2010.02.16.
23:24

Írta: Szekuriti Blogger.

100. Az informatikai biztonság az smafu?

E-kormányzat, mi? A múltkoriban egy csomó érettségire jelentkező adatát vesztette el a Kormányzati rendszer, most meg tegnap este a Felvi.hu szakadt össze a jelentkezők rohamától. Hihetetlen dilettantizmus, jobb helyeken a rendszert, vagy rendszereket működtető informatikai háttércéget gondolkodás nélkül elhajtanák a fenébe, illetve az önként távozna nagy farokbehúzva...

 

I. felvonás: Érettségi, középiskolai balhé (forrás: Index)

Hiba történt csütörtök délután a középiskolás jelentkezéseket kezelő központi szerveren, így a hajnali fél három után rögzített adatok – vagyis a januári középiskolai felvételik és az érettségijelentkezések egy része – elveszett, írja az erettsegi.com.

A rendszerhibára péntek reggel derült fény, amikor a középiskolák által használt érettségi jelentkezési rendszer nyitóablakában az Oktatási Hivatal tájékoztató üzenetet küldött. A hiba miatt sok végzős diáknak és iskolának újra végig kell csinálnia a jelentkezési procedúrát, amely többnapos pluszmunkát is jelenthet. Az iskolák közül van olyan, amelyik attól tart, hogy még a jelentkezési határidőt sem fogja tudni így tartani.

Jól kezdődik...

Az Oktatási Hivatal szerint “a hiba jellege miatt nincs mód a problémával érintett iskolák, diákok körének meghatározására”. Csak az iskolák tudják megállapítani, hogy mely adatok vesztek el a rendszerből. A hivatal szerint a hiba folytán csak egynapnyi adat veszett el, ráadásul a diákokat mindez nem érinti, és emiatt nem fog csúszni sem a jelentkezési adatok, sem a középiskolai felvételik feldolgozása.

Mi az a hiba jellege miatt című tech. blabla? Milyen jellege van a hibának? Mert speciel én gondolnék a szerver, háttértár tönkremenetelére (tükrözés, biztonsági mentés hol van?), vírustámadásra (vírusvédelem hol van? következmények levonása, biztonsági hiányosságok pótlása megtörtént?), esetleg elektromos hibára (túlfeszültség elleni-, villámvédelem hol van?), emberi hibára, stb.. Ha van a hibának jellege, akkor hiba is van, így kérem elmondani, mi is az!

Jah, és persze csak egy napnyi adat veszett el, a középiskolák a hülyék, majd mi, a minisztériumban megmondjuk! Nem mellesleg egy napnyi adat elvesztése nem súlyos adatvesztés?

Annyi bizonyos, hogy az Educatio Kft. védett szervereiről tűntek el az adatok. Bakonyi László, a hivatal elnöke vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, hogy fény derüljön az adatvesztés okára.

Oké, akkor az Educatio Ktf. a hibás, vagy az őt kiszolgáló informatikai cég/dolgozók, ugye? Bakonyi úrnak 'kezétcsókolom', hogy vizsgálóbizottságot hozott létre. Nem vizsgálni kell, azt majd utólag, itt azonnali hatállyal fel kell állítani az IT vezetőséget, felelősöket, nagyhírű és elismert külső céget kell ráállítani a rendszer átvizsgálására és a problémák megoldására. De addig is, plusz időt kaptak a jelentkezésre a középiskolák, ugye így most akkor minden oké, nem?

 

Itt egy pillanatra megállnék. De mi is az informatikai biztonság, ami ugye a neve alapján is az informatikai rendszerek biztonságát (is) jelenti? Ezt írja a Wikipédia (szép, érthető cikk):

Az informatikai biztonság a védelmi rendszer olyan, a védő számára kielégítő mértékű állapota, amely az informatikai rendszerben kezelt adatok bizalmassága, hitelessége, sértetlensége és rendelkezésre állása, illetve a rendszerelemek rendelkezésre állása és funkcionalitása szempontjából zárt, teljes körű, folytonos és a kockázatokkal arányos.

Ezt szerintem minden IT suliban így tanítják (szerintem én is szóról-szóra így tanultam). Pár kulcsszó: BIZALMASSÁG, HITELESSÉG, SÉRTETLENSÉG, RENDELKEZÉSRE ÁLLÁS, RENDSZER RENDELKEZÉSRE ÁLLÁSA. És persze a ZÁRT, TELJES KÖRŰ, FOLYTONOS. Kell magyarázni?

Akkor az Educatio-nál 1. nincsenek informatikusok, 2. vannak, de informatikai biztonságért felelős ember nincs, nincs biztonsági koncepció, 3. van, de leszarják .. ugye állami cég, így nem kötelező tudás alapon felvenni az ott dolgozókat, de azért ne Pistike legyen az informatikus csak azért, mert ő már gyerekkorában is a számítógéppel hekkerkedett (sic!).

Miután felfogtuk, mi is az az informatikai biztonság, megnézhetjük, mekkora kár is történt. Erre is többféle ajánlás van, nekem informatikai biztonság alatt a MeH ITB 12. számú ajánlását emlegették, szintén a Wikipédiából elolvasható (amúgy meg a Wikipédia nagy mértékben támaszkodik Muha Lajos és Bodlaki Ákos Az informatikai biztonság című könyvére): én a nagy kár kategóriába sorolnám ezt az adatvesztést:

3: nagy kár:

  • közvetett anyagi kár 10 000 000 Ft-ig

  • közvetett anyagi kár 1-10 emberévvel állítható helyre

  • társadalmi-politikai hatás: bizalomvesztés a szervezet felső vezetésével szemben, a középvezetésben személyi konzekvenciák, a szervezet jó hírneve súlyosan sérül

  • több súlyos, vagy tömeges könnyű sérülés

  • szolgálati titok bizalmassága vagy hitelessége sérül

  • szenzitív személyes adatok, nagy tömegű személyes adat bizalmassága vagy hitelessége sérül

  • banktitok, közepes értékű üzleti titok bizalmassága vagy hitelessége sérül

Itt most a felsorolásból ez kell: nagy tömegű adat semmisült meg, és talán a közvetett károk 1-10 emberévvel állíthatóak helyre. Magyarán össze kell adni minden iskolában azt az időt, amit az adatok újrafelvitelével, leellenőrzésével, stb. foglalkoztak kifejezetten amiatt, hogy az adatvesztés bekövetkezett. Mint a Miniszterelnöki Hivatal eme ajánlása kimondja, ilyenkor a középvezetésben személyi konzekvenciákat kell levonni, ergo kirúgni a felelősöket.

Ha az egész országban összeadott kicsi részmunkaidők meghaladják a 10 évet, de kisebbek 100 évnél, akkor a felsővezetésben kell tisztogatni, ennél nagyobb kárnál pedig kormányzati felelősöket is kell keresni. Legalább is így menne valahogy a valóságban, Magyarországon mint láthattuk, vizsgálóbizottságot hoznak létre.

 

 

II. felvonás: A felvételi-balhé (forrás: Index 1. 2. 3.)

február 10., szerda:

Szerdán az e-felvételibe „belépett felhasználók száma elérte a biztonságos működéshez engedélyezett létszámot" - jelezte egy olvasónk, így a limiten felüli jelentkezők kénytelenek voltak legalább délutánig várni, hogy kitölthessék az elektronikus felvételi lapot.

Bravó, itt is elkezdődött.

Olvasónk szerint a rendszer egészen kora délutánig nem tudott elegendő felhasználót kiszolgálni, 18 óra körül viszont már be tudtunk jelentkezni a felületre és csütörtök délelőtt sem tapasztaltunk problémát.

..

Ennek oka, hogy az Országos Felvételi Információs Központ munkatársai megemelték a korábbi évek adatai alapján beállított felhasználói limitet - tájékoztatta az Indexet Nagy Gabriella. Elmondása szerint a korlátozás minden nagyobb informatikai rendszerben megtalálható, célja, hogy a már bejelentkezett felhasználók adatai mindenképpen biztonságban maradjanak és a felület minden pillanatban működőképes és elérhető maradjon. Kérdésünkre az OFIK-nál egyelőre nem tudták megmondani a korábbi és a megemelt limit pontos értékét. A felvi.hu-n szereplő adatok alapján tavaly összesen 12 452-en felvételiztek az interneten.

Kedves Nagy Gabriella! Talán minden nagy rendszernél nincs megadva a határidő, mely most, vagy soha! jelleggel kötelezővé tenné az időben történő feljelentkezést! Az, hogy erre azért nincs lehetőség, mert Önök megint nem értenek hozzá - nos, ez legalább siralmas! Az meg mi, hogy az OFIK-nál nem tudják megmondani a korábbi és a megemelt limit értékét? Hasára ütött az informatikus? Inkább csak a szokásos, nem akarjuk megmondani című játék, nem?

A hitelesítés folyamata az elektronikus felületről kinyomtatott űrlap postai elküldésével vagy az idén már többször összeomlott ügyfélkapu használatával végezhető el. A magyarorszag.hu-ról elérhető felület először január végén, az adóbevallás határidejéhez közeledve vált instabillá és olykor elérhetetlenné, majd február elején a rendszer frissítése miatt ismét gondot okozott. A hiba miatt lemondott a szolgáltatást üzemeltető Kopint-Datorg Zrt vezérigazgatója.

Igen, az Ügyfélkapu behalása után levonták a személyi konzekvenciákat, s a vezérigazgató azért elég magas szint, vissza lehet nézni a MeH ajánlásánál. De nézzük tovább!

 

 

február 15., hétfő, éjfélig lehetett jelentkezni:

Néhány órával a felsőoktatási jelentkezési határidő lejárta előtt több olvasónk is jelezte, hogy akadozik a felvi.hu, de egy ideig elérhetetlen volt az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) és az Educatio Kht. honlapja is. Hasonló hibák már a hétvégén is előfordultak.

Bravó! annyira előfordultak a hibák, hogy én a 15.-e előtti héten több éjjel nem tudtam belépni a felvi.hu-n. Beírtam az adatokat, a jelszót, erre a rendszer azt írta, hogy nem szerepel ilyen azonosító a rendszerben. És én éjjel 2-kor, 3-kor, 4-kor próbálgattam!

Gáti Mátyás, az Educatio Kht. sajtófőnöke kérdésünkre elmondta, nagyon sokan hagyták utolsó pillanatra a jelentkezést, ezért túlterhelt a szerver. Az informatikai igazgatóság ügyeletet tart, folyamatosan dolgoznak a hiba elhárításán. "Az nem fordulhat elő, hogy valaki emiatt maradjon le a jelentkezésről, a határidőt két órával meghosszabbítottuk" - tette hozzá.

Persze a szemét jelentkezők, miért az utolsó pillanatra hagyták a jelentkezést? Az ugye lényegtelen, hogy 9000 Ft-ba kerül a felvételi minimum, ezért meg már el lehetne várni azt, hogy párezer embert elbírjon a rendszer. D megvan a megoldás: a határidőt meghosszabbítják! Wow! Profik, mint múltkor, így már oké!

 

február 16., kedd (forrás: Index)

Az Educatio Kft. szerint nem omlott össze elektronikus jelentkezési rendszerük hétfő este, csupán túlterheltté vált. A felsőoktatásba jelentkezők szerint viszont nem lehetett használni a felvételi funkciókat. A jelentkezési határidőt kedd este 10-ig hosszabbították meg.

Jah igaz, a csiga nem állt meg, csupán 2 cm/nap sebességgel haladt. Bravó! Megoldás: naná, hogy határidő hosszabbítás!

Gáti Mátyás, az Educatio Nonprofit Kft. sajtófőnöke szerint nem állt le tegnap este a felvi.hu, csak annyira sokan jelentkeztek egyidőben, hogy a rendszer lelassult, és csak keveseket engedett be. “Mivel még éjfél előtt is többezren akartak egyidőben belépni, ezért voltak olyan percek, amikor úgy tűnt, hogy leállt a rendszer. A csúcspont az volt, amikor 8000 klikkelés történt egyidőben. Ezért lassult le a rendszerünk, de akik már beléptek, azok tudták folytatni regisztrációjukat.”

Ugye, ismét a köcsög felvételizők, miért is akarják használni a rendszert? A 8000 klikkelés meg milyen szép szám, ezzel lehet vakítani: azért fagyott le, mert 8000 egyidőben blabla blabla, blabla. És akkor mi van? Mi az a klikkelés? Unalmamban kattintgatok az egérrel egy üres ablakterületen, és ezt is számolja egy JavaScript? Vagy linkekre kattintottak ennyien egyszerre? Mert nem nehéz kiszámolni, hogy 8000 linkre, menüpontra, stb. egyszerre max. 8000 ember kattinthatott. Most akkor 8000 embert nem bír el a rendszer?

Gáti tájékoztatása szerint 21:35 és 21:51 között illetve 22:10 és 22:55 között állt fenn a probléma.

Jaa, szóval csak 16 percig, meg mégegyszer 45 percig volt csak zűr. Na persze...

“A honlap hónapok óta hibátlanul működik, de azok, akik az utolsó másodpercre hagyják a jelentkezést, előfordul, hogy így járnak. Pont emiatt tesztelik folyamatosan a rendszert, hogy ez elkerülhető legyen.” Felvetésünkre, hogy a nagy érdeklődésre számítva esetleg bérelhettek volna erre az időszakra extra szervert, a sajtófőnök nem tudott konkrét választ adni.

1. A honlap hónapok óta hibátlanul működik -> persze, amikor egész nap pár százan nézik és azok sem egy időben, nyilván ugyanaz a helyzet

2. akik az utolsó másodpercre hagyják a jelentkezést, előfordul, hogy így járnak -> whoá, tényleg azt mondja a szóvívő a képembe, hogy "ÍJÉ, ijjárás, haver"?

3. a sajtófőnök nem tudott konkrét választ adni -> őszintén, mi a f.sz.m feladata van egy sajtófőnöknek, ha nem tud soha konkrét választ adni? Ilyenkor megvonja a vállát, és azt mondja, "nem tudom"?

Az Oktatási Hivatal elnöke szerint sem omlott össze a rendszer, csupán a túlterheltség miatt leállították, majd újraindították. Bakonyi László elmondta: béreltek extra szervereket erre az időszakra, de az összterhelés a háromszorosa volt az elmúlt éveknek.

Jah, ha háromszorosa volt a jelentkezők száma, akkor biztos valami nagyon nagy szám lehetett.

“Ennek az lehetett az oka, hogy február 15-e az idén hétfőre esett. Eddig a határidő mindig hétvégén járt le, ezért mindenki már az utolsó nap előtt leadta a jelentkezését. Most viszont mindenki megvárta vele a hétfőt.”

Tipikus szarra sem való, ostoba, régi hozzáállás. Ugye az lejön mindenkinek, hogy ha valami gáz van, a buta emberek mindig elkezdik az "azért van, mert" című sablont? Majdnem elüt az autó, erre nem megkérdik hogy hogyan érzed magad, hanem egyből jön a szöveg: azért van, mert sohasem figyelsz! Elrontasz valamit, nem megnyugtatnak, hogy előfordul, hanem jön a szöveg, hogy azért van, mert xy is ott volt, vagy mert mindig ezt és ezt teszed ez és ez helyett... Nem kell megmagyarázni a határidőt, nem az a hiba, hanem az, hogy nem bírnak egy nagy rendelkezésre állású szervert kirakni ilyen fontos feladatra, ráadásul közpénből!

Ezért a hiba miatt a jelentkezési határidőt február 16-án 22 óráig meghosszabbítják. A kora délutáni órákig ezer új e-felvételi érkezett be a hivatalba, és 50 új regisztráció is történt.

Egy már vicces. Azért hosszabbítsunk, ugye?

A rendszer fenntartása évente többszázmillió forintba kerül, de pontos számot sem az Oktatási Hivatal elnöke, sem az Educatio sajtófőnöke nem tudott mondani. Gáti Mátyás szerint annyi bizonyos, hogy ezzel az összeggel több, összefüggő rendszert üzemeltetnek, és az alkalmazottak bérét is ebből fizetik.

Kit érdekel, mennyibe kerül a rendszer? Nem mérvadó információ, mondják akkor, amikor a gazdálkodást, költségeket vizsgálják majd az évi beszámolóban. Nekem teljesen mindegy, hogy többszázmilliót kapnak, vagy többszázmilliárdot, ha nem megy a rendszer. Jah, hogy pontos számot megint csak nem tudnak mondani a felelősök, na ez megint Magyarország. (A pontos számot még ki kell kalkulálni a haver segítségével.)

A tegnapi rendszerhiba már nem az első ilyen eset. Február 4-én a középiskolába felvételizők és az érettségire jelentkező diákok adatainak egy része tűnt el. Az Educatio Kft. szóvivője szerint ez nem az ő hibájuk volt, az Oktatási Hivatal szerint viszont ez is az ő szervereiken történt.

MegaLOL. Már az is megbicsáthatatlan, hogy a vezetők az eddigi infókat nem tudták. De most: OM: Nálatok vannak a szerverek! -- Felvi: Lófact. Nálunk nincsenek!

De akkor hol vannak? Lehet, hogy megállapodtak az OM illetékesei egy orosz hacker csapattal, és mit sem sejtő otthoni felhasználók százezrei működtetik a hálózatot egy erre a célra írt féregvírus segítségével? Na ugye! Nem írnék hülyeségeket, ha nem lenne az egész kb. ilyen abszurd!

Idén körülbelül 44 ezren jelentkeztek eddig a felsőoktatásba elektronikusan. Tízezer körül van azoknak a száma, akik elkezdték a jelentkezést, de nem fejezték be. Ezeket az eseteket az Educatio Kht. egyesével fogja vizsgálni, és elektronikus értesítést is küld, amiben lehetőséget ad, hogy befejezzék a regisztrációt

1. 44000 jelentkező volt ez a félelmetesen hatalmas szám, amit a rendszer nem bírt el. Nos, gratulálok!

2. Tízezer jelentkező nem fejezte be a jelentkezést. Most ennyi ember szórakozott csak, és játszott az egésszel? Az elég hihetetlen lenne. Akkor ennyi ember adta fel az állandó hibák miatt? Na az meg durva lenne. Valahol a kettő között lehet az igazság.

Ennek ellenére szerintem világméretben jó pozíciót érne el az Educatio Kht. és informatikai csapata az Év Legbalfaszabb Informatikusai 2010, illetve az Év Legmegbízhatatlanabb Rendszere 2010 versenyeken.

(még egy blog-bejegyzés a Kockablogról...)

8 komment

Címkék: felvételi érettségi középiskola jelentkezés felvi educatio oktatási hivatal informatikai biztonság

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr731762579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2010.02.17. 07:51:06

Én hétfőn délben simán tudtam jelentkezni az E-felvételin, még gondoltam is, hogy milyen jó egy találmány ez. :) Percek alatt megvoltam az egésszel. :)

Adani 2010.02.17. 08:18:30

Pár éve meg az érettségi feladatok kerültek ki netre. Informatika érettségi, aki nem tudta letölteni a tételeket megbukott. :)

Szerintem itt is a politikusi gondolkodás volt a fő baj, vagyis, h szépen eltüntették a biztonságra szánt pénzt aztán úgy voltak vele, h ha szerencsénk lesz megússzuk ha nem akkor meg majd időbne lelépünk a maradék pénzzel.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2010.02.26. 22:30:25

Huhhh, de hosszú... Szóval...

Az érettségi szopónál valami elszállt a központi adatbázisban, de nem emlékszem, pontosan mi volt az. És úgy tudom, hogy így konkrétan adatok nem vesztek el, mert a középiskoláknál továbbra is ott volt, amit rögzítettek, csak újból át kellett szinkronizálni a központi szerverünkre.

Az Educatióban jók az informatikusok, mert szelektálva vesszük őket fel. Nem emlékszem olyan fejlesztőre, aki minimum ne értett volna a munkájához, sokuk pedig kiválóan ért hozzá. Informatikai biztonságért felelős emberünk is van, de a minőségellenőrzés, folyamatmenedzselés meg ilyenek, amelyekhez - informatikusként - szerencsére nem értek, ;-) bevezetés alatt állnak. Ez a cég történetében adódik, most nem fogom részletesen kifejteni, mert lényegtelen. És de, legtöbbünk már kiskorában is számítógépen hekkerkedett. (Azért lett olyan jó szakember, mert erre született.)

Nagy Gabriella nem informatikus, ezért ha ezt a kérdést a riporter tette föl neki, akár nem is tudhatta rá a választ. A user limit valami 500 és néhány ezer között lehet, nem tudom pontosan. Az E-jelentkezés szoftver elég bonyolult - csakúgy, mint maga a felvételi eljárás és a felvételi jelentkezés -, ezért sok erőforrást használ, így szó nincsen a "de hát mit számít egyszerre soktízezer user?" érvről. A hasraütés jó tipp, mert igazából senki sem tudja megmondani, hogy hány felhasználónál fog totál elszállni a rendszer, csak a - usermennyiség miatt - csak körülbelüli tesztek alapján megbecsülni, hogy ha mondjuk 2 ezer user a legdurvább terhelést kihozó funkciókat használja egyszerre, akkor már nagyon lassú lesz, szóval vegyük le 1000-1500-ra a limitet. És, mivel a szerver nem csak az utolsó napon terhelt nagyon, a limitet lehet finoman állítgatni. (Mindezt írom úgy, hogy a webszervereinkkel egyáltalán nem foglalkozom, de minden info érdekel.)

A 9000 forint párezer jelentkezőtől pont az a mondjuk 10-20 millió forint, amennyibe egy tisztességes szerver kerül, szoftverrel stb. stb., de ez nem olyan szerver, ami ekkora terhelést elbírna - ahhoz több ilyen kell, mert minimum még egy az adatbázisnak. Így ez az érv nekem kissé demagógnak tűnik.

A csigasebességről: ha 100-as a load, attól még megy a szerver, nem? De, csak iszonyat lassú. Valószínűleg ekkor (még) lejjebb kellett volna venni a user limitet.

Ha nem a határidő hosszabbításával, akkor mivel kellett volna szerinted megoldani a szituációt? (Kivéve azt, hogy ne következzen be, mert már bekövetkezett.) Ez megint demagógia.

A klikkelés nem volt szakszerű fogalmazás, de a sajtófőnök nem is informatikus. Nem gondolhatott másra, mint az oldalletöltések vagy az E-felvételi funkciói indításának darabszámára.

További szerverek vásárlásáról lásd feljebb a röpködő tízmilliókat. Sajnos, állami cégként mi sem dúskálunk a pénzben, így nehéz a szerver fejlesztés, de a (nyilván méregdrága) bérlés is.

Az E-jelentkezők száma az első éles tesztüzemben 300 kiválasztott valódi jelentkező volt, aztán valami 3 ezer, aztán 8-10 ezer, most meg 40 ezer. Az exponenciális növekedést, sajnos, nem tudja követni a szervereink fejlesztése.

A rendszer költségeiről annyit, hogy a felvételi adatbázis évek óta nem önmagában álló rendszer, hanem egy csomó más belső vagy külső adatbázissal, sőt, adatbázisOKkal van kapcsolatban. A pénzügyesek szeretnek eljátszani azzal, hogy az X összeg melyik projekt keretére fizetendő ki, de szerintem még ez sem elég ahhoz, hogy meg tudd mondani, mennyibe kerül a felvételi rendszer üzemeltetése. Az _egész_informatika_ vagy az _összes_szerver_ költsége nyilván egyszerű, de több, egyre inkább összeintegrált rendszer közül egyet kiragadni nemigen lehet.

A felvételi költségvetését elég könnyű kiszámítani: nagyságrendileg 100 ezer jelentkező, átlagban 2,6-2,7 jelentkezés (ezt az adatot nem tudhatod, de most megmondtam), tehát a 9 ezer forintos alapdíjat a maximum 3 jelentkezésre nem nagyon lépik túl. Ez nagyságrendileg 1 milliárd forint. Ez így elsőre soknak tűnhet, de csak azért, mert nem tudod, mi van mögötte. Annyira nem, hogy értelmetlen is volna elkezdenem magyarázni. Még azt teszem hozzá, hgoy a pénz valójában nem közvetlenül hozzánk érkezik, hanem egy állami hatósághoz, és onnan csurog át. Kitalálhatod, milyen sebességgel.

Persze, hogy az érettségis szívás a mi szervereinken történt, hol másutt történhetett volna - kár, hogy a szóvivő kavart, pláne ilyen átlátszóan. (De a kérdés is lehetett félreérthető vagy a választ értette félre a riporter - ez sem lehetetlen!) A többi megint demagógia.

A "44 ezer jelentkező nem is olyan sok" szintén demagógia. Ha 44 ezer ember csak passziánszozni akar egyszerre, mekkora szervert kell nekik venni? Az otthoni desktop PC-m elég lesz vagy kell hozzá jópártízmillió?!

Az E-felvételi "remekül" használható arra, hogy elkezdesz valamit, aztán félbehagyod. Lásd még elektronikus vásárlás: ááá, mégsem kell ez a cucc, mert máshol olcsóbb, nincs annyi pénzem, nincs is rá szükségem stb. Ha egy papír van a kezedben, ahhoz eleve máshogy állsz hozzá, az komolyabb dolog - feltételezésem szerint részben azért, mert olyan "ósdi, XX. századi" megoldás. A felvételizőknek egy jó része - közismerten - az első évfolyamban olvasni tanul, mert funkcionális analfabéta. Hogyan tudna kitölteni egy jelentkezési lapot, akár még úgy is, hogy egy relatíve okos program kézenfogva vezeti? Szóval ebben is demagóg vagy.

A vitrinben meg csücsül a 2005-ben nyert "Az év honlapja" díjunk. Ennyi.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.02.26. 22:59:29

Hm, köszönjük a választ. A minőségbiztosítás bevezetése öröm, a terhelést meg szerintem akkor is bírnia kellett volna. Megértem, ha ehhez sokkal több erőforrás kellett volna, de a pénzhiány nem engedi, de ez legyen már a politikusok baja.

A poszt vége javítva. (Jah, amúgy nem volt célom a demagógia, ez a blog nem éppen arról szól.)

Adani 2010.02.27. 11:46:21

Nekem még az tetszett nagyon mikor 2004-ben országszerte pakolták ki a kakaóbiztos számítógépeket azaz az E-Magyarország pontokat, kis terminálok, amivel netezni lehet. 30 nap után országszerte álltak le, mert nem aktiválták egyiken se az XP-t. Azóta meg sok nem is működik. Tettek egyet Kecsón a GAMF-ra is, max. egy évig ment de akkor is csak úgy-ahogy minimális hackertudással lehetett kifagyasztani meg összerohasztani. Alap WinXP+IE? Annál rosszabb nem létezik.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2010.03.04. 17:34:56

Közben megtudtam, hogy az E-jelentkezés 2500 főre volt maximalizálva, és volt mögötte load balancerrel három szerver is, úgyhogy 7500-et is bírt volna, csak "kicsit" elszámoltuk magunkat, és egy programhiba folytán a portál - amelyen az E-jelentkezésbe be nem jutottak bőszen nyomkodták a belépés, oldalfrissítés stb.-ket - döglött meg.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.03.04. 20:40:50

@Joe Forster/STA: köszi, tipikus hiba, ha behal egy szerver a terheléstől, vagy csak belassul, mindenki rátenyerel az F5-re, így aztán végképp beadja a gép a kulcsot

Adani 2010.03.04. 22:55:06

@Szekuriti Blogger:

Na igen főiskolán tantárgy felvételnél van ez. Ott minden mp számít, mert a jó időpontokra vagy 500-an akarnak jelentkezni és van kb. 30 hely. És igen mindenki tenyerel az F5-re meg pingeli a szervert izomból. Volt mikor a fősulin Kecsón egyszerre 60 belépés volt engedve és vagy 2000-en voltak. Az élelemesebbek tudtak trükközni ,h biztos bent legyenek, aztán vagy segített vagy nem.
süti beállítások módosítása