2009.07.22.
09:00

Írta: Szekuriti Blogger.

41. Re: T. Homár: Bűncselekmény történt

A Tékozló Homárban tegnap megjelent egy poszt. A kedves posztoló leírja, hogy az óbudai Auchanban vásárlás után körbevették őket a biztonsági szolgálat emberei, és megkérték őket, hogy kövessék őket egy biztonsági szobába, rutin átvizsgálás céljából.

A vásárló ezen felháborodott, és elővéve a kamerát, levideózta az őröket, és feltette őket a YouTube-ra. Hát bravó!

Át is adom a szót a levélírónak:

A pénztárnál, fizetés után három RC.Security biztonsági szolgálati alkalmazott körbeállt minket és megkértek, hogy kövessük őket egy zárt irodába. Megkérdeztem, hogy milyen okból, mire az volt a válasz, hogy rutin ellenőrzés céljából. Mondtam nekik, hogy ezt nem értem, és hogy lopással vádolnak-e minket. Közölték, hogy nem vádolnak semmivel de főnöki utasításra a férjemet át akarják vizsgálni rutinellenőrzés keretében és valójában nekem nem is kell velük mennem.

Mint a poszban lévő videókon látszik, az őrök ott is elmondták, nem vádolnak senkit sem lopással. Ezt nagyon helyesen tették, mert a magyar jog szerint senki sem bűnös, amíg be nem bizonyítják az ellenkezőjét. A zárt irodába kísérés azért van, hogy a vásárló ne legyen megalázva, és hogy ne nagy nyílvánosság előtt kelljen kipakolnia a zsebeit/csomagjait.

Megkértem a férjemet, aki egyébként norvég állampolgár és egyelőre csak egy kicsit beszél magyarul, hogy vegye elő a videokamerát, mert szeretném rögzíteni az eseményeket. (Természetesen szinte mindent fordítottam neki) Ő a döbbenettől alig bírt megszólalni.

Jaj, ez itt a "szegény norvég" szál. A történet szempontjából teljesen lényegtelen, hogyy a férfi norvég, japán, vagy éppen amerikai, Magyarországon a magyar törvények vonatkoznak rá. Kicsit olyan ez, mint amikor történik valami, és a tévében mindig bemondják, hogy úristen, gyerekek is voltak ott. Nem az a lényeg, mi is történt, hanem hogy a szegény gyerekek, blabla.. nos itt is, nem fogadunk szót az őröknek, akik csak a munkájukat végzik, teljesen jogszerűen cselekednek, de szegény férjem norvég, és nem is érti mi történt, aztán amikor lefordítottam neki, teljesen megdöbbent! Húha! Norvégiában nincs áruházi biztonsági szolgálat? Mi lenne a jobb megoldás? Senkit sem vizsgálunk át? Akkor mindenki szabadon lophatna. Csak a gyanús/kékbőrű/szőkehajú/féllábú embereket vizsgáljuk át? Akkor rasszisták, megkülönböztetőek lennénk. Pakoltassuk ki a kiválasztott személy táskáját meg a zsebeit a pénztársoron? Akkor sérülnének a személyiségi jogok.

És a JOKER! Vegyük elő a kamerát, és videózzuk le a csúnya őröket, mégis hogy képzelik, hogy mi lopunk? Ami ugye nem volt kimondva direkt, a profi biztonsági őrök sose mondanak ki ilyet, most sem történt ez meg.

Tehát elkezdtem venni ami történik, de közölték, hogy azonnal kapcsoljam ki a kamerát mert sértem a személyiségi jogaikat.

Pontosan. Nem volt feltűnő, hogy igazuk van? Most, amikor az újságok, a tévé, az egész internet ettől hangos, hogy valakinek mindig megsértik a személyiségi jogait? Eeeee, és feltesszük a Youtube-ra? A kedves vásárló ezzel tényleg megsértette az őrök személyiségi jogait. Bűncselekményt követett el, ha a rendőrség egyszer csak megjelenne a kedves videó-feltöltő házánál, illedelmesen bekopogna, és megkérné, hogy ugyanmár, jöjjön csak velünk, akkor mi lenne? Előkerülne a kamera, levideóznák a csúnya rendőröket, és feltennék a Youtube-ra? Lol.

Persze én kérdeztem, hogy és mi a helyzet a mi személyiségi jogainkkal, meg azzal, hogy megaláznak minket más emberek előtt?

Jaja, ez magyarspecifikus hozzáállás. Tényleg az van, hogy ha az őrök bekísérnek minket átvizsgálásra, akkor mindenki bámul bele a pofánkba, jééé, nézd a mocskos tolvajt. Akkor is, ha nem csináltunk semmit. Van még itt minek változni ebben az országban, legalább hozzáállás-ügyileg.

Erre az volt a válasz, hogy az áruház bejáratánál van egy szabályzat és azt a vásárló a belépésével elfogadta. Tehát annak értelmében ők átvizsgálhatják a vásárlókat. Erre én azt válaszoltam, hogy az emberek ide nem olvasni, hanem vásárolni jönnek, mellesleg nekem jogom van használni a kamerámat ott és akkor amikor akarom!

Nem csak az áruházban kifüggesztett adatvédelmi tájékoztató szerint volt erre joguk, hanem a vagyonvédelmi törvény szerint is. A törvények nem ismerete nem mentesít a következmények alól. Szóval ha én elütök valakit, akkor nem hivatkozhatok arra, hogy nem tudtam, hogy nem szabad, ezért ugyanmá' ne büntessenek meg!

Mivel nagyon kellett volna sietnünk dolgozni, beleegyeztünk a zárt helyiségben történő átvizsgálásba ami hamar lezajlott. Ők tájékoztattak minket, hogy a helyiségben történő eseményeket videón rögzítik. Na erre is kiakadtam mert, hogy van az, hogy nekik lehet, nekünk meg nem.

Akármilyen hihetetlen, ez a kamerázás egyaránt szolgálja a vásárlók és az őrök érdekét is. Egyrészt bizonyíték, ha mégis lopás történt volna, másrészt nem jöhet a vásárló olyanokkal, hogy szexuálisan zaklatták, megfenyegették, stb., s az őröknek is mindent szabály és törvény szerint kell végezni, megkímélve a vásárlót jó sok bonyodalomtól.

A másolatot elraktam és távozáskor ismét elkezdtem felvenni a biztonsági szolgálat alkalmazottait és az áruház feliratát, de már a bejáraton kívül. Erre lerohantak a biztonságiak és el akarták venni a kameránkat. Arra még volt időm, hogy bedobjam a kocsiba és bezárjam az ajtót, majd közöltem, hogy onnan vegyék ki ha merik. Ekkor megint telefonáltak a rendőrségnek, amit én is megtettem és odaálltak a kocsink elé, hogy ne tudjunk elmenni. Ekkor már nem akartunk elmenni mert feljelentést szerettünk volna tenni. Sajnos azonban, fél óra elteltével sem jelentek meg a rendőrök és a biztonságiak is némi telefonálgatás után visszavonultak az áruház belső területére.

Igen, mivel bűncselekmény történt, ezért a biztonsági őrök a rendőrség kiérkezéséig a célszemélyt visszatarthatják. Megint csak vagyonvédelmi törvény. Jól példázza azonban a rendőrség hozzáállását, hogy miután a szolgálatban levő őrök az intézkedést kérték, le sem szarták őket, és fél óra után sem érkeztek meg. Most képzeljétek el, mi lenne ha egy húszfős társaságot kellene visszatartani 3 embernek a rendőrök kiérkeztéig..

Nem tudjuk kifejezni felháborodásunkat és döbbenetünket, hogy ez jogállamban megtörténhet!

Akkor összfoglalnám a kedves beküldőnek mégeszer: jujjuj, a szemét őrök megállították a kedves házaspárt, akiknél az egyik NORVÉG! Azt mondták, hogy fáradjanak hátra a biztonsági szobába, de jogállamban ez sértő! Aztán a kedves vásárló elővette a kamerát, és az őrök személyiségi jogait lábbal tiporva, házivideót készített, ami kiment a YouTube-ra. Aztán hazafelé menet mégegyszer házivideó, a csúnya őrök megorroltak, rendőrök meg sehol! Aztán "duli-fuli-nem okoska" levél a Tékozló Homárnak, a szemét őrök!

Remélem az összefoglalóban érezhető egy kis irónia...

Amúgy meg az idetévedő látogatóknak mondanám, hogy tudom, hogy xy mit csinált tavaly nyáron, meg hogy az őrök ilyenek-olyanok, itt most erről a konkrét helyzetről volt szó.

 

 

 

29 komment

Címkék: auchan

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr331260298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gábor mester 2009.07.22. 10:11:16

Taplókám! A kommentelők idézték a megfelelő törvényhelyeket, amit Neked - úgy is mint objektum-őrparancsnok - bőszen ajánlok szunnyadó figyelmedbe. A lényeg: NINCS HELYE rutin-csesztetésnek, csak alapos gyanú esetén ellenőrizhetnek, h pl. a biztonsági kamera, eladó, őr stb. "úgy látta", h. valamit nem jó helyre tette (=kosár helyett kabátzsebbe).
Arról nem nyitok itt külön vitát, hogy 4 "beltenyésztett" orkkal szemben se biztonsági őr, se kaller, se senki nem mer intézkedni, ha s.k. vágom őket pofán, akkor "önbíráskodom"; a sima bilincselésükhöz meg mindjárt a kommandót hívják...
Egyébként a rendőr helyszíni intézkedését is felvehetem kamerára - csak éppen a felettesén kívül senkinek nem mutogathatom! Nem az Átkosban élsz, és ezt jó, h a mélyen az eszedbe vésed!

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2009.07.22. 12:56:52

@Gábor mester: Szia! S miből gondolod, hogy rutinból s nem pedig alapos gyanú miatt/alapján ellenőrizték a párt?

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.07.22. 15:16:08

"A kedves vásárló ezzel tényleg megsértette az őrök személyiségi jogait."

Nem ,tévedsz...azzal sértette meg ,hogy feltette.

2009.07.22. 15:41:29

Kedves Biztonsági Őr,

Azzal kezdeném, hogy általában a vásárlók pénzt költeni mennek, nem pedig elvinni. Te is tudod, h kik azok, akik többnyire lopni szoktak, nos, igen, „ők”. Ja, hogy velük nem tudtok/mertek fellépni, és ezért inkább a kulturált vásárlókat cseszegetik egyes vagyonőrök, csak hogy legyen valami látszatja a munkájuknak.

„nem fogadunk szót az őröknek, akik csak a munkájukat végzik, teljesen jogszerűen cselekednek,”; „Nem csak az áruházban kifüggesztett adatvédelmi tájékoztató szerint volt erre joguk, hanem a vagyonvédelmi törvény szerint is.”

Nem igaz. A vagyonőr valóban felhívhatja a csomag felmutatására, személyazonosság igazolására az objektumba ki/belépőket, de nem szankcionálhatja, ha ők nem hajlandóak erre. Maximum annyit tehet, h akkor megkéri a távozásra/kivezeti őket az objektumból. Az áruház pedig legfeljebb a saját dolgozóit dirigálhatja, a vásárlókat nem. Ha szerinted én kifüggesztek a lakásom egy eldugott sarkába egy feclit, hogy az a hölgy, aki belép erre a magánterületre, köteles engem orálisan kielégíteni, szerinted mennyire vennék ezt komolyan?

„de főnöki utasításra a férjemet át akarják vizsgálni rutinellenőrzés keretében”

A főnök nem hallott még arról a kamarai állásfoglalásról, hogy a szúrópróbaszerű rutinellenőrzéseket kerülni kell? A biztonsági őr bűncselekményen való tettenérés (=a jogsértő cselekmény _közvetlen_ észlelése) esetén tarthatja vissza az objektumban lévő személyeket, tehát az, h brahiból ellenőrizgetünk, h ne már csak cibáljunk meg kosarakat pakoljunk egész nap, az nagyon nem működik. Ha egy ilyen – deklaráltan szakszerűtlen – rutinellenőrzéshez a vásárló nem lesz játszópartner, attól még nem alkalmazhat az őr kényszerítést, erőszakot.

„Igen, mivel bűncselekmény történt, ezért a biztonsági őrök a rendőrség kiérkezéséig a célszemélyt visszatarthatják.”

 _Közterületről_ az áruház külsejét és a biztonsági őröket filmezni, az szerinted milyen btk-s tényállást valósít meg??? Arról nem is beszélve, hogy ha ők közterületen „bűnöznek”, az áruházi vagyonőr max megátkozhatja őket…

„Erre lerohantak a biztonságiak és el akarták venni a kameránkat. Arra még volt időm, hogy bedobjam a kocsiba és bezárjam az ajtót, majd közöltem, hogy onnan vegyék ki ha merik. Ekkor megint telefonáltak a rendőrségnek, amit én is megtettem és odaálltak a kocsink elé, hogy ne tudjunk elmenni.”

Ajjaj… Egy sértetti ügyvéd erre habkönnyen ráverné, hogy kényszerítés, rablási kísérlet, személyi szabadság megsértése… Remélem az érintett őrök olvasgatják azóta az álláshirdetéseket (olyan területen javaslok keresgélni, ahol priusszal is lehet dolgozni).

2009.07.22. 15:42:49

@EdinaEdina:
Szia Edina!

Az őrök maguk mondták:
"Megkérdeztem, hogy milyen okból, mire az volt a válasz, hogy rutin ellenőrzés céljából."

2009.07.22. 15:47:50

Ja, egyébként kamerázni tényleg nem kellett volna. A helyes reakció a vegzált vevők részéről az lett volna, h nyugodtan közlik, h nem fáradnak velük hátra, és ha az őrök nem állnak el az útból, akkor hívják a rendőrséget.

apacuka1 2009.07.22. 15:56:27

@tff:

"hogy ha ők közterületen „bűnöznek”, az áruházi vagyonőr max megátkozhatja őket… "

Tudtommal, ez úgy van, hogy _bárki_ visszatarthatja bűncselekmény elkövetőjét a rendőrség kiérkezéséig.

Legalábbis eddig ezt tanították, majd csak augusztusban vizsgázom.

2009.07.22. 16:16:32

@apacuka1:
Azért tettem a bűnözést idézőjelbe, mert itt a kamerázással semmiféle bűncselekmény nem valósult meg. Elméletileg igazad van, gyakorlatilag szerintem meg a bűnözők visszatartása nem javasolt, mert ha nem is nyírnak ki, de volt már párszor, h a tetten ért tolvajt visszatartó gazda súlyosabb büntetést kapott, mint a tolvaj. Ez van...

Én nem vagyok vagyonőr, de egyébként nekem egy volt vagyonőr ismerős azt mondta, hogyha a szoliban az őr az ojjektumon kívül bűncselekményt észlel, nem hagyhatja el azt, hogy kimenjen "intézkedni", legfeljebb rendőrt hívhat. Megmondom őszintén nem tudom, h mire alapozta ezt a kijelentését, és az nem is szentírás, de elég sok időt töltött a szakmában, szóval én azért megfontolnám, amit mond.

szepi79 2009.07.22. 16:30:10

Tisztelt B.Ő.!

Egy ideje olvasom már a blogot, de még nem kommenteltem, most viszont furdalja az oldalamat a kiváncsiság. Mindenféle kötözködés nélkül kérdeznék:
-Mi lett volna a helyes megoldása az ügynek? Eleve el kellett volna menni a biztonsági őrökkel, kivizsgálásra, akár ártatlanul is? A vásárlónak nincs joga "nem bemenni"?
-Általában van nálam egy diktafonos mp3 lejátszó. Ennek segitségével rögzithetem a hangot, vagy az is törvénybe ütközik?

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2009.07.22. 16:48:31

@tff: Igazad van, nem hagyhatja el az objektumot. Ennek az az oka, hogy míg pl. az őr kergetné a szemközti parkolóban levő autót feltörő emberkét, addig ki vigyázna arra az épületre, aminek az őrzésére felvették? Azt megteheti, hogy kiáll az ajtóba, s üvölt, hogy fejezzék be az autó feltörését, ill. értesítheti a rendőrséget.

Barracuda izé 2009.07.22. 17:27:56

Ha nem kapja fel a vasarlo a vizet, kb. 5, de max. 10 perc alatt vegeztek volna, es mindenki mehetett volna dolgara. Ehelyett jon a felesleges idegeskedes, uvoltozes, fenyegetozes.

Ez egy teljesen atlagos szitu, amit naponta rengeteg emberen vegigfuttatnak az aruhazakban. Az ilyen helyzetek kezelese valtozni nem fog, ugyhogy a sok pattogo okostojas majd kenytelen lesz hozzaszokni. Az osszes szipogo norveg ferjjel egyutt.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.07.22. 17:58:09

Nrm ígérek semmit, de lehet, hogy holnapra összeszedem mindenkinek a válaszaimat egy új posztban.

drJano 2009.07.22. 18:37:53

Néhány apró észrevétel:
Szvsz. nem bűncslekmény levdieózni amásik felet,de a személyiségi jogait sértheti, polgári jogi úton kérhet kártérítést. Mikor legutóbb buliban portáztam, ugyanebből lett rendőrségi ügyünk, az sem volt egyszerű eset..
Az őröktől korrekt volt sztem,ha azt mondták,h rutinellenőrzés, így legalább nem gyanúsították meg őket több ember előtt.
A rendőrök barmok, ezt mindenki tudja..Nekem volt olyan munkahelyem, ahol konkrétan azzal fenyegettek nem norvég emberek,h elvágják a torkom és a helységben több szolgálaton kívüli rendőr tartózkodott. Oda sem néztek, holott utána ők maguk is elismerték,h intézkedniük kellett volna, csak nem akarnak papírmunkát.
@tff: sztem ez hülyeség,h nem hagyhatja el az objektumot és nem intézkedhet. A munkaköri leírása nyílván tiltja,h szolgálatban elhagyja a helyét, de bűncselekmény esetén a jogos védelem szabályai szerint intézkedhet. persze nem "hivatalból".. Normális főnök meg ezért nem fogja sztem kirúgni, ha mondjuk vmelyik hipermarket parkolójában megakadályot egy kocsifeltörést és elkapja a tetteseket azzal,h elhagyja az őrhelyét. Sőt, a cégnek még a presztízse is emelkedne.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.07.22. 18:52:18

@drJano: Sajnos ez a poszt-elhagyás nem így van. Írok is most egy bejegyzést erről, a napokban meg fog jelenni.

drJano 2009.07.22. 18:56:32

@Biztonsági Őr: tehát szted,ha x cégemebrének az a dolga,h a Tesco bejáratában álljon és 20méterről észlel egy autófeltörést, akkor nem mehet oda,h intézkedjen?Vgay,ha ezt megteszi, akkor kap egy fegyelmit? Hozzáteszem,h szerencsére sosem dolgoztam ilyen helyen őrként -mivel nincs vagyonőrim egészen más helyeken dolgoztam - ,de józan ésszel gondolkozva ez irreális lenne az az adott cégtől...

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.07.22. 19:05:33

@Biztonsági Őr: Sorry, holnapra nem lesznek válaszok :( Ez van.

Viharkabát 2009.07.22. 19:15:14

Jó estét! Két szerény megjegyzést szeretnék tenni:

1. Nem feltétlenül szükséges "taplókám" megszólítással kezdeni egy hozzászólást. Ugye, kedves Gábor Mester?

2. Ha engem állítanak meg egy ilyen "rutinellenőrzésre", annyit tudok mondani: "szíveskedjen meggyanúsítani valamivel,ellenkező esetben rendőrt hívok". Amennyiben meggyanúsít, akkor sem megyek vele(velük) semmilyen "zárt irodába" hanem közlöm vele(velük), hogy ide a helyszínre vagy ők hívnak rendőrt, vagy én. És megvárom bizony, ott a pénztársoron. Tenném hozzá, én munka után járok vásárolni, marhára ráérek.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2009.07.22. 20:30:24

@drJano: Nem hagyhatja őrizetlenül az objektumot, az őrnek kötelessége annak őrzése. (Voltak a vizsgán gyakorlati kérdések is. Pont ezt húztam, mármint, hogy mit csinálhat az őr, ha azt veszi észre, hogy az általa őrzött épülettől pár méterre a parkolóban gépkocsit tör fel.) Gondolj bele, ő kimegy az épületből elfogni a gépkocsit feltörőt, s mi van ha közben valaki meg beoson az őrizetlenül hagyott épületbe!

2009.07.22. 22:08:42

A bejegyzéshez még annyit fűznék hozzá:

"Jól példázza azonban a rendőrség hozzáállását, hogy miután a szolgálatban levő őrök az intézkedést kérték, le sem szarták őket, és fél óra után sem érkeztek meg."

Ne haragudj, de most őszintén: ha Te üti lennél a rendőrségen, nyakadon 50 kocsifeltörés, 200 lopás, 100 rablás, és épp azon görcsölsz, hogy honnan vonj el járőrkocsit a kocsmában bejelentett késeléshez, és hirtelen kapsz egy olyan hívást, hogy "Itt Gipsz Jakab biztonsági őr a madaras teszkóból, kérem jöjjenek gyorsan, egy nyugdíjas házaspár a szúrópróbaszerű ellenőrzéshez nem akarja megmutatni nekünk a táskáját!", akkor mit mondanál erre? Mert először szvsz valami nagyon csúnyát, utána meg azt, hogy ha már végképp nem lesz a kerületben semmi más dolga a rendőrségnek, akkor tud járőrt kiküldeni az ilyen hülyeségek miatt. (Mellesleg valószínűleg az őrök szívnának meg egy ilyen intézkedést, ha kis eszük van, a rendőrhívás csak blöff volt.)

demizson bobby 2009.07.22. 23:43:25

A konkrét esetre vonatkozóan, de álltalában is:
ne állíts meg, meg rádöntöm a tartóstejet rutinszerűen.

Leszarom, hogy ki kit és hogyan lop meg, és hogy mi van a jogszabályokban, amiket te sem ismersz.


Továbbá: a norvég férj öltözékét érdemes figyelni, ugyanis emiatt lett ő a "rutin" alanya.

kispista2 2009.07.23. 00:29:46

"Igen, mivel bűncselekmény történt, ezért a biztonsági őrök a rendőrség kiérkezéséig a célszemélyt visszatarthatják. "

Milyen bűncselekmény történt? A szekusok rablási kísérletét leszámítva?

A videón kimondja az őr, hogy szúrópróbaszerűen ellenőriznek, itt már megdől az alapos indok!

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2009.07.23. 10:08:05

amíg csak az egyik oldalról származó történetet ismerjük, addig fölösleges egymás torkának ugrani (utána is). amíg nem ismerjük (csak egyoldalúan) a teljes történetet, ne ítéljük el egyik oldalt se.

(amúgy kit érdekel, hogy pár férfi tagja norvég? nyílván ott más a jogrendszer, de az emberek is. most szembesült a norvég azzal, hogy milyen itt, közép-kelet európában... )

Adani 2009.07.23. 22:36:33

Az áruházi őrökről a Tesco Titok című könyvben lehet olvasni. Ott s azt írja a szerző, h csak gyanú esetén lehet kiszedni vkit, de hát ez meglehet hiszen elég az is, h vki úgy látta, h lopott. Amúgy otti s írják ,h rutineljárás, h a lopósokat is csak a kasszasor után szedik ki, akkor biztos a lopás, uborkaszezonban előfordul, h TV-sek jönnek rejtett kamerával és azt próbálják játszani ,h lopnak és ha még a kassza előtt kikapják akkor azt mondják ,h de hát ők ki akarták fizetni, ill. h megveretik magukat a biztonságiakkal és akkor lesz szenzáció.

Ott úgy írják ,h miután lekapcsolnak valaki rutineljárás, h egy kamera rááll és vesz mindent az első pillanattól az utolsóig, h ne mondhassa azt később, h bántották és ezért vallotta be a lopást. A következő az ,h bekisérik a vallatószobába és megkérdezik ,h van-e nála valami, amit innen való, de nem fizette ki. Ha bevallja akkor következő lépés. Ha nem akkor elmondják, h mit csinált, ha továbbra is tagad akkor motozás. A következő pedig attól függ, h mit lopott. Ha 20e alatt van akkor szabálysértés jegyzőkönyv és mehet, ha 20e felett akkor bűncselekmény és rendőrségi feljelentés.
Ez a hivatalos.

Egyébként kitér a szerző arra is, h megesik, h melléfognak az őrök, és ezt nem szeretik beismerni, ilyenkor kitalálnak mindenfélét. A kreatívak pl. azt mondják ,h az újoncokat oktatták be és önöket választották erre ki és persze ,h nem szóltak, mert akkor nem lenne hiteles.

2009.07.26. 07:39:09

@Adani:

Szia Dani!

A vagyonvédelmi törvény szerint megalapozott gyanú esetén lehet felszólítani valakit a _csomagja_ bemutatására, a " valaki úgy látta, mintha" szerintem messze van a megalapozott gyanútól. :) Motozásra, csomagátvizsgálásnál kényszer alkalmazására a vagyonőr egyértelműen NEM jogosult.

RaveAcE 2009.07.26. 14:37:08

Az őrök is kameráztak, te kis pöcs. Azzal nem tiporták a személyiségi jogokat? Ha a vevő kamerázik, máris szemét? Talán megijedtek, hogy valami törvénytelenen is felkerülhet a felvételre?

"Akármilyen hihetetlen, ez a kamerázás egyaránt szolgálja a vásárlók és az őrök érdekét is. Egyrészt bizonyíték, ha mégis lopás történt volna, másrészt nem jöhet a vásárló olyanokkal, hogy szexuálisan zaklatták, megfenyegették, stb., s az őröknek is mindent szabály és törvény szerint kell végezni, megkímélve a vásárlót jó sok bonyodalomtól."

Aha, ha zaklatás történik, mindíg "véleltlenül" törlődik a szekuritis felvétel. Háhá, hogy ez lenne a vásárlók érdeke?
Szánalmas vagy. Ezt alátámasztja az is, hogy névtelenül irogatsz.

Viharkabát 2009.07.26. 22:13:15

@RaveAcE: Nos a kamerával megfigyelt területek bejáratainál kötelező kitenni az erről szóló figyelmeztetést. A kedves vevő meg eldönti, hogy ennek ismeretében be kíván-e lépni az adott áruházba vagy sem. Az őrök "kamerázása ily módon teljesen jogszerű, nem "tiporja" a személyiségi jogokat.

Mityu Addideapénzt kft LE 2009.11.24. 19:12:24

A "rutin ellenőrzés céljából" indoklás nem meríti ki az alapos indokot. Az illetékes kapról a rendőrök pedig valószínű azért nem mozdultak rá, mert a bejelentő elmondásából egyértelműen kiderült, hogy a gyanú megalapozatlan. Az áruház területén vajon hogyan nem lehet közölni valakivel egyértelműen az alapos indokot úgy, hogy azt más ne igazán hallja?

A képmással való visszaéléssel a Ptk.80. § foglalkozik.

Mityu Addideapénzt kft LE 2009.11.24. 19:21:33

Valamint sem az áruház, sem a biztonsági feladatokat ellátó cég nem törvényalkotó. Tudom, szeretnének azok lenni. Tehát kifüggeszthetik azt is a falra, hogy négereket nem engednek be. Akkor az szentírás a kifüggesztés pillanatától? :) Álljon már meg a hegymenet?!

Mityu Addideapénzt kft LE 2009.11.24. 19:34:20

A kamerarendszer működtetésének és a felvett anyag adatvédelmi törvény szerinti kezelésének megvannak szintén az írott szabályai. Jogszerűen alkalmaznak kamerát, de nem használható fel a felvett anyag úgy, hogy az személyiségi jogokat sértsen. Jó lenne odafigyelni a képzéseken.
süti beállítások módosítása