2009.07.25.
15:05

Írta: EdinaEdina

45. Van, amikor a munkaadó érzi úgy, hogy átverték .......

Van, amikor a munkaadó  érzi úgy, hogy átverték. Persze ő is hibázott, mert a munkavállalónak csak szóban, s nem írásban mondott fel.

A levél:



"Az egyik területünkön megszűnt a megbízatásunk. Az ott dolgozó munkatársainkkal közöltük, hogy a továbbiakban egy másik területen tudunk nekik munkát biztosítani. Volt aki elfogadta, de olyan is akadt, akinek a másik munkahely nem felelt meg.

Egy hölgy, a másik helyen történő foglalkoztatást nem fogadta el. Ezért szóban közöltem vele, hogy más területen viszont nem tudjuk alkalmazni, s hogy május utolsó napjával megszüntetjük munkaviszonyát.  Ezt ő el is fogadta.

Kértem, hogy vegye fel a kapcsolatot a könyvelőnkkel. Fáradjon be hozzá, az ilyenkor szokásos iratokat aláírni, a tárgyhóra járó fizetését átvenni. Ez a megbeszélés május 25-én  történt. Én a megbeszélést követően értesítettem a könyvelőnket, hogy az említett személyt legyen szíves kiléptetni, a papírjait elkészíteni.

Könyvelőmhöz nem ment be, de  június 2-án felhívott s közölte, hogy 29-én elment az orvoshoz, és  hogy veszélyeztetett terhesként –  állítólag  3-4 hetes terhes – betegállományba vetette magát.

Ilyenkor mit lehet tennem, mert szóban már felmondtam neki, s ő pont ennek hatására menekült a táppénzbe?!?”

66 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr241259288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

drJano 2009.07.25. 21:01:30

Ezt hívják szívásnak... A munkaszerződés megkötése csak írásban érvényes, ugyanígy csak írásban mondható fel érvényesen.

Jim Raynor 2009.07.25. 21:23:00

kedves munkaadó! tessék szíves lenni betartani a munkajogi szabályokat! ja, hogy azt nem? akkor ne tessék siránkozni, ha a fagyi visszanyal......

eztmegmérkellett? 2009.07.25. 21:30:25

Ha sima terhes nő lenne, sem lehetne kirúgni szerintem, ha ezt hivatalosan jelzi a munkaadója felé. És úgy tudom, visszamenőleg is védi a törvény, azaz ha arra hivatkozik a munkáltató, hogy de előző nap szólt, akkor is ha másnap kiderül mondjuk ultrahangon, hogy terhes a munkatárs, akkor valahány hétre visszamenőleg már védi a törvény. De ezt jogász jobban el tudná mondani. Azzal azért nem hiszem, hogy viccel az anyuka, hogy 3-4 hetes terhes, és behazudja, de ha nem az, akkor azt meg utólag rá lehet húzni. Ilyen erővel sima betegállományba is mehetett volna, úgyhogy valószinűleg tényleg terhes, akkor meg éppenséggel az is lehet, hogy ennyire kellemetlen egybeesés: ők pont babát terveztek, Ön pedig pont "rosszkor" mondott volna neki fel. Kellemetlen.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.07.25. 21:57:24

De ha mégsem terhes és csak bemondta, mit összeszenvedhet az urával, hogy összejöjjön a dolog...! Meg még Isten tudja kivel, hogy biztosra mehessen :-)
Gondolom azt meg lehet állapítani, hogy valóban 3-4 hetes-e vagy csak éppen megesett, aztán úgyse derül ki a turpisság a végére.

Kivancsi 2009.07.25. 22:03:34

Igy jartal!
Ha felesegeddel, hugoddal tortenik ugyanez
akkor hasonloan jarnal el!! NEM?

Meg kulonben is!! Ha beteg hat beteg.
Teljesen fuggetlenul hogy terhes vagy sem!
Honnet veszed a "batorsagot", hogy TE!!!
mond meg ki a beteg es ki nem?

Felmondasz neki majd ha meggyogyul es visszajott
Ja hogy neked kell fizetni jarandosaganak egy reszet!

Munkaadonak ez a kotelezettseget nem csak akkor kell
boldog lenni mikor hasznalhatod 'KI' hasznalhatod a munkaerot.. hanem ilyenkor is

Inkabb orulnel te gyoker hogy terhes gyereket vallalnak
Es inkabb tamogatnad ha mar veszelyesztetett terhes..
Es nem it rinyalnal te bunkesz...

portis · http://www.online-szallas.com 2009.07.25. 22:04:00

Vicces-vicces ... amugy néhány ilyen veszélyeztetett-terhes gyedes anyuka simán csődbe visz egy kisebb céget.

Ezért aztán fiatal nőket ugye épeszü cégvezető nem is vesz fel.

Dr Kangörény 2009.07.25. 22:10:16

1. Valóban, ha terhes, nem lehet rendes felmondással elküldeni. Ha utólag derül ki (vagyis a felmondás időpontjában még senki sem tud róla), akkor is jogellenes a felmondás.

2. JR, a te kommentednek semmi értelme. Milyen szabálytalanságot követett el a munkáltató????

3. Az meg tiszta röhej, hogy egy jól sikerült éjszaka után már bármelyik nőt veszélyeztetett terhesnek nyilvánítják. Ez ugyanis nem más, mint sima TB csalás, amikor a mi befizetett pénzünket lopják el.

smartdrive 2009.07.25. 22:17:30

képes volt ezért felcsináltatni magát? :D

Kivancsi 2009.07.25. 22:20:04

@portis:
- meg nem vesznek fel mar gyerekkel rendelkezot mert betegek lehetnek
- meg nem vesznek fel mar kozepkorut mert mar nem friss es ropogos
- meg nem vesznek fel idosebbet mert mar oreg es majdnem nyugdijjas...

Nos az ilyen cegvezeto cege menjen csak csodbe es tolem akar fel is fordulhat..
Nem szanom-banom oket!!
:):):)

papamaci1 2009.07.25. 22:25:53

Egyszer végre a munkaadó szív....

2009.07.25. 22:34:35

Elolvastam a kommenteket és hát igazánól olyan érzésem van, mintha közzé tennék neten a Bibliát, véleményezni kellene, és a sok agymenéses elkezdené fikázni a Koránt!

Ti igazából megérteni is tudjátok a szöveget vagy csak elolvasni?

A csaj elkövette azt, amit nagyon sok kismama elkövet, és emiatt van az h a kismamákat nem szeretik alkalmazni.
Mert van pár gerinctelen nyomorék, akik így intézi el a dolgokat.

PONTOSAN AZ ILYENEK MIATT RÜHELLIK A KISMAMÁKAT A MUNKAADÓK TUDJÁTOK GYÖKEREK?

drJano 2009.07.25. 22:43:45

@eztmegmérkellett?:
Sima terhes nőként sem rúghatnák ki, ez igaz. MOndjuk furcsa is,h nem közölte azonnal a munkáltatóval,mikor az szóban - tehát nem érvényesen- felmondott neki.
A veszélyeztetett terhesség azért jó neki, mert így táppénzre mehet. Mivel nem akarta elvállalni a másik munkahelyet (nyílván vmiért neki az kényelmetlenebb hely lenne ) így megoldhatja, hogy az egész terhességet betegállományban tölti.
Nem is olyan hülyék a biztonsági őrök;)

Jim Raynor 2009.07.25. 22:56:57

@Kangörény_:

május 25-én SZÓBAN május 30-i hatállya (!) mondott fel....hát ha ez szabályos..........

kairouan 2009.07.25. 22:59:58

@Kivancsi:
Te olyan sötét vagy mint az éjszaka!!
Miért kellene örülnie a vállalkozónak, hogy valaki terhes? A vállalkozások szerinted valamilyen jótékonysági intézmények, akik arra lettek kitalálva, hogy miután a bevételük nagy részét befizetik mindenféle címen az államnak utána még tartsanak el egy pár kismamát??

Vállalkozzál, ha ennyire okos vagy, alkalmazzál csak kismamákat, gyerekes anyukákat, meg öregeket, aztán, ha havonta 20 emberből 10 mindig táppénzen lesz, akkor majd megnézem, hogy a bevétel kiesésből (mert ugye nem lesz, aki dolgozzon), hogyan fedezed majd a rengeteg kiadást?!

Nem a vállalkozókat kellene szídni, hanem a rendszert és felébredni, hogy már nem a kommunizmusban élünk!!!!

csorsza 2009.07.25. 23:12:25

@kairouan: akkor lőjük le a kismamákat, gyerekes anyukákat, öregeket? Te istenverte, kibaszott pöcs. Te nem leszel öreg sosem, ugye? Gyereked se lesz? Ezt legalábbis remélem, az ilyen barmok ne is szaporodjanak.
Arról nem is beszélve, h valószínűleg a 20 fős cégek nem alkalmazzák (még statisztikailag sem) létszámuk felét ezekből a csoportokból... Már, ha egyáltalán bejelentik, vagy nem vállalkozóként foglalkoztatnak embereket...

.

csorsza 2009.07.25. 23:13:37

@smartdrive: simán. Nálunk is van egy ilyen csaj, megérezte a változások szelét, és gyorsan akciózott :)

antigonosz 2009.07.25. 23:27:51

A munkaadó miért lenne átverve? Ha a felmondás írásban lett volna átadva, akkor is érvénytelen, ha a munkavállaló utólag igazolja a terhességét. A táppénzt meg nem a munkáltató fedezi.

Mária 2009.07.25. 23:30:52

Szóban nem lehet felmondani :)

kispista2 2009.07.25. 23:36:50

@Kivancsi: Pont azok jutnak csődbe, akik felvesznek általad felsorolt embereket, mert egy betegállomány csődbejuttathatja őket.

Ezt megelőzik azzal, hogy nem veszik fel őket.

nahát-nahát 2009.07.25. 23:39:28

@Jim Raynor: Igen, szabályos, ha a munkavállaló is elfogadta... ezt hívják közös megegyezésnek. Más kérdés, hogy ilyenkor előre leírni, és aláíratni, különben jönnek az okosságok, mint itt is.

Általánosságban: nem a munkaadói, vagy munkavállalói oldal a rossz, hanem az ország erkölcsi állapota. Mindkét fél tud óriási károkat okozni a másiknak, ezért is fojtogató a kölcsönös bizalmatlanság.

nahát-nahát 2009.07.25. 23:46:04

@kairouan: Én vállalkozom, és alkalmazok gyermekes édesanyát és nyugdíjast egyaránt. Mindkét élethelyzetben lévők közül, volt pozitív és negatív tapasztalatom egyaránt. Aki visszaélt a helyzetével, attól búcsúztam, és akkor már nem érdekelt, hogy gyermeke van, mert arra neki kellett volna gondolnia, amikor tartósan nem dolgozott rendesen.
Az emberek munkaerkölcse nem attól a pillanatnyi állapottól függ, amiben éppen élnek!

Eastbay1 2009.07.26. 00:16:21

@Hivatásos beszólóművész:
Akkor már ezt is tudjuk. De ha ilyen okos vagy, mond már meg mi miatt rühellik a 40 év felettieket a munkaadók, te nyomorék f@szfej?

eax_ 2009.07.26. 01:38:38

@Kivancsi:
Remelem, tudataban vagy annak, hogy te itt most egy sima utolso TB-csalot vedesz.

EN a munkaado helyeben szivbaj nelkul perelnek.

antisystem 2009.07.26. 02:42:52

@eax_:
Nyugodtan megtehetnéd, azon lendülettel el is veszítenéd, természetesen. De hát van, aki szeret perköltséget fizetni, miért kellene tőle megtagadni ezt az örömöt...
És a munkavállalónak még terhesnek sem kellene lennie hozzá. A munkáltató részéről a szóban történő felmondás ugyanis ab ovo érvénytelen.

Másfelől honnan a kórságból tudod, hogy TB csaló? Te vagy a nőgyógyásza?

Macskanátha 2009.07.26. 05:19:01

Azért gondolkozzunk már, Béláim! Tényszerűen szaros filléreken nyammogtok! Többször szóba került már ezen a blogon is az, hogyan vannak bejelentve a biztonsági őrök még a legnagyobb szekuritis cégeknél is. Néha sehogy, de a legjobb esetben is a 4 órás, vagy a 8 órás minimálbérre. Mennyi lehet a táppénz egy ilyen jövedelem után? ( Tényleg nem tudom, hála Istennek! ) De sanszos, hogy még a hideg vízre sem futja belőle a kölykének, vagy magának. Ha megnyerte, hát vigye, szerintem szarni bele. A legtöbb ember félóra alatt többet költ póker zsetonra, mint ez a "ravasz táppénzcsaló" így szerzett havi jövedelme... :-))

schawo2 2009.07.26. 07:46:07

A munkáltató a táppénz első 15 napját fizeti teljes egészében (nem a fizetés teljes egészét természetesen), utána 1/3 részt (ha jól emlékszem).

kg-- 2009.07.26. 08:14:28

@antisystem: Éppen nem biztos, hogy veszít, feltéve, ha jók az infói. A magzatvédelem (ha jól tudom) a terhesség 3. hónapja után (12 hét) kezdődik. Addig a doki nem is ad igazolást terhességről, ergo, veszélyeztetett terhes sem lehet a kismama.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.07.26. 08:26:18

@schawo2: Csak az első 15 napot fizeti. A nő azért csinálta, hogy kapjon az új törvények szerint is GYES-t, GYED-et, mert ha 8 hónapig veszélyeztettett terhes, akkor munkaviszonyban kell tartani, hogy aztán az államtól kapjon segélyt.

A kommentekből gyönyörűen lejön a csodálatos magyar kádári mentalitás: gonosz tőkés, de jó hogy megszívatja az öntudatos munkavállaló, aki milyen ügyes, hogy kiharcolt magának némi juttatást munka nélkül.

Először a cég pénzén élősködik, majd a TB kasszán, aztán a szociális juttatásokon. Nem elsősorban a vállalkozónak okoz kárt - fél havi bére + három évi állományban tartása tényleg nem sokba kerül, csak bosszúságot okoz.

Át kell majd gondolni a munkaválallókat védő törvényeket, és a támogatásokat. Nevetséges, hogy a munka törvénykönyve a proletárdiktatúra vívmányaival van tele. Nevetséges, hogy egy országban, ahol a szavazók 2/3-a (a besorolás szerint) jobboldali pártra kíván szavazni, gondolkozás nélkül segélybe veti magát, amint bármi gondja akad.

A postolónak: semmit nem tudsz csinálni, nyakadom marad a nő 3 évig, amíg megszül és utána a GYES, GYED időtartamára. Aztán valószínűleg szül még egyet, így kb 5 évig ott kavarog a nyilvántartásaidban, mire visszajön, és végre ki tudod baszni. De előtte még kilveszi a GYES-re járó időszak (komolyan!) alatt felhalmozott 4-5 hónap szabiját, amire fizetést kell adnod neki, vagy meg kell váltanod. Tehát majd még fél évig nálad eszi a fene. (Aztán, ha végre kikúrtad, még baszogathat azzal, hogy miért nem ajánlottál fel neki másik állást, amit el tudna látni, és esetleg munkaügyi bíróságra megy.)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.07.26. 08:41:09

Ezért nem vesz fel értelmes ember produktív korú nőt.

Edömér 2009.07.26. 08:41:14

@RAMBO: azon ugye el sem gondolkodott senki, hogy lehetséges, hogy a munkavállaló nem táppénzcsaló, hanem veszélyeztetett terhes és mint ilyen, igénybe veszi a törvény szerint neki járó juttatásokat?!

kpityu2 2009.07.26. 08:44:20

@RAMBO: Ilyesmi azért van, mert a szabályokat olyanok hozzák, akiknek életükben nem kellett megtermelniük a fizetésüket. Törvény írja elő a fizetésüket függetlenül attól hogy mennyi hasznot hoz a munkájuk. És imádják más farkával verni a csalánt.

isti77 2009.07.26. 08:50:21

"Ezért nem vesz fel értelmes ember produktív korú nőt. "

Király hozzáállás. 45 éves korig azért nem vesszük fel, mert bármikor szülhet, utána meg azért, mert már öreg.
Tehát nőt egyáltalán nem szabad felvenni...?

A T. Munkaaadónak pedig: ugye milyen szar, amikor kib.sznak valakivel? Most már el tudod képzelni, hogy érezhetnek azok a volt munkavállalóid, akiket a cég eddigi pályafutása alatt már kirúgtál.

Tightend 2009.07.26. 08:54:50

@Kivancsi:
Sajnos a sok joggal ami jár a születendő vagy meglévő gyerekhez, inkább csak az anyukákat szivatják, mert e miatt nem veszik fel őket. Ha nem lennének ezek a sokszor nevetséges jogok (2 év GYED-GYES után kifizetni kb. 2 havi szabit, miközben az állam minden hónapban fizetett?), sokkal könnyebben helyezkednének el a lányok és az anyák is.

Kivancsi 2009.07.26. 08:59:36

@RAMBO:
Hogy esnel teherbe es jol kurjon ki teged mindenki mindenhonnet aztan meg menjel a munkaugyi birosagra...
Ha meg fasz vagy akkor a nodet, hugodat, stb....

Egeszsegetekre :):):):):)

Nezzetek nem kotelezo vallalkozni ceget alapitani-epiteni stb!!!
Ahogy Feri is mondta el lehet menni az orszagbol :):)
De ha nem tetszik a sajat-ceges rendszer a szabalyaival el kell adni fel kell szamolni es el lehet menni dolgozni mint munkavallalo.. Vagy politikusnak es olyan szabalyokert lobbozhatsz amitol jobb lesz mindenkinek :):):)

Ezutan a ceged mar nem a te dolgod!
JO OLDALA: sok love, fuggetlen elet; stb
ROSSZ OLDALA: fizetni az allamnak es sok lehuto csalo munkavallalonak.

De ha meg vallakozol es ceget epitesz akkor ezek a szabalyok vannak ebben kell elni es mukodni...
Persze lehet itt panaszkodni meg sirni-rini..

Mi meg jokat rohogunk es virulunk rajta itt kora reggel :):):)

Kivancsi 2009.07.26. 09:07:03

@Tightend:
Akkor szuntessuk meg!!
Minek fizetjuk oket 2 evig!!!
A vilag nyugati reszen szules utan 6-10het van aztan csok lehet visszamenni dolgozni...
A mi penzunkbol tartjuk el a kisebsegnek a sok porontyat
evtizedekig...

Na de ez akkor soknak nem tetszene lenne aztan otthon felhaborodas..
Mindennek ara van!!!
Valaki valahol sziv, nincs tokeletes megoldas....

winzoli 2009.07.26. 09:07:44

Nehogy már a rohadék munkaadókat sajnáljuk, akik kihasználják aztán kirúgják az embereket.
Mind megérdemli a sorsát. 4- 500 forintos órabérért dolgoztatják az őröket, ők meg felvesznek dupla annyit, minimálbérrel jelentik be, szabadság nincs, csak baszogatás. Tudom, mert sok bizt. őr ismerősöm van.

Ленина · http://szanalmas.hu 2009.07.26. 09:41:36

Hehehe micsoda Szív ász!
Egyébként jobb ha tőlem tudod, hogy akárkit nem vesznek fel veszélyeztetett terhesként. A hivatásos beszólóművésznek pedig: a kurva anyád. csak így őszintén. :)

bovaryné 2009.07.26. 09:53:29

Kicsit OFF: Egyet értek Kívancsival. Meg kell szüntetni a 2 (régen 3?) évig járó Gyed-et/Gyes-t., amit a 60-as évek végén vezettek be itt nálunk, mert ugye hivatalos munkanélküliség egy jól működő komm. országban nem volt lehetséges, meg hát meg is kellett mutatni a csúnya kapitalista nyugatnak, hogy nálunk milyen jól fejlett a szociális háló. DE! sajnos a magyar gyerekek jól nevetségében, jól szocializáltságában, tiszta szívűségében (aminek ugye következménye kellene hogy legyen, hogy meleg, családi/anyai környezetben tölt el 3 évet) stb. nem tapasztalható előny a nyugatiakhoz képest. VISZONT! itt egy átlagos magyar család nem engedhetni meg magának, hogy felvegyen bébicsőszt, aki esetleg viszi-hozza a lurkókat bölcsibe, oviba, isibe..., ami ugye nem lene azért hátrány, hogy ne 7-kor add le a gyereket, és szedd össze 17-kor....
ON: nekem, gyerekét egyedül nevelő anyának közszférában sohasem volt hátrányom munkaügyi szempontból... (kop-kop-kop)

váév építők (törölt) 2009.07.26. 10:03:12

tróger a magyar ember...mi az hogy te is így járnál el?
ezért is tart itt a társadalom, mert sokan az államra támaszkodva élnek ahelyett, hogy melóznának.

kpityu2 2009.07.26. 10:03:23

@bovaryné:
"nekem, gyerekét egyedül nevelő anyának közszférában sohasem volt hátrányom munkaügyi szempontból..."
Na igen ezt biztosra lehetett venni. Persze ha a főnököd fizetése/jutalma a ledolgozott napjaidtól függene más lenne a helyzet. :D

DownQ · http://letoltes.freebase.hu 2009.07.26. 10:07:32

Ez egy bevett gyakorlat hazánkban, anyám épp most van táppénzen, de tényleg beteg, de már picit jobban volt, benézett a munkahelyére, és mondta neki a főnöke, hogy maradjon minnél tovább TP-n, mert ha visszajön, úgyis kirúgja! Ilyen is van, egy ellenpélda! :S

kpityu2 2009.07.26. 10:12:11

@DownQ: Diktafon nélkül beszélni a főnökkel, régi szoci beidegződés. Ma már nem célszerű az ilyesmi.

bovaryné 2009.07.26. 10:14:18

kpityu2, egyedülálló anyaként nem voltam többször táppénzen az elmúlt 12 évben, mint te. (Bár nem tudom te mennyit voltál, ezzel csak azt akarom mondani, hogy SOHA! nem voltam a gyerek miatt táppénzen.) Tehát, a ledolgozott napjaimmal nincs semmi probléma, függetlenül attól, hogy a főnököm fizetése függ-e ettől vagy sem. :D

kpityu2 2009.07.26. 10:25:27

@bovaryné: Akkor minden világos. :D Csak arra akartam rávilágítani, hogy felesleges egymást anyázni, gonosz válalkozó, csaló munkavállaló, stb. Egyszerűen idejétmúlt a rendszer. Tudomásul kell venni, hogy semmi sincs ingyen. Egy pár fős vállalkozásnak meg kell termelnie a költségeket különben bezár. Egy költségvetési munkahely vállalhat szociális feladatokat, legfeljebb majd kipótolják a hiányt az adózók pénzéből. Kiegyensúlyozott szabályokra van szükség, fenntartható gazdálkodásra.

Starlark 2009.07.26. 10:43:17

Megértem a munkavállalót, de személyszerint nonszensznek tartom azt a gyakorlatot, hogy amint 2 csíkosat pisil vki már táppénzre megy.
Most lesz 1 éves a kisfiam a védőnő végig azzal szórakoztatott hogy mikor megyek már táppénzre, mondtam neki hogy minek mennék ha el tudom látni a feladatom és nem vagyok beteg csak terhes.
És az is nonszensz hogy a terhesgondozást úgy oldják meg hogy folyton a munkaidődben kell elmenned és pi9szok lassúak, mert a kismami úgy is ráér. Hát nem mind1ik ér rá.

És valóban az ilyen gyakorlat miatt nem szívesen alkalmaznak szülő korban lévő nőket.

winzoli 2009.07.26. 11:03:22

@0o0o: a te kurva anyád, te sunyi állat.

Gega 2009.07.26. 11:05:07

Nekem is nemrég mondtak fel, anak ellenére, hhogy tudták, hogy babát várunk, és ismerik az előzményeket! Csak megszokták a tavalyi nagy bevételt, válság miatt ez csökkent, hoopp, elküldünk mindjárt valakit, spórolunk egy kis pénzt.

Gega 2009.07.26. 11:06:27

Szüntessük meg a 2 év gyed-et, gyes-t, de akkor teremtsük is meg a szükséges feltételeket! Legyen elérhető mindenhol bölcsőde, óvoda! Feleségem barátnője a kisfiával azért nem kap helyet a oviban, mert nem dolgozik, munkahelyet meg azért nem, mert a gyerek nem jar oviba! Na ha ez a feltétel meglesz, akkor működhet a rendszer, és akkor a kismamák sem fognak így állnia dologhoz.
A mááik, a sok kisebbségit meg nem kellene eltartani! 1 Ft-ot sem fizetet be adót életében, de a jogait, azt k...ra tudja! De a kötelessségeit azt már nem! Atomot nekik!

halihalo 2009.07.26. 11:09:32

A baj az, hogy az ellenkezője kb. 100× gyakrabban fordul elő. Amikor a munkahely jár el ugyan törvényesen, de tisztességtelenül. Szóval emiatt nem tudom teljes szívvel (sőt, egyáltalán nem) elítélni az illetőt. Az is nonszensz, amit Starlark 2009.07.26. 10:43:17 ír. Hogy ezért nem alkalmaznak szülő korban lévő nőket. És akkor a meg sírnak, hogy fogy az ország....

Netuddki. 2009.07.26. 11:15:45

@kpityu2: Hát igen. Miért a munkaadó szívjon, ha a munkavállaló terhes lesz? Minek kell fizetni mindenkinek a csillagászati mértékű betegbiztosítást?
Erős a gyanúm, hogy ez is csak a munkaadók és a munkavállalók megosztása miatt van.
Szerintem fizesse csak a betegbiztosító a táppénzt. Aztán csak ellenőrizzék az orvost valóban indokoltan írta-e ki az anyukát. A mostani helyzetben ezt a felelősséget áttolták a munkaadóra. Az meg nem sokat tud tenni.

BKV reszelő 2009.07.26. 11:17:21

@Kivancsi: Tanulj már meg írni te marha ! Nehezebb a művedet megfejteni, mint az egyiptomi hieroglifákat, pedig az azért nem kis feladat.

Tier Nan G 2009.07.26. 11:19:00

Munkaszerzodest csak irasban lehet felmondani.
Szoban beszelgethettek akarmikrol, az nem kotelezi a munkavallalot, es a birosag is csak hangosan rohog rajta.

Az egy dolog, hogy a kismamak elmennek 2 honap utan tappenzre, menjen. A mai vilagban meg is ertem. amilyen stresszes a munkahelyek....

viszont a passziv tappenz intezmenye az, amit tuzzel vassal ki kene irtani.....

Netuddki. 2009.07.26. 11:19:49

@Gega: Minek GYED, GYES? Ebben is csak az adók drasztikus csökkentése tudna segíteni. Ha a munkavállalóktól nem vennék el a keresetüket, akkor talán apuka fizetése is elég lenne ahhoz, hogy anyuka otthon maradjon a gyerekkel. Ha pedig anyuka is dolgozni akar, akkor az ő keresetéből vígan lehetne fizetni az óvodát, bölcsödét, bébiszittert, és még maradna is.
Sokkal gazdaságosabb és hatékonyabb lenne, mint a jelenlegi helyzet.

kpityu2 2009.07.26. 11:30:14

@kovi1970: Végső soron úgyis mindent azok fizetnek, akik előállítják a GDP-t. Akár közvetlenül, akár az adókon, járulékokon keresztül Egyszerűen arról van szó, hogy a szabályok normális feltételeket teremtenek-e ehhez. A természeti törvényeket nem lehet leigázni, csak kihasználni. Akár korrupt a rendszer akár igazságos, mindenképp beáll egy egyensúlyi állapot. A kérdés csak az hogy hol.

Gega 2009.07.26. 11:32:41

@kovi1970: egyetértek veled részben. Ezért is lene jó a családi adókedvezmény. Az kapjon, aki dolgozik, és van is gyereke, bevállalja a családalapítást az ország-világ sz@r helyzete ellenére. Itthon is lehetne max. fél év a gyes/gyed (akár még keveseb), ha a feltételek adottak lenének. De nem azok!
Off: A politikusoktól meg nem várhatunk semmit, egy tetves banda, csak a saját zsebüket nézik. Csak azt nézik, hogy legközelebb is ők legyenek bent, ők szedjék be a nagy lét, ők álljanak a "tűznél". ... és még folytathatnám sokmindennel.

wasabii (törölt) 2009.07.26. 11:54:58

A veszélyeztetett terhesség nem feltétlenül jelenti azt, hogy beteg a kismama, vagy valami baj van. Az is lehet veszélyeztetett terhes, akinek olyan a munkája, hogy az önmagában veszélyes lehet a terhességére. A biztonsági őr tipikusan ilyen munka, stresszes, fizikai hatása is lehet. Most őszintén, látott már valaki terhes biztonsági őrt? Szerintem jogos, hogy nem kell dolgoznia a terhessége alatt. Más dolog, hogy az adott helyzet elég szerencsétlen, de nem tudom, hogy másképp hogyan lehetett volna intézni az ügyet.

Gega 2009.07.26. 11:58:36

@wasabii: így van. Sőt, akinek korábban volt magzatelhalás, vetélés, stb, az az ember alapból veszélyeztetett terhes. Úgyhogy hajrá kismama!

Kis Hableány 2009.07.26. 12:23:58

@portis: Vagy inkább úgy adják fel a hirdetést hogy MEDDŐ JÓL CUMIZÓ 18 ÉVES JÓ SEGGŰ MODELL ALKATÚ munkatársakat keresünk titkárnőnek + szeretőnek havi nettó 50 ezerért.

Kis Hableány 2009.07.26. 12:31:25

@RAMBO: Remélem hogy mire rozzantfaszú nyugdíjas dög leszel,addigra nem lesz egyetlen aktívkorú sem aki fizetéséből levonják neked a kurvafostalicska nyugdíjadat te köcsögláda.És remélem hogy addigra törvényben lesz hogy a gyerek tartsa el a szülőjét és aki nem csinált utódot csak döglött egy életen át,az meg bassza meg a kurva anyját és éljen amiből akar!És majd ne ennek a nőnek a gyereke dolgozzon rád 20 év múlva te gyökérláda!

Kivancsi 2009.07.26. 12:45:45

@BKV reszelő: :):):):):):):)
Azert sikeresen vetted az akadalyokat
igy ebed utan a delutani sziesztadban?
Legalabb nem unatkoztal
:):):):):):)

RAMBO :):):):)
Latom mas nem volt olyan finom-lelku mint en vagy te
:):):):)

Gega 2009.07.26. 19:08:40

A vállalkozók nagyon nagy része bejelent minimál bérre, te meg dolgozz, mint egy állat. Ő meg leszedi a nagy lét. Ne sajnálkozzanak! Ne sajnáltassák magukat! Tisztelet a kivételnek, én ismerek ilyen vállalkozót!

Viharkabát 2009.07.26. 21:05:54

@Gega: Érdekes! Én a vagyonvédelemben pl. CSAK ilyen vállalkozót-vállalkozást ismerek, aki-ami minimálbérre jelent be, SŐT még ő tesz szívességet, hogy egyáltalán bejelent. Ellenben a szemét munkavállaló meg elvárja (a rohadék, most mondd meg!), hogy időben megkapja a fizetését és befizessék utána a közteheket. Mit nem képzelnek ezek magukról.?

ripley172 2010.03.27. 18:58:22

@Hivatásos beszólóművész: Figyu má köcsög! Tök jól tette a csaj. Visszanyalt a fagyi, Beszopta a munkáltató? Tartsa be a szabályokat, ha jól emlékszem szóban felmondhat, de azonnal írásba is kell adnia. Így járt. És ki a faszt érdekel hogy rühellik a kismamákat?! Hát mi is rühelljük a gazember mádzsár vállalkozókat, akik a saját fajtájukat is kinyírnák. Há bazze tesó, így járt. Ennyi a sztori. ja hogy ez neked nem tetszik köcsög, Hát te meg ki vagy, Jegyeznek valahol? Hát sehol. Lúzer vagy, nyugodj bele. Köcsög :D

ripley172 2010.03.27. 19:06:26

@RAMBO: De érdekes amit mondasz. De ez egy dolgozó nó volt nem zavar a dolog hapsikám? Miért nem a cigánytopicban vered a nyálad bazze? Azok aztán se munka, se semmi azt 12 szer annyiba kerülnek az államnak mint egy magyar.

Nevetséges. És ne hivatkozz a nyugati világra bazze, ott 3-4száz ezreket keresnek, nem 5 ezer ft a segély meg a fizu között a különbség.
Pici pénzért dolgozgatunk...tudod..Nagy pénzért dolgozunk.
süti beállítások módosítása