2009.07.19.
10:10

Írta: Szekuriti Blogger.

37. Hierarchia és órabérek

Ebben a posztban egy-egy objektum szervezeti hierarchiájáról szeretnék írni, a vagyonvédelem szemszögéből. Kiegészítő információként az órabérekre is rátérnék.

Szóval. Nyílvánvaló, hogy az egy-egy őrzött területen dolgozó őrök számát több tényező befolyásolja. Alapesetben a terület mérete, a veszélyeztetettség foka, a helyszínen folyó munka alapján lehet felállítani egy biztonsági koncepciót, de mondom, alapesetben.

Ez a valóságban sokszor úgy működik, hogy a megbízó felkeresi a vagyonvédelmi céget, hogy neki 1 ember kell, aki 24 órában őriz egy területet. Ugye ilyenkor legalább 2 embert kell alkalmaznuk, esetleg 3-at. Azért 2-t, mert lesz olyan őr, aki elvállalja, hogy 24 óra munka után csak 24 órát nem dolgozik és utána 24 órát megint, ez a 24/24 felállás. Ez azért jó, mert egy 30 napos hónapban 24*15=360 órát jelent, nem is rossz pénz. Emberileg viszont gyilkos egy dolog, még ha éjjel sunyiban lehet is szunyókálni, eléggé leamortizálja lelkileg a munkavállalót.

24/48 vagy 24/72 vállalhatóbb, ilyenkor 24 óra munka után 48 óra, illetve 72 óra pihenő jár, ehhez ugye már 3, illetve 4 őr szükséges.

Na ezek az alapok, vagyis ezek lennének, mert a tényleges, való-való világban ritkán megy el egy cég szimpátia, vagy professzionalizmus alapján egy vagyonvédelmi céghez, jellemzőbb inkább az, hogy valakinek az ismerőse szervezi be az új ügyfelet, vagy valamely szerencsés gyorsan alapít egy vagyonvédelmi Bt-t, amely viszi az őrzést, őröket meg könnyű találni.

Akkor a hierarchia. Ha egy őrünk van, akkor ugye tiszta a dolog. Ha kettő, vagy három őr dolgozik egy idejűleg, akkor jellemzően szolgálatparancsnokot neveznek ki. A szolgálatparancsnok a helyi kisfőnök, ő felelős a vagyonvédelmi céggel való kommunikációért (jelentések, kérelmek, szervezési feladataok), és ő irányítja a többi őrt is. Órabére kb. 20-50 Ft-tal több, mint a sima őr társaié, szóval igazán nem éri meg a dolog, általában a legtapasztaltabb/legcsókosabb őrt jelölik ki, "kötelezően vállalandó önkéntes alapon".

A következő szint az objektumparancsnok, itt már irodaház-méretű objektumokról beszélhetünk, sokszor 3-10 őr + 2-4 recepciós tartozik a keze alá. Objektumparancsnokok tudomásom szerint ma olyan 700-900 Ft-os órabérért dolgoznak, gyakran kikötve, hogy minden hétköznap dolgoznia kell, hétvége és ünnepnap nem, napi 8-10 órát (pl. egy irodaháznál egy órával az irodisták elött érkezik, és egy órával utánuk megy haza).

Az objektumparancsnoktól és az alkalmazó biztonsági cégen múlik, hogy mennyire vesz részt az őrködésben, ismerek olyan OPK-t, aki egész nap újságot olvas a pihenőben, egészségügyi szünetre is csak morgolódva váltja le a posztoló őröket, míg egy másik OPK korrektül beáll a csóró őrök közé, és olyankor rotációs rendszerben pihenhet valaki egy keveset.

Objektumparancsnoknak általában nyugdíjas rendőrt, kormányőrt, vagy más hivatásos szerv volt tagját teszik meg.

Ezzel itt véget is ért az objektumban dolgozó őrök hierarchiájának bemutatása, egy következő posztban folytatnám, hogy kik azok, akik őket ellenőrzik, illetve kik vannak benn egy nagyobb biztonsági cég központjában még, felelős pozíciókban.

Azonban ha már egy objektumnál maradunk, akkor fontos még a megbízói oldalt is figyelemmel kísérni.

Van ugye a megbízó, aki lehet egy egyszerű vállalkozó, ők általában úgy bánnak az őrökkel, mint a kutyákkal. Aztán mondjuk egy kisebb irodaházban már lehet biztonsági főnök, míg egy nagyobbnál (1000-2000 munkahely) már lehet biztonsági főigazgató, igazgató, tűzvédelmi, vagyonvédelmi, stb. manager. Nagyon sokszor ők azok, akik minden apró hülyeséget be szeretnének tartatni az alulfizetetlen, motiválatlan kollégákkal, az ő szempontjukból nekik ez a dolguk, az őrök szempontjából szopás. :)

Külön említést érdemel még a szállodák, kaszinók biztonsági főnöke, volt hozzájuk szerencsém. A legtöbb undorító alak, nem érdekli őket a biztonság, viszont mindig elvárják, hogy még negyven fokos melegben is öltöny-nyakkendő kombó legyen az öltözködés alapja, másrészt meg nem szabad az ott dolgozó őröknek támaszkodni, dohányozni, nem feszesen állni, stb.. mert egy (kétcsillagos) szállodában (ahol részeg német turisták dögledeznek) az nem menő...

Egyébként ha érdekel valakit, egy recepciós órabére, amennyiben egy biztonsági céghez tartozik, 500-700 Ft-ig terjed. Összehasonlításként: egy takarítónő órabére 300 és 600 Ft között mozog, egy diákmunkás a Mekiben pedig 500-600 Ft-ot kap óránként.

A takarítónőkről is írnék majd később, mert nagyon sok vagyonvédelmi cég működtet ilyen jellegű szolgáltatást. Talán nem meglepő, de sejthetitek, hogy ott is lesz majd pár érdekesség..

18 komment

Címkék: hierarchia órabér

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr341252079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2009.07.19. 12:54:39

Gondolom, ezek bruttó összegek, amiket írsz.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.07.19. 12:59:56

Igazából nincs bruttó, meg nettó. Általában a bruttó az a minimálbér közelében van, de ennek semmi köze a ledolgozott órákhoz. Ilyen értelemben ezek a számok nettó, tisztán kézhez kapott órabéreket jelölnek.

brlv24 2009.07.19. 13:52:13

Igen, ez a netto-brutto mindig problema.
2009. julius elsejetol a brutto minimal oraber 504Ft, ez ugye kb 407 Ft nettoban.

Ennel nem lehet kevesebbet adni, de ezt a munkaadok nem nagyon tartjak be.

Tele van a net 350/o hirdetesekkel:)

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.07.19. 14:03:03

@brlv24: Adtál is egy jó ötletet. Azért van ez, mert az APEH és társai baromira nem foglalkoznak a dolgokkal.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.07.19. 15:02:09

@Biztonsági Őr: Mégis, milyen visszaélésekkel foglalkozik az APEH ebben a szerencsétlen országban? Várj, kicsit álmodozok...

... de jó lenne! :-)

Roy 2009.07.19. 16:54:18

@tff: Ilyen helyen nincsen bruttó, és nettó összeg. Itt kesbe kapod a manit. Bejelentés álltalában nuku vagy minimálbér . A Munkaügyi felügyelőség a nagy cégeket nem is ellenőrzi, mert a biztonsági cég zsebébe van. Az APEH sem nagyon foglalkozik velük. Ezeknek a cégeknek a vezetői többnyire belügyi dolgozó volt. A kissebb cégegnél előfordulhat ellenörzés, de csak elvétve. A pénz sima örnél max. 400-450 Ft/óra, ha fegyveres akkor max. 500 Ft/óra. A legtöbb helyen még ennyi sem (300-350 Ft). Amennyiben dobsz akkor lapát.
A kamarájuk meg nem azért van, hogy védjék az érdekeidet. Ott is azok a főnökök akik a nagy biztonsági cégek főnökei.
Ez ma a vagyonvédelem helyzete.

warrant officer 2009.07.19. 17:42:19

@Biztonsági Őr:

Itt kezdődnek a problémák

A munka törvénykönyvéről VI. fejezet

...készenléti jellegű munkakörben hosszabb, de napi tizenkét órát meg nem haladó munkaidőt is megállapíthat.
...munkavállalónak hetenként legalább negyvenkét órát kitevő, megszakítás nélküli pihenőidő jár

cerealkilla 2009.07.19. 18:01:25

"pl. egy irodaháznál egy órával az irodisták elött érkezik, és egy órával utánuk megy haza"

lol, én ("irodista") még sosem láttam az irodaházunk biztonsági őreit szolgálatban azokban az órákban (18-19h), mikor mi hazajárunk...

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.07.19. 18:17:51

@warrant officer: köszi, mindjárt utána is nézek, mert azt hiszem, hogy kormányőrségnél is van 24 órás szolgálat, amikor objektumőrként vannak beosztva, bizonyos feltételekkel, de ebben most nem is vagyok annyira biztos

@cerealkilla: ez igazán érdekes, arra gondolsz talán, hogy valahol lébecolnak, ahelyett, hogy a helyükön lennének?

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2009.07.19. 18:18:02

@cerealkilla: minden attól függ, hogy hogyan állapodott meg a megbízó az őrzés ellátásával megbízott vállalkozóval. ( őrzhetik az irodaházat akár a nap 24 órájában is)

Kis ember 2009.07.19. 18:45:55

Azért ne hasonlítsd már egy bizt. őr munkáját egy takarítónőjéhez:! Az utóbbi sokkal keményebb munka.

2009.07.19. 19:03:11

@Roy:

Ezt sejtettem :). Kövezzetek meg, de azért az a zsebbe 4-700 HUF-os órabér nem rossz, gyártósoron _bruttóban_ 4-500 körül adnak, 3 műszakban, és azért a két munkának az igénybevételt illető összehasonlítása, háááát...
Félreértés ne essék: én is azt mondom, hogy tisztességesen meg kéne fizetni mindenkit, köztük a biztonsági őröket is.

Viharkabát 2009.07.19. 21:31:12

@Kis ember: Esetleg ki lehet próbálni. Pl. óránként csekkolóval baktatni 1,5-2 km-t 24 órán át. Állni a beléptetőnél 4 óránként 30 perces váltással és vitatkozni seggfejekkel, hogy a proxy olvasó azért van ott , hogy használják, stb. Lehet ki-be ugrálni pénzszállító autóból 15 percenként esetleg több milliót tartalmazó tizenkilós táskával, lehet 16 órákat vezetni ugyanazt az autót. Lehet biztosításon beléptetőkaput kezelni, VIP szektort felügyelni, kordon mellett állni és megakadályozni a beugrást. Aztán lehet összehasonlítgatni.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.07.19. 21:39:48

@Viharkabát: Maximálisan igazad van, Kis ember hozzászólásában is van igazság azért, de majd a takarítócégekről szóló posztban lesz összehasonlítás.

Viharkabát 2009.07.19. 21:40:29

Ja elnézést! Kedves posztgazda (alias Biztonsági Őr)! Nincs a vagyonvédelemben ilyen megnevezés, hogy "parancsnok". Sem objektum- sem más parancsnok nem létezik. Általában szolgálatvezetőnek becézik.A nem hivatásos állományúak között egyedül a Fegyveres Biztonsági Őrségnél ismert parancsnoki beosztás (örség- illetve őrparancsnok,amit régebben váltásparancsnoknak hívtak). Az őrzött létesítményeknél pedig tapasztalataim szerint vagy ú.n. "risk manager" működik vagy az üzemeltetési vezetőre lőcsölik rá a vagonőrök "felügyeletét".Bocs a kötözködésért.

Viharkabát 2009.07.19. 21:43:30

@Biztonsági Őr: Érdeklődve várom a takarítós posztot! Van ugyan egy kevés rálátásom az említett területre, de minden új infónak hasznát veszem.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.07.20. 05:30:46

@Viharkabát: Hát nálam teljesen mások a tapasztalatok. Pedig jó pár céget ismerek én is :)

Viharkabát 2009.07.26. 22:20:52

@brlv24: Sajnos a bruttó minimálórabér a következő képlet szerint (71.500 : 174 = 411) nem 504 Ft, mivel az őröket minimálbérrel jelentik be és nem a garantált bérminimummal.
Na erre írta valaki, hogy az őr csak "nyakkendős segédmunkás". Amíg ezt meg lehet tenni (t.i. a minimálbéres alkalmazást) addig ez igaz is.
@Biztonsági Őr: Mi lesz a takarítós poszttal?
süti beállítások módosítása