos.

Fasza! Mivel bár Magyarország területén voltam, de az ország nagykövetsége hivatalosan nem magyar terület, hanem a nevezett ország fennhatósága alá tartozik, így mindig amikor rá akartam gyújtani, el kellett sétálnom a nagykövetségtől 10 méterre, és ott elszívni egy cigit. Vicces, de így már nem sértett törvényeket...

2. Nyári meló

Egyik nyári melómon szóltak, hogy be kellene ugranom egy rendezvénybiztosításba. Mondom oké (illetve nem mondtam, hogy nem), erre kitettek a tűző napra, baromi nagy aszfaltozott térre, sehol a környéken semmi árnyék. Az egy dolog, hogy már reggel 10-kor felforrt az agyvizem, de mivel nadrág-ing kombóban voltam, így csak 1 doboz cigit vittem magammal a placcra, a másik két dobozt az egyik vezetőm kocsijában hagytam.

Nos, én már délig elfüstöltem a vadiúj egy doboz cigim, és ott álltam kattogva, hogy jöjjön már a vezetőm. Ő persze nem jött, mert a rendezvény másik felén engedte be a népeket, így ott voltam a kocsijától 10 méterre, amiben szépen bent figyelt a kétliteres kólámon kívül a két doboz cigim is.

Este 8-ig tartott a rendezvény, s bár vizet hoztak körbe, de addigra már nem a melegtől izzadtam, hanem a nagyarányú nikotinelvonástól. Arra emlékszem csak, hogy egész napos álldogálás után gyalog lezúztam a Deák tér-Zugló távolságot késő este, egyik kezemben egy jéghideg dobozos sörrel, míg a másik kezemben a nikotin-pufferemet töltő cigivel...

3. Elgázosítás

Legyen akkor szó a gázról is. Egy objektumban szolgáltam, ahol valami "baromifontos-húdenagy" vendéget vártunk. Szolgálatbalépésemkor már megjöttek a VIP vendégek, akiket a bejárat mellett parkoló, seggel a bejárathoz tolató páncélozott Audi vagy hasonló monstrum várt.

Járó motorral.

Ez akkor még nem tűnt fel, de mindjárt más lett a helyzet, amikor a szolgálatot felvéve észrevettem, hogy az a baszott nagy többtonnás, rohadterős motorral felszerelt gép pont az ajtón keresztül fújja be nekem a kipufogófüstöt.

Vicces. Nyilván ki nem mehettem, hogy elmagyarázzam valamelyik külföldi titkosszolgálat emberének, hogy ne várja már a vendégét járó autóval, hiszen ha véletlenül megtámadnák, akkor ráért beindítani az autót - így szépen elálldogáltam még egy órát ott a CO2 felhőben, és még a VIP vendégek távozása után 2-3 órával is szédelegtem meg színes karikákat láttam.

4. Hülye dohányosok

Jó, bevallom ez csak akkor tűnt fel, amikor leszoktam a dohányzásról. De azóta is nagyon zavar.

Színházi előadás, koncert, ballagás, esküvő, szalagavató, anyámtyúkja, mindegy, lényeg hogy olyan rendezvényt tartanak, amiben meghatározott időszakonként szünet van.

Persze a szünetben megindul a fél társaság (aki dohányos), és persze minden alkalommal hol gyújtják meg a cigit? Természetesen a kijárat előtt, de még az épületben! Így az első jó mély, a gyufától kénes slukk hol marad meg? Hát persze hogy az ajtón belül, pont körülöttem!

Egy embernél még vicces, de mondjuk az ötödiknél már csúnyán szoktam nézni, múltkor meg véletlenül akkorát krákogtam az egyik ilyen faszinak, hogy az majdnem fejest kiugrott a csukott ajtón.

És ha már dohányosok, még egy ügyes dolog: a bagósok legalább tizede hol nyomja el a csikket, ha ott a bejáratnál egy egész Budapest csikkeit befogani képes hamutál? Hát pesze, hogy a mészkővel beborított falon, majd a csikket beletapossák a bejárat előtti 3 cm vastag szőnyegbe. Bravó!

5. Hülye dohányos csövesek

Egy kis szóvicc, a hülye dohányosoknál már csak a hülye dohányos csövesek az idegesítőbbek.

Mint már említettem, van egy baromi nagy csikktartó (hamutál) a bejáratunk előtt, s oda-odajárnak a csövesek kiszedegetni a csikkeket. Az első időkben ha ott álltam kint, amikor még én is bagóztam, megvárták, míg elhúzok onnan a nagy Szekuritis dzsekimmel, de persze folyamatosan szemtelenedtek el.

Elkezdték azt, hogy ha a hamutál felé jártak, akkor válogatás nélkül nekiálltak guberálni akkor is, ha pont ott szívták mellette a bagót a látogatóink. Ez azért ciki, mert a látogatók nem azért jönnek hozzánk, hogy szociális segélyt igényeljenek, hanem esküvőkre, bálokra, stb., tehát jó drága öltönyös férfiak, és szép estélyiruhás nők. És akkor jön egy csöves, elkezd közéjük furakodni, majd ott mint egy vaddisznó, ide-oda turkálni a hamuban, jobbra-balra szórva azt...

De a pohár csak ezután telt be: valami VIP party volt nálunk, gazdag, befolyásos emberekkel. Szépen elvonulnak mellettem dohányozni, én meg vettem a kabátom, és utánuk mentem. Már akkoriban sem dohányoztam, de pont kellett a friss levegő, és elálldogálltam mellettük diszkrét távolságban.

Erre felbukkant az egyik mocskosabb (érts: nem csak hajléktalan, hanem össze-vissza szart) csöves, és odapofátlankodva kitúrt egy csikket, majd megkérte az egyik VIP vendégünket, hogy ugyan adjon már neki tüzet! Én köpni-nelni nem tudtam, szerencsére a vendégeink nem fogták fel a dolgot túl tragikusan, a beszélgetésük közben talán észre sem vették, ki kérte a tüzet. Nekem is ciki volt, mert a csövit csak úgy tudtam volna elhajtani, ha a vendégeket arrébb tessékelem, ráadásul ha a hajlékony elkezdett volna emberkedni, akkor a vendégek ott voltak a közvetlen közelben, akaratlanul is belekeveredve egy-egy pofonba.

Mint mondtam az eset végül is szerencsésen megoldódott, a csövesnek a legközelebbi alkalommal felhívtam a figyelmét arra, hogy ha még egyszer idetolja a képét amikor vendégek állnak kint, akkor annak meg lesznek a következményei. A következményekre már hadd boruljon az idő pora, azóta ezt a csövest elvitte a kánya, vagy valami más dög - az biztos, hogy azóta sem láttam viszont az addigi napi "vendéget".

3 komment

Címkék: cigi gáz csöves történetek füst vendég biztonsági őr

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr192469090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alensha 2010.11.24. 01:24:29

Ez a "távolodj el 10 méterre" nem is hülye ötlet, elég idegesítő, amikor be akarok menni egy épületbe és át kell verekednem magam 3-5 emberen, akinek pont a bejáratban kell etetnie a tüdőrákját. Azokat is zavarhatja, akik szellőztetnének az irodájukban és valaki beáll füstölni az ablak alá.

Mondjuk szerintem a hű-de-nagyon-fontos VIP-eknek nem árt, ha egyszer-kétszer szembesülnek a valódi élet ilyen jelenségeivel, mint a csöves :D

Adani 2010.11.24. 08:58:36

@Alensha:

Na persze, ha épp TBC-t meg kolerát meg hasonló jókat szeretnének kapni, vagy megcsodálni hová vezet a mértéktelen piálás.

A bagózásnál a legidegesítőbb dolog mikor pl. a vonaton leszállás előtt már az ajtónál állva gyújt rá mikor a vonat már beért az állomásra. Nem tud fél percet várni ,ahogy én meg tudom tenni? Vagy mikor villamos vagy buszmegállóban bagózik valaki, jön a jármű, felszállás előtt még beleszív egy nagyot, majd csikket eldobja és felszáll, de az utolsó slukk füstjét a járműben fújja ki.

A Deák-Zugló táv lesétálása szép lehetett majdnem olyan mint mikor egyszer a Kistarcsa kórház-Rákosfalva távot sétáltam le a HÉV sínek mentén.

2010.11.24. 16:02:37

"odapofátlankodva kitúrt egy csikket, majd megkérte az egyik VIP vendégünket, hogy ugyan adjon már neki tüzet!"

Még mindig kulturáltabb, mintha nekiállt volna szál cigire+százasra körbelejmolni a vendégeket, nem igaz? :)

Hasonló szotrit olvastam még jó régen egy hozzászólásban (talán Homár?), mikor is valaki egy felújítás alatt lévő (beállványozott) panzióban szállt meg. Hölgypartner lerendezve, utána odaállt a sokadik emeleti szoba nyitott ablakához, megkönnyebbülten fújta a füstöt (egy szál faxba persze), mikor hirtelen a semmiből megjelent az ablak előtt egy jómunkásember, udvariasan tüzet kért, aztán elment. Kicsit meglepő volt.