Egy kis kikapcsolódás. Egy névtelenséget kérő olvasó küldte az alábbi levelet. Annyira nem szakma-specifikus, érdekesség-móka-kacagás alapon talán érdemes elolvasni.

Most éppen szörnyen fontos dolgaim vannak (nyílván), de hamarosan jönnek az újabb profilomba vágó történetek és elemzések. Addig tessék:

Nem nevezhetőek ugyan szorosan véve vagyonőröknek, de gyakran hívják szekuritiseknek a portásokat, kidobókat is. Ehhez a sokak által lenézett, mások által pedig irigyelt kaszthoz kapcsolódik az alábbi történet, legalábbis érintőlegesen.


Már a múlt ködébe vész ugyan, mert valamikor 2002 körül történt, a Nyugati Téren akkor még FACE néven üzemelő kétszintes diszkóban, amelynek a törzsközönsége hasonló lehetett a mostanihoz. Szépreményű fiatalemberek szórakoztak féktelenül a felső szinten, kocsányon lógó szemekkel bámulva a hiányos öltözetű táncoslányt, és az elfogyasztott alkohol mennyiségével egyenes arányban nőtt az eltökéltségük, hogy egy ilyen bizony nekik is kijár, ezért egyre tolakodóbb közeledési kísérletekkel zaklatták a körülöttük szolidan bulizgató, szentéletű és szűzies, egyébként csak divatból kurvának öltözött leánykákat. Mondjuk a partyfotó oldalakat böngészve az öltözködési szokások nem sokat változtak az eltelt évek alatt. Főként az egyikük nem fért a bőrébe, és amikor elérte a pofátlansága a kidobó ingerküszöbét, rövid dulakodás után egy karfeszítő fogásban sétált békésen az első emeleti kijárat felé, józanabb társa meg utánuk.


Legendák szólnak néha a kidobók bunkóságáról, ebben az esetben azonban a vendégek haja szála sem görbült általuk, azonban hamarosan olyat láthattak, amire mindenki emlékszik még, aki ott volt.


A helyet ismerők tudják, hogy egy csigalépcső vezet le az utcaszintre a diszkóból, amely folytatódik tovább az alagsor felé. Ezen a csigalépcsőn állva került komoly nézeteltérésbe mai hősünk a kissé józanabb, és még belátási képessége birtokában lévő barátjával, aki átlátta, hogy ma este itt már nem terem babér nekik, ideje továbbállni az éjszakai járattal.


A nézeteltérés lökdösődésbe torkollt, begerjedt fiatalemberünk a büszkeségén esett csorbát  - kitessékelték, még csak nem is dobták – igen nehezen viselte, barátja viszont terelte volna lefelé a lépcsőn, nekiesett hát barátjának. Azonban a csajozás izgalma helyett aznap éjjel új, extrém sportos izgalmakba kóstolhatott bele nyughatatlan hősünk, ugyanis egy mozdulatsora célt tévesztett, barátja arrébb lépett picit, ő pedig a csigalépcső korlátján átlendülve lezúgott a mélybe. Aki a közelben volt, szerintem mindenkinek megállt a szívverése, majd felocsúdva a korláthoz léptünk, hogy mi lett a repülő emberrel.


Máig hihetetlen számomra, de több mint egy emeletnyi szabadesés után az utcaszint alatt folytatódó csigalépcsőn landolt az önjelölt Batman, ott feküdt mozdulatlanul és szárnyaszegetten, kétségbeesett barátja is csak nézett ki a fejéből, majd lesétált hozzá és próbálta élesztgetni. Nem jutott el az alagsor padlójáig, ami ugye közel két emeletet jelentett volna.


Hamarosan jött a mentő és elvitte, de miután egy ujjal sem ért hozzá senki, a rendőrség nem foglakozott az üggyel, annak ellenére, hogy mégiscsak egy diszkó portája elől zúgott le a srác. Nem kellett, hogy a portások agyabugyálják el, elintézte ő saját magát. Magam sem hittem a szememnek, amikor három hét múlva egy barátommal ugyanazon a helyen múlattuk az időt, és rámutattam egy, a pultnál alkoholizáló fiatalemberre: - Nézd csak, ott a repülő ember, aki másfél emeletet zuhant a múltkor.

Mintha mi sem történt volna, csak egy forradás utalt a múltkori extrém estére. Szokták mondani, hogy a részeg ember szerencséje.