2009.07.21.
10:01

Írta: Szekuriti Blogger.

40. Történet a telepről

Egyik kollégám mesélt nekem arról az időkről, amikor még egy telephelyet őrzött. A terület kerítéssel volt bekerítve, ő meg egy kisebb őrtorony-féleségben posztolt. Az őrtornyot nem úgy kell elképzelni, mint pl. ahogy a Sona-t őrizték a Prison Break-ben, hanem egy kocka alakú valamire rá volt dobva egy másik kocka alakú valami, aminek minden oldalon alblakai voltak. Nah, ilyen jó magyaros megoldással persze.

Ez a hely nem az a hely volt, ahol egész éjjel aludni lehetett. Ugye a telep olyan hely, ahol vasat, építőanyagokat, vagy más hasonlót őrizhetnek. Az ilyenre gyűlnek is az olyan emberek, akik az ilyet úgy kiszagolják, mint a légy a tejfölös köcsögöt.

Egyik éjjel kollégám arra lett figyelmes, hogy a reflektorokkal néhány ponton megvilágított, amúgy csak a hold fényében sötétlő területére megérkezett egy norvég turistacsoport szedett-vetett banda.

Béla, hívjuk akkor csak így, rögtön rájött, hogy a késői látogatók bizony lopni jöttek, és ő egyedül, hacsak nincs nála valamilyen nagy erejű fegyver, akkor könnyen otthagyhatja a fogát. Gondolom nem lövöm le a poént, de nem volt nála ilyen cuccos, a turisták tolvajok meg csak közeledtek. Mondta, hogy szabályosan olyan volt, mint a prérin, a falka több irányból, lassan, szimatolva közeledett a telep belseje felé.

Mit csinált ő? Fogot valami vascsövet, és izomból, de durván, elkezdte ütni a bódéja oldalát, közben meg kiabált, hogy "Józsi, hozzátok a kutyákat!", s eldobott néhány petárdát is, meg mintha ugatott is volna élethűen, de ebben már nem vagyok biztos..

Az egy dolog, hogy ott a zárt bodéban majd leesett a feje a petárdáktól, de az az üveges kalitka olyanokat szólt, mintha éppen 3 tonna üveget dobtak volna le legalább 100 méter magasból, meg ugye az egyéb hanghatások..

Ügyes alakításának köszönhetően a történet happy end-del végződött, a látogatók amilyen gyorsan csak tudtak, elzúztak kifele a telepről.

Igen, ez egy kifejezetten vicces történet volt :)

Komolyabbra fordítva a szót, amikor őr-tanfolyamra jártam, volt ott egy 50-es, ilyen mackós, pocakos csóka, aki mindig mackónadrágban jött, meg pólóban, a hátán Security felirattal, ő akkor már dolgozott telepen, a munkáltató feltétele volt, hogy menjen tanfolyamra. Szóval ő is mesélt érdekes történeteket, olyat pl. hogy volt valami kis rézanyag egy jókora kupac alján, aztán az éjjel a kollégáival arra lettek figyelmesek, hogy azért a kis piricsáré rézért képesek voltak a tolvajok szétpakolni a 300-szor akkora méretű, súlyú kupacot, csak azért, mert rajta volt. De mesélt olyan csókáról is, akinek a kutya letépte a fél nadrágját, meg a lábába is szépen belemart (a kutyák nem szeretik, ha rossz szagú emberek a fejükre lépnek majd', miközben éppen lopni jönnek), és mégis úgy spurizott el, mintha csak a Margitszigeten lenne, s éppen rájött volna a sportolhatnék.

Szóval aki épp őrködésre adná a fejét, az ha megteheti, az ilyen telepeket messziről kerülje el. Nem vicces, nagyon nem.

 

 

 

15 komment

Címkék: telephely

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr71257892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Archenemy 2009.07.21. 16:36:30

A gazdagok felhalmozzák a vasat, és a szegényeknek nem adnak. Nem csoda, ha azok lopni kényszerülnek, hogy legyen mit enni adni a gyereküknek. Ezért tart itt ez az ország.

Yasashi Tanuki 2009.07.21. 16:40:07

Irnál párat az 50-es mackós mackónadrágos kollega történeteiből is? Hadd okosodjon a nép!

neurotikk! (törölt) 2009.07.21. 17:02:41

Archenemy:
Nalunk itt Pakson a femtemetoben van egy rakas fem ami nem kell senkinek, azt ragcsalhatjak, lesz mit enni adni a pulyaknak, johetnek. Melybarnara szolizod ehezok elonyben.

Egu 2009.07.21. 17:04:57

Nem is volt ott senki, csak elaludt oszt jól felriadt. Aztán a szeme még nem szokta a setétet, beszart, így nem sikerült kidobni a nyitott ablakon a petárdát. Persze a műszakban dolgozó többi őr meg hülyére röhögte magát a poénon, pláne hogy ők csapkodták vascsővel a bodega oldalát.
Na így már életszerűbb a leírás..:DDD

Egu 2009.07.21. 17:05:41

Norvég turisták meg nem szoktak lopni. Ez csúnya előítéletesség...:))))))))

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.07.21. 17:32:47

Jó poszt, és ami igazán igényessé teszi, az pedig az, hogy nem foglal állást, nem uszít, meg sem említi a cig... szóval AZOK-at, és ez tetszetős.

Jó-jó: tudjuk, hogy a norvégok milyenek! :-)
Vagy inkább: :-(

Hozzászóló 2009.07.21. 17:41:56

"azért a kis piricsáré rézért képesek voltak a tolvajok szétpakolni a 300-szor akkora méretű, súlyú kupacot, csak azért, mert rajta volt."
Ha egy rézdrótot bevezettek volna a földbe Bp alatt, már rég kész lenne a 4-es metró furata. Késő ábránd.

scsaba1 2009.07.21. 18:07:42

Igaz, hogy norvéguk "vás"-nak mondják a vasat?Ők pedig a finnektől vették át, akikről köztudomású, hogy a nyelvrokonaink?

nyílméregbéka 2009.07.21. 19:21:33

@Hozzászóló: már én is gondolkodtam rajta, hogy ezek a norvég turisták olyan iszonyatos erőfeszítésekre képesek, csakhogy dolgozni ne kelljen, és szedjenek egy kis rezet.... Most a f@szér', hát ennyi erővel már akár dolgozni is mehetnének!?

Viharkabát 2009.07.21. 20:19:23

Kedves kollégák! Ha jól értettem, a beírás nem a "nem svédek" (ahogy biztőr egy másik beírásban jelezte volt) életéről szól, hanem az őrökéről. Hasonló eset velem is megesett, még a "hőskorban" a '90-es évek elején. Egy telephelyen kábeldobokat tároltak, rajtuk a cuccal (réz,alumínium). A megélhetési turisták annyira elszemtelenedtek a nyugdíjas éjjeliőrök mellett, hogy a kerítés túloldalán már égették is le a szigetelést és vitték a fémet, mert tudták, mire a kerületi járőrök kiérnek már rég végeztek. Na ekkor bérelt fel minket a tulajdonos az őrzés megerősítésére(mellékfoglalkozásban vállaltunk ilyesmit is). Kimentünk hárman állig felfegyverkezve(egy szál pisztoly/fő). Séta a kábeldobok között, egy pirított magyar előugrik, lefújja az éjjeliőrt. Kollégám pisztoly elő, egy a levegőbe "állj, állj vagy lövök!". A fickó olyat futott, hogy Ben Johnson (híres gátfutó) managere kipontozott összegű szerződést tett volna elé (radásul néger is volt, bár csak kísérleti).Esélyünk nem volt utólérni, de három hétig a környékre sem jött senki.

Adani 2009.07.21. 21:44:38

Én olyanról tudok mikor még régebben kábelt loptak szintén svéd cserediákok, a gond az volt ,h optikai volt, amiben ugye nincs réz. Elvágta a svéd és még bele is nézett ,h dikk mán ebben nincs réz a társának is szólt ,h né mán még világít is benne vmi. Később már a szemorvosnál magyarázta, h homályosan lát, na igen a lézer az lézer. :)

Egy netes rádióban hallottam egy sztorit amit az egyik műsorvezető mesélt, h egy haverja vasútőr és ők rendszeresen kalapálnak el cigókat meg románokat, akik rendszeresen bejárnak a pályaudvarra, h lopjanak az éjszaka ott veszteglő tehervonatokról. Ha olyan helyen vannak, ahol gyakoriak a lopások el szokták játszani azt a mókát ,h "nyitva felejtenek" egy vagont és mikor jönnek kirámolni akkor jön egy csapat vasútőr és a szegény hátrányos helyzetűeket úgy megruházzák ,h meglesz a ruhatáruk egy életre. Egy ilyen esetnél mikor jöttek a románok lopni azt vette észre, h egy üres bőrdzsekit üt, a tolvaj inkább kibújt belőle és kereket oldott. A szolgálat lejárt ittak egy kicsit a győzelem örömére és másnap az anyjának mesélte még aznaposan, h mi volt kb. így:
És akkor jött az szemétláda szőröstalpú román és meg vascsővel adtam neki ,h nesze a kurva anyád te büdös köcsög román most kapsz, h rohadjál meg. Az anyja meg elhűlve:
-Jézusom fiacskám, te ilyen csúnyán beszéltél? :D
A muttert nem is az érdekelte, h a drágalátos fiacskája verekedett hanem ,h csúnyán beszélt azt nem szabad.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.07.22. 07:12:14

@Yasashi Tanuki: Bocs, a mackónadrágos kollegával már nem tartom a kapcsolatot. MEgpróbálok visszaemlékezni majd :)

@Adani: Dani ez a vasútőrös sztori örök klasszikus. De erről is jut eszembe poszt :)

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.07.22. 17:19:57

@Viharkabát: Ugye kedves kolléga? És maga nem akar itt mesélgetni?? Szégyelje magát! Komolyra fordítva a szót, Viharkabát, remélem előbb-utóbb kipréselek belőled néhány jó történetet a kommenteken kívül is, a kedves látogatók nagyon szeretik az ilyet :)

Viharkabát 2009.07.22. 19:23:38

@Biztonsági Őr: Szánom-bánom:DD Egyébként a svédezést -norvégozást hagyjuk abba , mielőtt besértődik valaki magát érintettnek gndoló és térjünk át a sima "nem skandináv" megnevezésre. Na, ha az érzékenyen érint valakit akkor "Kórus! Röhögni!" vezényszó hallatik.
süti beállítások módosítása