2009.07.08.
17:01

Írta: Szekuriti Blogger.

28. Biztonsági őrre támadtak a tolvajok

BAON.hu oldalán találtam a cikket. Az egyik kiskunhalasi áruházban egy férfi és egy nő szerda délután megpróbált ellopni két üveg whiskey-t. A biztonsági őr észrevette őket, visszaszerezte az árut, majd kivezette a boltból a párt.

A parkolóban a páros női tagja nekiesett az őrnek, lökdösni kezdte, és megpróbálta megütni. Ekkor érkezett a helyszínre egy Peugeot-val egy másik férfi, aki nekiesett az őrnek, a páros is beszált az ütlegelésbe, illetve a kocsiból előkerült egy kés is. Az őr elmenekült, a trió a kocsival elhagyta a helyszínt.

Szomorú. Mondhatnánk ezt is. Köszönhetően az okos kormányunknak, nyílván ott kezdődött a probléma, hogy a két üveg whiskey értéke nem éri el a 20000 Ft-ot, tehát nem történt bűncselekmény, csak szabálysértés.

Persze ettől még be lehetett volna kísérni a párost egy elkülönített helyiségbe, jegyzőkönyvet felvenni, de gondolom az őrnek aznap már ez elhetett az x. ilyen esete, másrészt tapasztalatból tudhatja, hogy úgyis kiengedik az elkövetőket, max pénzbírságot kaphatnak, a rendrök meg ki se fognak jönni. Egyrészt nem érdekli őket, hogy a napi 543. ilyen bejelentés érkezik hozzájuk, másrészt nem történt bűncselekmény, harmadrészt a maradék rendőri erők egy része fenn van Budapesten, és éppen valakinek a seggét védi, akinek ezt meg nem vette be a gyomra, az már elhagyta a pályát.

De mit lehet ilyenkor tenni? Mint a BAON oldalán az egyik hozzászóló írta, biztos azért kísérte ki a párost az őr, nehogy kifelé menet még elemeljenek valamit, aztán spuri, vagy nehogy véletlenül beleakadjanak valamibe, mondjuk a férfi ökle a bejárati ajtóba, vagy a cipője az újságostandba .. ez mennyire igaz!

Szerintem nagyon sokszor leírtam már, hogy mennyire rendpárti vagyok, és mennyire támogatom az erős kéz politikáját. Nem 20000 Ft-nak kellene lenni a bűncselekmény határának, hanem 0 Ft-nak. Aki lop, az bűnt követ el, nyerje el a büntetését.

Nyílván nem arról beszélek, hogy bemegy a nyugdíjas, betöm a fejébe egy fél kiflit, meg egy kis tejet, mert ez tényleg megélhetési bűnözés. De komolyan, whiskit lopni azért kell, mert szegények vagyunk, vagy mert megtehetjük? Elképzelem, hogy amikor az őr megfogta a két tolvajt, egyből jött a "rásszistá", meg a "megöllek geci" című standup comedy. Mert arra, hogy a páros cigány volt, 99%-os valószínűséget látok. Annyira jellemző ez a fajta pofátlan bolti lopás rájuk, meg a csoportosan betámadás, illetve az előkerül a kés című kitétel, hogy valami eszméletlen.

Félreértés ne essék, nem vagyok rasszista. Tomcat írta jól a blogjában, nem szélsőségesen cigányellenes, hanem szélsőséges cigány-ellenes. Mindenkinek vannak cigány barátai, és mégis a legtöbben előítéletekkel élünk ellenük. Miért? Mert erre tanít az élet.

Amikor megkéselték Marian Cozmát pár hónapja, akkor is jött hozzám a cigány takarítónő, és kérdezte, most mond, miért kellett megkéselni az a szegény sportplót? Miért is? Míg a csóró, havi 70000 Ft-ért dolgozó, de dolgozó! munkás cigányt leköpdösik meg "lebüdöscigányozzák" a metrón, addig a fukszokkal teliaggatott bűnöző cigányok szépen elillannak a legújabb BMW-jükön. Jó ez?

Ezért kell az erős kéz. Engem abszolúte nem érdekel, hogy nincs hely a börtönökben, mindekit be kell csukni, aki bűnt követett el. És nem két napra. Sokkal tovább. Aztán előbb-utóbb vagy minden bűnöző vagy börtönben lesz, vagy nem mer bűnözni, mert látja, hogy milyen komolyan ráfázhat.

Gondolom majd jön ide is ilyen hozzászólás, hogy hát ők is emberek, meg nehéz életük van, de a többség érdekét mindig előbbre kell tartani az egyén érdekénél. Igen, ha a többség azt akarja majd, hogy szabadszex legyen éjjel-nappal, akkor az legyen. Csak amíg erre gyakorlatilag 0% az esély, addig arra, hogy az embereknek ne kelljen félni, a munkát megbecsüljék, a bűnözést elfojtsák, nagyon nagy. Nagyon-nagyon nagy.

Nemrég hallottam egyik vas megyei ismerősömtől, hogy az egyik srácot egy mélységi határellenőrzésen megfogták, mert heroint csempészett az országba. Hazaengedték, hogy otthon várja a tárgyalás időpontját. Szerintetek a srác otthon várt, vagy kiszökött külföldra? Nyílván az utóbbi. Mekkora egy gyíkság ez is? Ráadásul már volt büntetve, pár hónapja szabadult, vajon nem állt fenn a szökés veszélye? Vagy micsoda? Túl zsúfoltak a börtönök, és nem fért be? WTF?

2 éve volt aktuális az a szomorú hír is, hogy a budatétényi Camponában egy fiatal huszonéves biztonsági srác elkapott pár tolvajt, akik megvárták a srácot munka után, és agyonverték. Sokáig kinn is volt a megemlékezés róla a Camponában. Vajon ez minek az eredménye? A rendnek vagy a rend hiányának?

"Amikor a vagyonőr füstölög" című bejegyzésemet olvashattátok...

Hang Ember nicknevű olvasómat kérem, hogy keressen meg a szekuriti@gmail.com címen, ha teheti.

10 komment

Címkék: baon bolti lopás

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr651234537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2009.07.08. 18:34:20

Klasszikusokat csak pontosan, szépen...

2009.07.08. 18:35:35

@tff:
Lehet, h kicsit hosszú volt, de elszállt a hozzászólásom. >:(

warrant officer 2009.07.08. 21:31:01

Azt hiszem a végére kicsit elkanyarodtál az eredeti témától, bár az is igaz, hogy megértem. :-)
Lehetséges megoldás, ha kint is van kamera és vette, akkor egy csoportosan elkövetett garázdaság és egy könnyű testi sértés már elindítható. Akkor az bcs. és 3 év szabadságvesztés.
Amit én személy szerint le is ültetnék velük.

Hang Ember 2009.07.08. 22:46:55

Kedves Őr!
Olvastam a kérésedet, írok a szolgáltatói e-mail címemről!

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2009.07.09. 08:24:28

Kicsit tényleg eltértél az eredeti témától.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2009.07.09. 08:39:02

1.,Sarkadi tesco: a romák miatt elkövetett lopások miatt egy időben az is felmerült, hogy bezárják az áruházat. Tényleg minősíthetetlen volt, ami ott zajlott.
2., De a bolti lopásokat nem csak a romákkal hoznám összefüggésbe. Nekem is van olyan tanult, fehér azaz nem roma ismerősöm - aki pontosan tudja, hogy mit tehet, s mit nem a őr - , szóval a srác mindig megeszik 1-2 sütit, csokit, míg a pénztárhoz elér. Mi történhet vele? Legrosszabb esetben kérik tőle, hogy fizesse ki! - még sose kérték -
3., Ahol lakunk, az itteni boltban is szoktunk néha beszélgetni az őrrel. S mondja, hogy az igazi nagy lopások nem is a boltban zajlanak, hanem amíg be nem ér az áru - szállítók, alkalmazottak - .

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2009.07.09. 08:47:58

Tudom, tudom itt már átmegyünk a sikkasztásba: "Aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal stb... stb ... stb ..." :)

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2009.07.09. 11:25:10

szomorú :(

a camponas biztonságiőr történetéről lehet valahol bővebben olvasni?

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.07.10. 01:36:01

@Hang Ember (Relytő Lyenő ralyongó): Köszönöm, várom a levelet.

@EdinaEdina: Bocsánat, ez egy gyenge poszt lett, kicsit dühöngeni is kell néha.

: Én élőszóban hallottam, utánakeresek, ha megtalálom, kiteszem.
süti beállítások módosítása