2009.07.28.
14:00

Írta: EdinaEdina

47. Miért nem szeretik az emberek a biztonsági őröket?

Napjainkban számtalan helyen – boltban, buszon, irodaházban, rendezvényeken  …. stb ….  stb … - találkozhatunk biztonsági őrökkel, ezért sem mellékes, hogy hogyan viszonyul hozzájuk a többi ember.

Mai levelünkben erről  a témáról ír egy személy- s vagyonőr:

„2000-ben kezdtem őrködni. Azóta gyakran kellett szembesülnöm azzal, hogy vannak, akik kifejezetten utálják, sőt gyűlölik a biztonsági őröket, ugyanúgy ahogy pl. a rendőröket is.

Csak amíg  a rendőrt nem lehet büntetlenül anyázni, megütni,  addig minket az ilyen atrocitásoktól nem véd meg semmilyen törvény.

Az  őr gyakran az a személy, akin mások a feszültségüket levezetik ill. szinte következmények nélkül levezethetik. Sokan nem azt nézik, hogy mi azért vagyunk, hogy védjünk, óvjunk, segítsünk, rendet tartsunk.

Évekig dolgoztam egy szórakozóhelyen. Gyakori volt, hogy már a belépés pillanatától kezdve szinte szemmel verekedett a „kedves” vendég.. Már  az első pillanattól kezdve bepróbálkozott, indok nélkül.( S ha esetleg szólsz valami oda nem illő dolog vagy tiltott tette miatt, akkor  nem úgy érzi, hogy ő hibázott, hanem, hogy te provokálod …. pedig te csak a feladatodat próbálod ellátni.)

Azt is megfigyeltem, hogy sokszor pont azok utálják legjobban a biztonsági őröket, akik éppen valamilyen törvényt vagy szabályt szegnek meg. Például: balhézik, zajong a srác a buszon,  s ha ezért rá merünk szólni, akkor még neki áll feljebb, s minősíthetetlen szavakkal illet minket.

Vannak olyan – a szakmára alkalmatlan – őrök, akik ezeket a  konfliktushelyzeteket nem megfelelően, például erőszakkal oldják meg. Ezek az esetek jelennek meg az újságokban. S e történetek lesznek táptalajai az általánosításoknak, hogy minden biztonsági őr primitív, erőszakos, tanulatlan, izomagyú stb … stb …

Tény, hogy mint minden szakmában -  így a miénkben is – vannak  alkalmatlan emberek. De nem szabadna minden őrt egy kalap alá venni.”

8 komment

Címkék: olvasói levél

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr251273541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2009.07.28. 13:52:47

Szóval szerintetek miért nem kedvelik - ha egyáltalán nem kedvelik - az emberek a bizti őröket?

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.07.28. 14:52:55

Nem általános, vannak akik minden körülmények között utálják az őröket, és vannak, akik normális emberként tekintenek rájuk. Hiszen a biztonsági őrködés az nem foglalkozás, hanem állapot, nem igaz? :)

fullbakkerman 2009.07.28. 20:47:37

Én is vagyonőrként dolgozom, de eddig még nem volt ezzel kapcsolatban negatív, személyes tapasztalatom.

Ivanhoe 2009.07.29. 11:12:02

Azért van, hogy a zsíragyú biztonsági őrök kötözködnek. Fejükbe száll az a kevés hatalom amit ideiglenesen kapnak vagy nem tudom. Ez mondjuk 50-ből egy eset. A normálisakkal semmi bajom, sőt, a legtöbbel kellemesen el lehet beszélgetni.

Hang Ember 2009.07.29. 12:44:47

Több oldalról is meg lehet világítani ezt a kérdést. Egy védett objektumban tartózkodók, tevékenykedők közül akik a dolgozói szférából kerülnek ki azok valamilyen szinten a "hatalom" képviselőit látják a vagyonőrökben, tehát alapvetően elutasító viselkedést mutatnak. A vezetői menedzsment pedig csak egy szükséges "rossz"-nak tartja a vagyonőri szolgálatot, amiért fizetni kell, annak az árát ki kell gazdálkodni...stb. A fősulin már másodévesként azt sulykolták belénk, hogy jegyezzük meg: a munkáltatók a legkevesebbet akarják és fogják költeni a biztonsági intézkedésekre, biztonsági vezetők, felelősök munkája nagyrészt a menedzsmenttel történő hadakozásból áll. Akkor hittük is, nem is a dolgot. Mára megtapasztaltam. Minden oldalát. Kevesen tekintik kollégájuknak a munkahelyeken szolgálatot teljesítő őröket.

Viharkabát 2009.07.29. 18:16:25

@Hang Ember (Relytő Lyenő ralyongó): Ez teljesen így igaz. Ellenben egy költségvetési intézményben zajlott le a következő beszélgetés: " A rendészetre költött pénzt meg lehetne takarítani, mert nincs kimutatható haszna (pénzügyi ov.). És azt hogyan tetszik forintosítani, amit nem lopnak el, mert VAN rendészet? (biztonsági ov.)" Én egy rizikófelmérés során azt tudtam mondani egy intézmény igazgatójának, hogy az előirányzatot el fogják költeni: vagy az örzésre, vagy biztonságtechnikára, vagy a káreseményekre. De mindenképpen elköltik majd.Lehet választani.

A kedves levélíró soraira annyit tudok mondani, hogy életemben intézkedtem néhányszor az elmúlt húszegynéhány évben és bizony ahány elkövető, annyiféle. Aki ösztönösen vagy tudatosan jogsértésre készül (ez most furcsa lehet, de például vannak alkalmi garázdák és tudatos rongálók is) annak az egyenruha eleve vörös posztó. Nem hinném, hogy a véderő jelenléte provokáló csak védekezésképpen állítja be úgy az elkövető, hogy te "provokáltad". Erre szoktam kérdezni "Ön (maga,te, helyzettől és kortól függően)vagy én követek el éppen szabálysértést/bűncselekményt? Nem? Akkor ki vonhat itt kit felelősségre? Kinek kell védekeznie az elkövetettek miatt? Ezt itt és most fejezze be!" Nem kell lelkiismeretfurdalással hozzákezdeni egy jogszerű magatartáshoz. Persze ehez érteni is kell az embernek a dolgához.

@Biztonsági Őr: Drága Uram! Azonnal meg kellene szüntetni a sötét alapon világossal történő megjelenítést! Kérlek gondolj a magamfajta hajlott korúakra is!

Hang Ember 2009.07.30. 09:49:00

@Viharkabát: Szívemből szólt a komment első fele. Aki nem szakmaspecifikusan szemléli a biztonság kérdését, annak nehéz lesz elmagyarázni, hogy a biztonságot egyféle dinamikusan értelmezendő állapotnak kell felfogni, összetett fogalom, és természetesen az ilyen pénzügyesek meg kevéssé vannak tisztában azzal, hogy nem a biztonságot fizeti meg valaki, hanem annak hiányát: a bekövetkező káreseményt. Illetve a káresemény elhárítására tett ellenintézkedéseket. (Szoktam dobálózni a klasszikus vagyonvédelmi háromszög vagy piramis ismertetésével, de nem sok sikerrel...) Ezt (is) próbálom elmagyarázni a munkahelyemen a dolgozóknak, amikor beléptető rendszert bővítünk, de ugyanakkor a túlórákat nem akarja fizetni a cég. Ilyenkor kapja az ember a "Persze, erre van pénz!" kezdetű mondanivalókat.

zabszemjankó 2010.02.09. 21:09:55

Személy szerint én még nem tapasztaltam,hál isten,pedig már boltban is dolgoztam és semmilyen atrocitás nem ért ,mert őr vagyok...,max. ha lopáson kaptam valakit,az nagyon mérges volt rám:D
süti beállítások módosítása