2010.04.03.
10:03

Írta: Szekuriti Blogger.

135. Kötelező mentőt hívni

Olvasom a Praxis blogon, hogy az egyik PPP konstrukciójú budai kollégiumban az egyik diákot elkapta a fostosság, és ő megkérte a portást, hogy hívjon mentőt. A portás meg nem hívott.

Olvasgatva a hozzászólásokat, írják, hogy más sem hívott volna mentőt a portás helyében, vagy hogy miért is nem hívott maga a diák - ez mindegy, a portásnak mentőt kellett volna hívnia ha ezt kifejezetten kérik tőle.

Ehhez kapcsolódóan jut eszembe egyik mentő-hívós történetem, mert azért a mentősök is sokszor rohadt nagy állatok.

Nos, egyik szolgálati helyemen az épület kiürülése után még az egyik dolgozó az épületben maradt. Én vártam fél órát, gondoltam hátha dolga van, de csak nem jött. Bezártam az épületet, és elkezdtem keresni. Meg is találtam, két emelettel feljebb rádőlve az egyik padra, kb. ilyen kóma előtti állapotban. Dőlt belőle a piaszag, össze volt csúszva.

Első dolgom volt, hogy próbáltam felpofozni, semmi. Próbáltam megint, semmi. Na erre felhívtam a 112-t, gondoltam ez az általános segélyhívó-szám, és elkezdem a történetet, hogy mi a helyzet, faszi a telefon végén unott hangon közölte, hogy hívjam akkor a 104-et, mert ők a METNŐK. A kérdésemre, hogy nem -e ez az általános segélyhívó közölte, hogy igen, de a 104-et kell hívnom. (Eddig akárhányszor a 112-t hívtam, mindig azt mondták, hívjam a 104-et, egyetlen egyszer voltak csak képesek kapcsolni a mentőket.)

Szóval, felvették a 104-nél, elmondtam hogy XY vagyonőr vagyon erről és erről a helyről, az egyik dolgozót ájultan találtam az emeleten, dől belőle a piaszag, jöjjenek. Oké, küldik az autót. Jó negyedóra múlva megjelent a metőautó, közben én ingajáratban közlekedtem a 2. emelet és a földszint között, mert az ajtót nem hagyhattam nyitva, a mentőket be kellett engedni, a részeget meg nem mertem magára hagyni, nehogy belefuladjon esetleg a saját hányásába.

Na megérkeztek a mentősök, doki meg 2 hordár a.k.a. szanitéc, felviszem őket a részeg faszihoz, elkezdik pofozni. Erre az egyik szanitéc lebaszott keményen, hogy szerinte ezért nem kellett volna mentőt hívni. (Kedvesen néztem rá, megsimogattam a buksiját és adtam egy csókot a homlokára.) Persze, mert ha a részeg esetleg meg meghalna, belefulldna a saját hányásába, vagy a szétivott szíve adná fel a harcot, akkor mindjárt "miért nem hívtam mentőt"-szitu lenne, ugye?

Azt is itt láttam, hogy nem szeretnék soha részegen mentőorvos kezébe kerülni, az orvos olyan dolgokat csinált a részeggel, azért hogy magához térítse, amit szerintem egy középkori inkvizítor is megirigyelne.

A végén elvitték a dolgozót, az épüelt előtt fél órát még állt a mentő, közben talán mosták a csóka gyomrát, mert elég csúnya hangokat adott ki zárt ajtó mögött is, és 2 héttel később sállal takarva jött ismét dolgozni (fasza kis gégemetszést kapott).

Az akkori biztonsági szolgálatom diszpécserét meg dicséret illeti, mert amikor telefonon bejelentettem a történteket, az első dolga az volt, hogy megkérdezte én jól vagyok -e, illetve tudom -e folytatni a szolgálatot, mert ha nem, küldenem váltást.

2 komment · 1 trackback

Címkék: részeg mentők

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr11891402

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Konzílium 2.0 - Alkohol okozta betegségek 2010.04.03. 21:04:37

A Konzílium 2.0 második fordulójában az alkohol okozta betegségekkel (alkohol-abúzus), lehetséges kórképekkel valamint a túlzott és folyamatos alkoholfogyasztás következményeként kialakuló szervi-, illetve pszichés elváltozásokat tárgyaljuk. A témakör,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2010.04.03. 12:08:39

Mindig kell hívni az a biztos. Egyszer mi is találtunk a kocsma előtt egy részeget pontosabban láttuk, ahogy kiviszik páran. Utána mondták ,h vmi buli volt ez a csaj meg úgy döntögette magába a pálinkát mintha víz volna vagy fél órán keresztül aztán egyszer csak összeesett és úgy maradt. Arra értünk oda mi fiatalok, h kiteszik a kocsma elé aztán tankodnak mi legyen mondták ,h kár a gőzért majd kialussza magát megaztán nincs hideg ( március vége volt asszem) nem fog megfagyni. Azért mégis hívtunk mentőt, mondtuk mi a helyzet, kiküldték az ügyeletet kb. 10 perc és kijött megvizsgálták mondták ,h igen tiszta KO alkoholmérgezés szólnak a mentőknek és viszik a detoxba. Ameddig kijöttek persze figyeltük ,h mi van de láttuk ,h légzése van mert mozgott a mellkasa. Kb. 10 perccel később jött egy mentőt betették ketten a kocsiba és elmentek mondták h, detoxba viszik, aztán majd kiszámlázzák neki az utat. 18 fölött már pénzes a detox, és ha nem tiltakozol ellene oda fognak vinni. Márpedig ha így berúgsz nem tudsz. Azt nem mondták h, miért hívtuk őket, sőt mondták h, kell is, mert ha meghal akkor elővehetnek minket is segítségnyújtás elmulasztása címén. Ha nem merünk hozzányúlni azért nem ( a mentősök is csak gumikesztyűben értek hozzá), de mentőt hívni kell.

Anno mikor jogsiszerzés miatt jártam EÜ tanfolyamra akkor mikor először próbáltuk ki a gyakorlatban a sérült mentést ( az oktató, aki amúgy egy mentőorvos volt csak a tényeket mondta egy szót se szólt ameddig el nem mondtuk vagy meg nem mutattuk mit tennénk) az oktató gratulált nekünk a végén, h egytől egyik mindenki elérte azt, h ha mentőket hív biztosan nem mondják majd azt, h máskor ilyen semmiségért ne hívjatok, mert ha nem is volt súlyos sérülés mi gondoskodtunk róla, h legyen. :) Hozzá is tette, h ha nem vagy biztos a dolgodban inkább ne csinálj semmit mert nagyobb bajt csinálni könnyebb.

Két vicces videó a témáról egy régi magyar sorozatból:

www.youtube.com/watch?v=fdXYbn9vmt4

(Reanimáztam:)

www.youtube.com/watch?v=Bu_QgUtdQvo

eml 2010.04.05. 00:39:17

A mentősök között is van ilyen-olyan.

Személy szerint viszont nem mernék azzal játszani, hogy megkérnek hívjak mentőt és nem hívok.

Ha viszont valaki már hívott, és kellemetlensége kerekedett egy olyan 'Ehhez nem kellett volna...' ügyből, az még egyszer nem akar kellemetlenséget.
süti beállítások módosítása