2010.09.20.
16:13

Írta: Szekuriti Blogger

166. Dög csirkét eszek -e?

A napokban volt hír az Indexen, hogy illegális élelmiszerfeldolgozón ütöttek rajta a hatóságok, s ez a feldolgozó kínai büféknek szállított be. Az üzemből éppen távozott egy jármű, melyen feldolgozott élelmiszer volt, s bónuszként a megrendelő kínai büfék nevével és címével.

Mivel rendszeres szecsuáni csirke fogyasztó vagyok, felmerült bennem a kérdés, vajon az én büfém, sőt büféim is kaptak ettől az üzemtől szállítmányt? Ergo mit is ettem én náluk?

Megnéztem, a felelős hatóság a Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága, s írtam nekik egy levelet:

Tisztelt Ügyfélszolgálat!

Az Index.hu egyik cikkében olvastam, hogy Önök egy illegális kínai élelmiszerfeldolgozót számoltak fel Budapesten. A cikkben írták, hogy a megrendelőkről is van listájuk.

Mivel magam is gyakori vendég vagyok több kínai büfében is, így szeretném megkérdezni, hol férhetek hozzá a megrendelők listájához, vagy hogyan tudhatom meg, hogy az általam felkeresett büfék a listán vannak -e? Úgy gondolom, ez közérdekű adat.

Itt az Index.hu cikke: http://index.hu/bulvar/2010/09/16/illegalis_elelmiszer-feldolgozot_szamoltak_fel

A választ előre is köszönöm!

Tisztelettel:

Szekuriti Blogger
http://szekuriti.blog.hu

Ma megjött a válaszuk:

Tisztelt Levélíró!

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény értelmében az eljárás alá vont vállalkozással kapcsolatban álló megrendelők listája nem minősül közérdekű adatnak.

A jogszabályi előírások megsértése esetén a jogsértést elkövető élelmiszer-vállalkozás cégneve és címe a határozat jogerőre emelkedését követően a Vidékfejlesztési Minisztérium hivatalos lapjában, valamint honlapján kerül közzétételre:Az élelmiszerláncban történt jogsértések listája
 
http://www.fvm.gov.hu/main.php?folderID=2330
Üdvözlettel:
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Bevallom, az volt a levelem célja, hogy miután rárúgták az ajtót a büfékre, és ott tényleg találtak illegális forrásból származó élelmiszert, kiadják annak nevét és címét, ilyen "Újpesten, a XY. út 122. alatti kínai büfé az iratok szerint legalább egyszer élelmiszert rendelt az XY illegális feldolgozóból" című figyelmeztetéssel, vagy esetleg visszakérdezzenek, hogy a kedves levélíró mondja meg, melyik büfére kíváncsi, és ha rajta kaptuk őket, akkor visszaírjuk, hogy megtörtént, míg ha nem, akkor az a válasz, hogy ilyet nem találtak.

A válaszukat is nehezen értelmezem, most ha jogerőre emelkedik az ítélet, akkor a beszállító üzem nevét feltüntetik a listában? Mert megnézve a listát, nem látom, hogy tele lenne kisbüfékkel, így tehát valószínűleg én, fogyasztóként sosem tudom meg, hogy egy sikeres hatósági akció által kiderített koszos dolgok vonatkoznak -e a kedvenc kajáldáimra is...

(trackback: Más tészta)

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr72310254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2010.09.20. 17:24:32

Ez nem újdonság. Alig 4-5 éve volt egy olyan eset mikor karácsony környékén elég sok helyen volt össznépi családi hasmars egy bizonyos Stollwerck féle szaloncukortól, a hírekben be is mondták, azért mert valahogy bélsárral szennyeződött a csoki. Vagyis magyarra fordítva, valaki beleszart. Sokáig ott se árulták el melyik az, elvégre miért kéne ezt a parasztnak tudnia, vegye meg és kész meg is dögölhet első a profit. Volt mérgezett paprika meg szntén ártalmas kávébotrány is akkor sem árulták el melyik cég melyik termékét nem szabad enni. Minek is azt. Jobb helyeken ha ilyen kiderül akkor alap, h nyilvánoságra kerül mit nem szabad enni, a nem jó kajákat meg tengerbe szórják vagy mondjuk kazánt fűtenek vele (pl. kávéval a 1929-es világválságnál mozdonyt is fűtöttek vele). Nálunk pl. a cigányoknak is odaadhatnák.

Adani 2010.09.20. 17:26:12

Kínaival egyébként is vigyázni kell, bizalmi kérdés, h elhiszed-e, h nem kóbor kutyából vagy macskából készül a hús, nem nagyon látni kóbor macskákat kínai kifőzde körül, és a kínaiak ilyen szempontból nem válogatnak, megfőznek és megsütnek mindent, ami mozog és ami nem mozog azzal ízesítik.

2010.09.20. 22:32:37

@Adani:

Arról nem is beszélve, hogy rengeteg kínai él Mo.-n, nyilván halnak is meg szép számmal közülük, de érdekes módon kínai temetők nem nagyon vannak... Kérdés, hogy hova tüntetik el az elhunytakat? Nem folytatom, rossz az, aki rosszra gondol.

Vattamás (törölt) 2010.09.22. 02:18:32

Ízlik amit eszel vagy nem ízlik amit eszel? :)
A többit sosem tudod meg. Akinek nem tetszik, ebédelje a saját főztjét.
süti beállítások módosítása