2009.03.18.
11:00

Írta: Szekuriti Blogger.

6. A MÁV karám-őrei

A Gál Misi-féle MÁV-figyelőn olvastam a történetet, kérem olvassa el mindenki, erre szeretnék reagálni.

A bejegyzés címe a "Nincs logika a MÁV bejárati ellenőrzésében", s a posztot beküldő arról panaszkodik, hogy szerinte mennyire össze-vissza van kitalálva ez az alapvetően jó ötlet.

soha nem volt szükség rafinált cselekre, a jegyellenőrök készséggel átengedtek. Ha kérték a jegyet, elég volt tudomást nem venni róluk, és rezzenéstelen arccal elvonulni mellettük (ebben hasonlítanak a BKV-ellenőrökre), nem abajgatták az embert.

Nyílvánvaló, hogy amikor több száz, vagy ezer ember átvonul egy-egy őr keze alatt, akkor már van valamilyen szintű tapasztalata. Ha mondjuk kulturáltan nézel ki, konszolidált megjelenéssel, akkor át lehet menni akár jegy nélkül is, ennyi még beleférhet.

Itt nem csak a jegy nélkül utazók kiszűrése lenne az alapvető cél, hanem mondjuk az is, hogy ne legyen minden pad tele részeg, összehugyozott csövesekkel, betépett és hőzöngő, magát keménynek érző 15 éves suttyókkal, stb.

A rezzenéstelen elvonulás meg parasztság, mert általában ezek a rosszulfizetett, hullafáradt őrök leszarják a munkájukat, ez igaz, de ha valamelyiknek rossz napja volt, vagy csak mondjuk tényleg dolgozni akar, és erősen elkapja a kezed ha ilyen a hozzáállásod, akkor jön a felháborodás, hogy "mit fogdos maga engem", "nincs joga hozzáérni", stb..

Mivel a MÁV pályaudvar a MÁV tulajdona, így előírhatja azt, hogy oda csak jeggyel lehet bemenni. Mint ez esetben is ez van. Ha azt írja elő, hogy csak piros sapkában lehet bemenni, az ordenáré nagy hülyeség lenne, de akkor csak piros sapkában lehetne bemenni.

Az őrnek joga van megtiltani a belépést, ha nem mutatja be valaki a jegyét (ez esetben), és ennek megakadályozására testi erőt is alkalmazhat. Ha meg támadólag lép fel valaki vele szemben, akkor a támadással arányos mértékben megvédheti magát. Esetleg rendőrt is hívhat, és ha bűncselekményt követtél el, akkor vissza is tarthat. Pl. előkapsz egy kést, az már bőven annak számít.

Tudom, a BKV-Figyelőn is volt olyan poszt, hogy az őrök lerugdostak valakit az éjszakai buszról, és a kiérkező rendőrök neki adtak igazat, de a rendőr és a biztonsági őr alapvetően kolléga. Ha a rendőr látja, hogy nem egy agyatlan tulok az őr, hanem mondjuk egy normális ember, aki el tudja mondani értelmesen a tényállást és megindokolja a szabályos döntéseit, akkor a támadólag fellépő embernek elég szar dolga lesz.

Vannak ilyen történetek, persze ezek csak urban legendek, hiszen ez törvénytelen lenne, hogy a megtámadott őr megverte a támadót, majd a kiérkező rendőrök mentőt hívtak, ahol véletlenül a támadó megint verést kapott amíg átkerült kissé gyógyultan a fogdába, és persze a fogdában is értékelték, hogy miért is hozták be. De mondom ez biztos csak legenda, nem is érdemes beszélni róla :)

A rendőr is tudja, hogy mi az a 24 órás szolgálat, az egész napos egy helyben álldogálás, a fáradtság, a bunkó felettes, a "kockát is gurítják" effektus, szóval értitek..

Visszatérve a posztra.

Nemrég külföldi útról, sok csomaggal megpakolva érkeztem a Keletibe, és a kijáratnál nagy csodálkozásomra kérték a jegyemet (amit három ország kalauzai láttak már). Mivel az ellenőrzés eddig mindig meglehetősen laza volt, valami olyasmit válaszoltam, hogy higgye el kérem, van jegyem. Az ellenőr hölgy azonban erről szeretett volna maga meggyőződni, mire én - szokásommal és jobb meggyőződésemmel ellenkezően - valami gorombát válaszoltam, és a fülemre aggatott táskákkal-hátizsákokkal kicsörtettem a kerítésen, mivel nem volt szabad kezem, hogy a már mélyre süllyesztett vonatjegyet előássam egy rejtett bugyorból.

Leírtam az előbb, ez miért nem helyes eljárás, ugye? Amúgy meg azért valljuk be, hogy sokszor milyen jó, ha legalább az őrtől meg lehet kérdezni merre van a WC, ez -e az a vonat, amelyik kell, hogy utánad szólnak, hogy elvesztetted a fél kesztyűd, stb.. legyünk emberek, egy mosoly, saját tapasztalatból tudom, vagy egy köszönet, hosszú órákra elviselhetőbbé tudja tenni az egész napos szolgálatot.

(3) Feltételezem, hogy a jegyellenőrzést végző cég alkalmazottai korlátozott jogosítványokkal vannak felhatalmazva, tehát egy erőszakos utast (mint a fenti esetben jómagamat) nem tartóztathatnak fel minden további nélkül. Egyszerűbb dolguk lenne azonban, ha a kerítés nyílásán nem férnének ki az ellenőr jóváhagyása nélkül. Egy kapuban most általában két ellenőr áll, kétszer annyi kapu egy-egy ellenőrrel adott idő alatt nagyjából ugyanannyi utast tudna átengedni, még szűkebb - értsd: átlógásra alkalmatlan - kapuk esetén is.

A korlátozott jogosítványok igazak, de nem értem mondjuk, hogy a kimenő utastól amúgy miért kérik a jegyet. Ilyet még nem láttam :)

És még egy dolog, nem értem, miért hívják karám-őrnek a biztonsági őrt, az elválasztó kerítés az szerintem nem karám. De ha valaki karámnak nevezi, és bemegy oda, akkor önmaga nem lesz marha? Mert azok vannak karámban, nem? :) Szép napot!

37 komment

Címkék: máv jegy pályaudvar biztonsági őr bkv figyelő

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr171009324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Joooe 2009.03.18. 11:49:08

Sokkal nagyobb probléma ezekkel a karámokkal (legyen az akár a BKV, akár a MÁV területén), hogy amikor nem befele, hanem KIFELE jön az utas, akkor is zaklatni próbálják.
Ez az ami nagyon következetlen és logikátlan! Ha én bliccelek nyugodtan kijöhetek úgy hogy semmit nem mutatok fel, a belépést még megtilthatja az őr, a kilépést már nem igazán. Megsértek egy hülye szabályt ha szó nélkül elmegyek mellette, de kit érdekel, nem tarthat vissza, nem jogszabályt sértek. Ez a kifele ellenőrzés egyedül azokat szivatja akik tiszetességesen megveszik a jegyet/bérletet és vállalják hogy előkotorásszák a máv hülyesége miatt. meg azokat akik valami miatt hibáztak, de annyira jóhiszeműek hog yönként megfizetik a büntetést. A rendszerrel visszaélő bliccelők ellen semmit sem ér.

Úgyhogy ELVBŐL, soha nem mutatok meg bérletet, jegyett amikor kifelé jövök az adott BKV/MÁV területről, nem támogatom a tisztességes utasog értelmetlen zaklatását.
Természetesen soha nem állított (és nem is állíthat) meg ez miatt senki.

szabiaki (törölt) 2009.03.18. 11:50:32

Ez a karámos rendszer volt az egyik utolsó csepp ami miatt úgy döntöttem, nem vonatozom többet naponta. Azért, mert a vonaton nem végzi megfelelően a jegyellenőr a munkáját engem szívatnak. A havijegy, ahogy a bérletet nevezik mávék majd 50ezer forint volt, na most én ötvened ilyen értékű papírdarabot /ezrest/ sem olyan helyre rakok, hogy csak úgy előkapjam, fel és leszálláskor, pláne, ha még késett is a vonat.
Persze ehhez még hozzá jött egy rakás egyéb dolog is. Mínusz egy utas.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.18. 11:53:25

Ilyen szép elemzést egy blogom, bejegyzésem után még nem olvastam. Köszi, tényleg tetszik! :)

Alfonzhal 2009.03.18. 11:57:33

Azért néha jó volna ténylegesen kimenni a vonat elé, várni valakit, lesegíteni, vinni a csomagjait. De ott a karám.

kötözködő 2009.03.18. 12:00:25

Tele van már a hócipőm a karámozókkal, meg az elvből nem mutatókkal. A sokkal fejlettebb Angliában nem tudsz kijönni az állomásról, ha nincs jegyed - igaz, ott beléptetőkapuk vannak, nem őrök.
Itt meg ha valaki felszáll Rákosakárhol a befelé tartó vonatra, simán nem találkozik már a kalauzzal, szóval a kiléptetőnél lehet megfogni.

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2009.03.18. 12:03:42

Mit nem lehet ezen érteni? A sok bliccelő miatt van az egész és nem szórakozásból. Ha ilyen fokú az ellenőrzés, akkor előbb-utóbb az összes bliccelő vagy jegyet vesz, vagy busszal, tehervonat-ütközőn meg vagy gyalog. Mindhárom megoldás jó. És ha lecsökken a bliccelők száma, akkor el fognak tűnni a kapuk ismét. A közlekedés drága dolog, egy jegy árából még egy síncsavart sem lehet pótolni !
Vannak szabályok, amiket el kell fogadni. A jegyet mutasd fel, ha ezek az új szabályok, vagy ha nem tetszik, akkor nem menj az ő térfelükre.
Béke :)

Azhát 2009.03.18. 12:16:45

Szerintem teljesen igaza van a blogírónak.

Az a tapasztalatom, hogy az emberek a legtöbbször saját maguk generálják ezeket plusz ellenőrzéseket. Nem te, vagy én, akik megvesszük, felmutatjuk a jegyet, hanem azok, akik nem.

Az más kérdés, hogy az effajta ellenőrzésnek nincs sok foganatja, értelmetlen és megalázó - de hát nincs jobb!
Vagyis hát az automaták lennének jobbak - feltéve ha működnének.

Egyébként vegyük észre, hogy azzal, hogy semmibe vesszük pl. a kalauzt, többek között csak azt érjük el, hogy még természetesebben fogják semmibe venni azok, akik valóban szabálytalanok - teszem azt rágyújtanak az orrod előtt a nemdohányzó szakaszban. Ilyenkor milyen jó lenne ha a kalauznak volna tekintélye! De hát nincs, többek között azért, mert te magad is szidod/utálod a kalauzokat...

kicsitomi 2009.03.18. 12:20:12

Van igazság a dologban, de: jön pl. Pestre a 74 éves anyám, vonattal persze, mert nem akarja, hogy én fuvarozzam. A Keletiben pl. nincs egy k*va peronjegy, hogy bemejek neki segíteni, hurcolni a cuccait. Szakadjon le az ő dereka, mi?

Alfonzhal 2009.03.18. 12:26:38

@kicsitomi: Épp ezt magyarázom, de a sok békehuszár vonít. Attól normális valami, hogy Angliában úgy van?

histar007 2009.03.18. 12:29:18

A beléptetõkapu az egy olyan nyugati úri huncutság? Pedig ott is lehetne tenderezni, 1 kaput 3-4 millió forintból létesíteni egyebek. Ja meg akkor el lehetne köszönni rengeteg olyan kollégától, akik inproduktívak.
Erre mondják, hogy szociális foglalkoztató. Akkor viszon miért fizetek én a jegyért? Emberek! Ezt a mammutot a BKV-hoz hasonlóan évente kell konszolidálni az adópénzekbõl. Legyen az éve mûködés összege x. Ebbõl 2/3adot ad az állam meg városok meg egyebek. 1/3 a jegybevétel. Mi lenne ha ezt is az állam fizetné? Abból amit mi befizetünk igyazán tellne rá. Akkor pedig el lehet köldeni az összes jegyekkel kapcsolatos dolgozót. Ezzel lehet hogy lehetne spórolni.Talán nem is keveset.

Kb olyan mint amikor bevezetik a parkolási díjat valahol. és azt mondják, hogy a befolyó díjakból pont ki lehet fizetni az ellenõrzést. AKKOR MEG MINEK???

Azhát 2009.03.18. 12:29:46

@Grundaktiv Gergő:

"Attól normális valami, hogy Angliában úgy van?"

Nem, de azért elgondolkodtató, nem? :)
Hogy a mi a komcsi máv-vezetőink agyában vetődött fel először... :)

@kicsitomi:
Igen, ez egy nyilvánvaló kellemetlenség. Én is kapásból erre gondoltam, amikor bevezették.

floorwalker (törölt) · http://spacepetanque.blog.hu/ 2009.03.18. 12:31:31

simán bemegyek bármikor, max vannak kíváncsibb őrök, akiknek el kell árulnom, hogy a menyasszonyomért jöttem ki.
sztem az egész nonszensz és pénzkidobás az állam részéről (jó bevétel a kovácsoltvas lobbynak és a szekus cégeknek? :)
mert ennyi erővel fel is ugorhatnék a párhuzamos sínen várakozó vonatra bliccelés céljából.
Beléptetőkapukkal, normális várótermekkel volna értelme és emberhez méltó volna. Ez így számomra megalázó, ez az eleve fenn tartott bizalmatlanság face to face szvsz undorító.
MÁV BKV egyaránt, utóbbi anynira béna hogy van amikor egyetlen helyen sem kell bemutatnom semmit, max turkálok a zsebemben de igazából nem érdekel senkit a bérletem. Máskor 5 helyen zaklatnak és emiatt késem le a szerelvényt. Nesze neked szabad helyváltoztatás... :D
Kifelé menet jegyfelmutatás... minek van a kalauz? dupla ellenőrzés? biztos hogy hatékony ez a rendszer? egy utasra eső dupla bérköltség egy kisebbség visszatartására? aki ráadásul többnyire már bérletet hamisít? arra ugyanis egy IC érkezésekor esélye sincs a keruboknak hogy az érvéynességet is ellenőrizhessék.
No ház az ilyen elmebeteg szituációk után ne csodálkozzon senki, ha egyre több ember kapásból ösztönösen az őrökön vezeti le a frusztrációját valamint ha autót vesz minél előbb....

Bit Rot 2009.03.18. 12:35:34

A karámok már megint a fizető, dolgozó embereket szivatják!

Rendes ellenőr kellene a vonatra, ennyi!

"Itt nem csak a jegy nélkül utazók kiszűrése lenne az alapvető cél, hanem mondjuk az is, hogy ne legyen minden pad tele részeg, összehugyozott csövesekkel, betépett és hőzöngő, magát keménynek érző 15 éves suttyókkal, stb."

Ezt lehetne karám nélkül is csinálni, feleennyi őrrel.

Érdekes, hogy amikor németországban jártam, nem láttam karámot. Igaz, ha nem lett volna jegyem és nem fizetek, az ellenőr kihívja a rendőröket, és elvisznek, jogosan.

segitoember 2009.03.18. 12:46:19

"Itt nem csak a jegy nélkül utazók kiszűrése lenne az alapvető cél, hanem mondjuk az is, hogy ne legyen minden pad tele részeg, összehugyozott csövesekkel"

Milyen pad? A keletiben egyetlen pad sincsen.
Vagyis de, van kettő! Azon ülnek a kallerok.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.03.18. 12:48:21

Én ha látom hogy ellenőrők állnak sorfalat és kérik a jegyet, kiválasztok egy értelmesebbnek kinézőt, és magamtól megek oda és mutatom meg Neki a jegyem. Általában megköszöni, és így én választom meg melyikkel állok szóba, és nem ők.

Joooe 2009.03.18. 12:49:20

Az az érdekes, hogy egy ideig a BKV úgy tűnt leszokott a kifelé ellenőrzésről, ott álltak az őrök és csak a befelé tartókat ellenőrizték. (A mávnál nem láttam ilyen fejlődést :))
De a BKV is visszaesett már, egy csomószor megpróbálják újabban...

Talán ha többen bojkottálnák ezt a baromságot, leszoknának róla...

MP 2009.03.18. 12:50:12

Ok! Nem lehet kimenni hiszen az a MÁV területe. De akkor a MÁV műemlék épületeit tök saját pénzből újítsa fel tehát külön támogatás nélkül. Hiszen bemenni megnézni sem lehet csak ha fizetek a MÁV-nak. Arról nem is beszélve hogy mindenki tudja ez nem old meg semmit. Tapasztalatból mondom. Az embereknek normális fizetést kell adni s akkor majd nem lesz megterhelő kifizetni a jegyet. S persze a szolgáltatás színvonala is olyan legyen hogy az ember ne sarcnak érezze.

Fricy · http://epitos.blog.hu 2009.03.18. 13:12:00

Amióta Budapest Bérletet lehet venni és azzal igénybe venni a vonatokat is, semmi értelme az ellenőrzésnek.

nyuszifüles 2009.03.18. 13:27:04

Én egy csomót gondolkodtam azon, hogy mi van akkor, ha felszállok mondjuk Istvántelken a vonatra, ami csak megállóhely, és nincs állandó pénztár (pl hétvégén van hogy egyáltalán nincs, de vonat persze jár akkor is) és a Nyugatiba megyek. Ilyenkor ha nem tudok jegyet venni pénztár hiányában, akkor a kallertól lehet venni a vonaton (ez szabályos, a kis vidéki falvak miatt van így főleg) de a Nyugatiig nem biztos hogy találkozok a kallerral. Ilyenkor a karám biztonsági őreinek nincs mit megmutatni. Náluk nyilván nem lehet jegyet venni, jegy nélkül meg nem kéne kiengedniük...
Nem tudom mi lenne ennek a hivatalos megoldása, csak egyszer jártam így és bizony elslisszoltam, nem akartam hosszasan szopni önhibámon kívül (nem azt a 100 Ft-ot akartam megspórolni, hanem a hosszas "jajj milegyen" "biztos nem is akartál jegyet venni, mérnem máshol szálltál fel" stb.

Bit Rot 2009.03.18. 13:30:22

@Fricy:
"Amióta Budapest Bérletet lehet venni és azzal igénybe venni a vonatokat is, semmi értelme az ellenőrzésnek. "

Ott a pont!
Én is vígan járok-kelek keresztül a karámon a BKSZ-bérletemmel.

Igaz, nem lógok a MÁV-on, de azt is lehetne, ennyi erővel.

icelpro (törölt) · http://mousepad.blog.hu 2009.03.18. 13:33:18

Nrm a máv tulajdona a pályaudvar, de sebaj, egy szekjuritistől ne várjunk el ilyesmit. :D

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.03.18. 13:47:57

"ha legalább az őrtől meg lehet kérdezni merre van a WC, ez -e az a vonat, amelyik kell" - no ettől kezdve hiteltelenné vált az egész.

Egyébként meg... Keleti pályaudvar pár napja: a metróba indultam, gondoltam lerövidítem az utat, nem kerülöm meg a pályaudvart, hanem átsétálok rajta. Bemegyek a nemzetközi pénztár felől, mint gyanútlan utas, a belső ajtónál három egyenruhás MÁV alkalmazott trécsel. Elmegyek mellettük, semmi. Húsz méterrel odébb meg fennakadok egy hajléktalan csapatra emlékeztető társaságon, akik a jegyemet követelik a lezárt kijáratnál. Van BKV bérletem, sokat nem szövegelhetnek január óta, de mi van, ha egy gyanútlan turista vagyok, aki tudatlanul átsétál a rosszul őrzött szentélyen?

Mellesleg az is egy rossz szöveg, hogy a hajléktalanok ellen volna ez a cirkusz, mert a hajléktalannak csak lakása nincs, esze még lehet... felszáll kettővel odébb. Arról nem beszélve, hogy ami mocsok van némely vonatokon... :(

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.03.18. 13:49:38

@icelpro: hanem kié? Ez engem is meglepett, amennyiben igazad van.

azallamenvagyok 2009.03.18. 13:52:13

tényleg inkább örülnétek annak, hogy biztonsági emberek vannak a pályaudvarokon, és nem tömi senki a fiatok szájába a cipőjét a váróban

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.03.18. 13:56:39

@azallamenvagyok: biztonságiaknak örülnénk. De akiket eddig láttam, többségükben csak névleg azok. :(

Peter Blau 2009.03.18. 14:01:26

Angliában ha jól tudom a vasút kezdetei óta működik ez a rendszer.

Zotya85 2009.03.18. 14:02:45

Ehhez a peronjegy mizériához szeretnék annyit hozzáfűzni: Nyugatiban minden további nélkül bemehettem eddig valahányszor kisértem a barátnőmet, vagy ő kisért engem...nem nagy dolog, kedves mosoly, barátságos hangnem, "elnézést, csak ide a peronra kisérném be a hölgyet"....Ennyi Válasz(kedves mosollyal: "csak nyugodtan uram"....Sok minden múlik a hozzáálláson

Peter Blau 2009.03.18. 14:03:04

"tényleg inkább örülnétek annak, hogy biztonsági emberek vannak a pályaudvarokon, és nem tömi senki a fiatok szájába a cipőjét a váróban "


Milyen váróban???????
A sínek közti flaszterra gondolsz váróként?

Zotya85 2009.03.18. 14:04:54

amúgy a kifelé menő ellenőrzésnek is van realitása. Gondoljunk a nyugati-cegléd vonalra. Kispesten, alsón, zuglóban általában minden további probléma nélkül fel lehet ugrani a vonatra

Peter Blau 2009.03.18. 14:06:52

Igen, én is bekísérhettem bármikor a barátnőmet, és ki is mehettem elé a sínekig. Na most emiatt tényleg nem sok értelme van ennek a rendszernek. Van bkv bérletem, de ha nem lenne akkor is beengednének ha azt mondom a barátnőm/feleségem/lányom/idős anyám elé jöttem ki. És felszállok a vonatra és huss. Angliában a lényege a dolognak az, hogy kifelé ellenőrzik a jegyeket, ugyanis ha valaki felszáll a vonatra x állomáson, és leszáll y állomáson, nem biztos, hogy találkozik kalauzzal, így jegy nélkül utazhat rendszeresen. Budapesten belül érvényes a bkv bérlet, itt nem is sok értelme van ennek a karámnak, jobbára vidéki kisebb pályaudvarokon lenne értelme, ahol Jenő rendszeresen slisszol egy-két megállónyit a vonaton mert annyi idő alatt nem jön a kaller. Na őt kellene megfogni a karámmal ha lenne ott karám.

Zotya85 2009.03.18. 14:15:22

Mondjuk éppen hétfőn vaciláltam azon, hogy remélhetőleg a nyugatiban nem lesznek peronőrök, mivel a barátnőméknél lévő állomás zárva volt(írd és mond: hétfőn reggel 6kor egy bazi nagy lánccal betekerve az ajtó), jegyet meg emiatt nem tudtam venni, hiszen vasárnap ki gondolt volna erre...Na mindegy végül is nem posztoltak a srácok, nem hinném h elhitték volna az okot h miért nincs jegyem (kalauz nem jött a vonaton->lehet nekem kellett volna keresnem őt?)

siófoki35 2009.03.18. 21:35:11

@Zotya85: Ez nem Klotildliget véletlenül?? :-)

slivovica 2009.03.19. 15:24:51

Erre a kommentárdömpingre nem számítottam, mikor a MÁV-nak szánt levelembe bemásoltam Gál Mihály címét.

Pár megjegyzés:

Én is Angliából ismerem ezt a rendszert. Ott az őrökkel sem packáznának. Ha egy rendszer be van járatva, az emberek elfogadják.

@ nyuszifüles, @Zotya85: Ha megtudjátok, mi van akkor, ha jegy nélkül éri el az ember a karámos pályaudvart, írjátok meg. Előfordul, hogy az embernek önhibáján kívül nincs jegye (felszállt mondjuk Aquincumnál a vonatra, és a Nyugatiig nem jött a kalauz). Vagy ilyenkor az utas kötelessége, hogy megkeresse a kalauzt?

@Biztonsági Őr: "A rezzenéstelen elvonulás meg parasztság". Tényleg az, meg beszólni is. De ha az esetek 90%-ában az van, amit floorwalker ír, hogy senkit nem érdekel a jegyed/bérleted (mindegy, hogy metrón vagy budapesti zsákpályaudvaron), akkor egy idő után először a rezzenéstelen verziót próbálod ki, nem az idegesen táskában kotorászósat. A beszólást ez sem menti, meg az egész éjszakás vonatút sem, amit magam mögött tudtam.

Amúgy nem tudom, átjött-e, nem a karámos rendszerrel van bajom, hanem a rendszertelenséggel. A Nyugatiban abszolút jól működött az egész, és az volt az érdekes, hogy a karámok megjelenésekor eltűntek az üzletelő kedvű kalauzok.

Sol 2009.03.22. 21:01:07

Tapasztalatom szerint a pályaudvari kapukon kifelé is ellenőriznek, a BKV figyelőn pontosan erről szólt az egyik post hogy egy lánynak akkor vették el a bérletét, amikor kifelé akart menni a vonattól. Más a biztonsági őr nem alkalmazhat erőszakot, ez egy elég alapvető tévedés. Megkérhet, hogy mutassak jegyet bérletet stb aztán hívhat rendőrt. Sajnos kis hazánkban elterjedt az a gyakorlat, hogy ha látják hogy az illető gyengébb náluk pl nő vagy vékonyka kamasz vagy külföldi akkor rögtön elkezdik rángatni és fenyegetni vagy trágárságokat ordibálni.

PTibor (törölt) 2009.03.22. 21:55:07

Látom magam előtt azt a jelenetet, amikor Aquincum felső állomáson felszállok a nyugatiba tartó, tömött vonatra és mindenkit leugatok, mert nekem meg kell találnom a kalauzt, aki simán spanol a sofőrrel, így halál idegesen szállok le de megállít az őr.. (reklám) hiába magyarázom neki, hogy mi a szituáció, mondja, hogy miért nem volt 3 nappal ezelőtt megvéve a jegy? megtehetem.. vagy miért nem sétáltam el óbudáig, ott van pénztár. Esetleg a kalautzzal mi van? már többen állnak körülöttünk, akik bizonygatják, hogy nekem van igazam, aztén jó egy isteni hang, ami a fejükbe "szól", és megmenekülök.. :)
süti beállítások módosítása