2009.09.30.
10:01

Írta: Szekuriti Blogger.

69. Három és fél évet kapott a részegen gyilkoló rendőr

2007. augusztus 29-én a 40 éves P. Tibor Bodroghalmon elveszítette az uralmát az Opel Omegája felett, és elütötte az út szélén lévő két fiatalembert. Most történt meg az ítélethirdetés, a gázoló 3 és fél év büntetést kapott.

Néha érdemes Blikket olvasni? Hmm. Véletlenül került a kezembe az újság, érdekes, és számomra érthetetlen okokból kifolyólag nem találkoztam ezzel a hírrel eddig még pl. az Indexen sem.

Nos, a Blikk cikkjét mindenki elolvashatja a weboldalukon. Számomra az az érdekes, hogy a rendőr alkoholos befolyásoltság alatt állt. Ugye már ez minősíti, hiszen normális ember alapból nem vezet részegen, vagy ittasan sem. Azon kívül, hogy baromira veszélyes így vezetni, meg hatalmas felelőtlenség, még meg is büntethet a rendőr. És erre tessék, a rendőr vezet így.

Jójó tudom, hogy sajnos sok ember hal meg az országban azért, mert egy részeg sofőr elütötte, de a cikk mást is említ:

P. István a gázolás előtt sem volt épp mintazsaru. 2000-ben már pénzbüntetésre ítélték garázdaság miatt, s amikor a borzalmas eset történt, éppen felfüggesztették, mert befolyással való üzérkedés miatt folyt eljárás ellene. Ezt az ügyet a mai napig sem zárta le a bíróság.

 

Nocsak, garázdaság? Mintha lenne egy etikai kódexe a rendőrségnek is, nem? Garázdák vagyunk, aztán pénzbüntetés, meg ejnye? Nem laza ez így egy picit?

Befolyással való üzérkedés? Nocsak-nocsak. Pénzt kértünk azért, amit el tudtunk intézni / meg tudtunk szerezni / el tudtunk simítani, mert rendőrök vagyunk?

Magából az esetből, kicsit elrugaszkodva a konkrét voltától, van még itt érdekesség:

"a befolyással való üzérkedést a mai napig nem zárta le a rendőrség"

Jaja, fain kis dolog ez. Baromira szánalmas az, hogy miután a tüntetéseken résztvevőket gyakorlatilag rögtönítélő bíróságok ítélik el, marasztalják el ilyen futószalag-jelleggel, amellett a magyar joggyakorlóknak nincs ideje két év alatt sem kivizsgálni, befejezni egy főbenjáró bűneset-vizsgálatát. Hát nem az az érdeke a Szervnek, hogy a piszkos zsaruktól megtisztítsa a testületet, példát statuáljon, és minél előbb utánajárjon a dolognak? Vagy ez csak az én meglátásom?

 

Ehhez kapcsolódik egy ismerősömmel történt dolog is. (Igen, nekem sok-sok ismerősöm van.)

Nos, ez a srác, legyen mondjuk C., még pár éve, egy vidéki diszkóban mesélte, miért is tűnt el egy időre. Megyeszékhely, diszkó, ők buliztak. Egyszer csak megjelent egy részeg harmincas fiatalember, és elkezdte molesztálni a kis csapatot, és pont C. barátnőjét kezdte el elég szépen simogatni.

Aztán C. szólt egyszer, kétszer, a végén már kicsit sem halkan, mire a gyík nekiesett. C. próbálta leszedni magáról, de a faszi már átfogta a nyakát. C. kitekerte magát a szorításból, majd a további dulakodás során sikeresen eltörte a csávó könyökét (hozzáteszem, egyetlen, elég szerencsétlen ütéssel.

Aztán az idegen hirtelen elkezdett ordibálni, hogy ő rendőr, és nemsokára megjelentek a kollégák is, akik C.-t egy picikét összepakolták az őrsre menet. A vád szerint amúgy C. egy rendőrt bántalmazott, és okozott neki 8 napon túl gyógyuló sérülést.

A bíróságot nem érdekelte, hogy az egész diszkó mit mond, sem az, hogy a faszingert nem lehetett rendőrnek tekinteni, mert nem igazolta magát a könyök-törés előtt, és hogy C. csak védte magát, az állat részeg rendőre esett neki.

Már nem emlékszem, de C. egész jól kijött amúgy a börtönből, feltételesen szabadult, másfél év után? Lehet, 2 és fél év után? Na ezt már nem vágom, még a végére kis folytatás: az addig normálisan éldegélő C. a börtönben drogos lett (kezdve a "10 filter teát főzünk le nagyon kevés vízben" című olcsó drogtól a durvábbakig). Nem sokkal később túllőtte magát, és az időben kiérkező mentők mentették meg az életét. (Ahogy mesélte egyszer, érezte már, hogy túllőtte magát, mert beinjekciózáskor csípte a cucc, vagy valami ilyesmi.)

 

Van ám happy end is, C. most Budapesten lakik, pont tegnap láttam távolról, egy építőiparban dolgozó alvállalkozónál csoportvezető, van két aranyos gyereke, és természetesen nem drogozik már. Bár nem dolgoztam soha az építőiparban, nálam csoportvezető az, aki pár kőművest/culágert irányít, a főnök neki osztja le a feladatokat, és jobban keres, mint a többiek. Na ő ezt csinálja :)

 

Jó, elismerem, kicsit messze jutottam a címben szereplő rendőrtől, de ez egy ilyen poszt, próbáltam képet adni a rendőrség egy csúnya oldaláról.

(Tovább is van, mondjam még? Naná hogy van, lehet, hogy az NBH-s poszt miatt, de hirtelen durván előtörtek az agyam mélyéről az ilyen emlékek .. majd mesélek még...)

7 komment

Címkék: történet drog rendőrség diszkó rendőr ítélet gázolás

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr671417326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

balapety 2009.09.30. 18:17:15

Ilyen is van.Nekem egy volt helyszínelő mesélte hogy előfordult olyan eset,amikor kihívták őket éjjel egy betöréshez és ők reggel tudtak venni egy új autót abból a pénzből amit a betörő nem talált meg,de ők igen.Férgek mindenhol dolgoznak.Csak az a szomorú hogy a többiek nem b@sszák ki őket maguk közül.

2009.10.01. 20:14:58

C. történetét nehezen tudom elhinni, egy részeg támadó vallomása állt szemben egy csoport tagjaiéval, ha úgy történt, ahogy elmondta, akkor gondolom mindenki ugyanazt vallotta, tehát egyértelmű kellett hogy legyen a büntetőeljárás során a szitu. Ráadásul én azt hallottam, hogy a bíróság/ügyészség/ katonai ügyészség nagyon pikkel a hatósági személyekre, tehát ez is előnyükre szolgált volna. Mindezek után elítélték? Ez nonszensz...

Adani 2009.10.01. 21:00:24

@balapety:

Ez nem kizárt, hiszen olyan is volt már mikor egy bankrablás után a rendőr lopott pénzt. Amit a rabló nem tudott elvinni azt ő elvitte.

Olyan is volt ,akit megbaszott ( szó szerint) a rendőr mert nem kötöttbe be az övet.

eMM2 2010.02.25. 04:03:20

Hát nem tudom mennyire igaz a sztori de sajnos hihető.Akárcsak a kommentek............

eMM2 2010.02.25. 04:04:39

Hát nem tudom mennyire igaz a sztori de sajnos hihető.Akárcsak a kommentek............

eMM2 2010.02.25. 04:09:08

Hát nem tudom mennyire igaz a sztori de sajnos hihető.Akárcsak a kommentek............
süti beállítások módosítása