2010.05.07.
17:26

Írta: Szekuriti Blogger.

146. Parkot rongálni szabad?

Ma jöttem keresztül az Erzsébet téren, és valahogy olyan furcsa volt minden. Aztán rájöttem mi az, eltűntek az eddig keresztül-kasul száguldozó gördeszkások. Pontosabban nem eltűntek, hanem végig vigyázzban ültek a padokon, előttük meg két szigorú arcú ember állt, s ahogy közelebb értem, észre is vettem a nyakukban a rendőrségi jelvényt.

Na bravó, ennyi ideig tartott? Már amúgy is rossz szemmel néztem ezeket a deszkásokat, barátnőm lábán párszor majdnem áthajtottak, s amin csodálkoztam, a magamfajta nagy állat sem akadály számukra.

Emellett - amiért ez a poszt is íródott -, rendesen odatettek a vagyonvédelemnek is, ugyanis a fapadokra ugrálva mindegyiket szálkásra dörzsölték. Lehet cserélni mindegyiket, ráadásul pont nem látják el a feladatukat (ugye egy parkba azért tesznek ki padokat, hogy megpihenhessen rajta az ember, na egy szálkás deszkán ez nem olyan vicces dolog).

Ide vehetjük még az embereket is, akiknek folyton kerülgetniük kell ezeket a srácokat, s akik közül előbb-utóbb valaki meg fog sérülni (nagy számok törvénye).

Már látom is a védekezést, ezt egyébként egyik srác is mondta az egyik rendőrnek, hogy nincs máshol hely. Amit elfogadok, én is láttam már deszkásoknak épített pályát, félcsövekkel, meg hasonló ugratásra való eszközökkel, ezekhez nem értek, azonban nem mentesíti a parkot nem megfelelően használókat az a tény, hogy nincs pályájuk. Ennyi erővel én is kiállhatnék egy száll zokniba, és mutogatóst játszhatnék, mert ugye máshol nincs rá lehetőség, vagy egy életszerűbb példával élve, a bringámmal versenyt tekernék az embereken keresztül hasonló indokkal...

A hab a tortán még az, hogy a park szélén ki van téve, hogy gördeszkázni és kutyát sétáltatni tilos! Míg utóbbi a magyar felfogást minősíti (nem a kutyasétáltatást kellene tiltani, hanem a kutyaszart össze-nem-szedni-tudó tulajdonosát), a gördeszkásokkal maximálisan egyetértek, remélem rendszeressé válnak az ellenőrzések, ha kell, visszatartó erővel egyre és egyre súlyosabb pénzbüntetésekkel megszórva a renitenseket.

(egy e-mailben jelezzük, ha új poszt jelenik meg, ide kattintva lehet bővebben olvasni a feliratkozás menetéről)

7 komment

Címkék: rendőrség park gördeszka rongálás vagyonvédelem erzsébet tér

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr131982162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sólyom Bátor 2010.05.07. 18:31:01

Igazság van abban, amit mondasz, bár én szívesebben nézem a gördeszkásokat a parkokban, mint a nyárspolgárokat vagy a rendőröket. :-)
És mi a helyzet a graffitivel?

Retardátor, mint semmirekellő 2010.05.08. 00:01:42

már furcsa is volt, hogy eleddig nem történt meg nálunk is az amcsiknál ikonikussá vált "rendfenntartó-erők vs. deszkás huligánok" összecsapás

romesz 2010.05.08. 05:16:57

@Retardátor, mint semmirekellő: erdekes en semmi ilyet nem lattam az elmult 30evben. Szerintem amirol te beszelsz az csak filmekben letezik.
@Sólyom Bátor:
inkabb nyarspolgar legyen a parkban, mert az nem tesz semmit tonkre.
A rendorokkel sincs gond, azok sem rongalnak. Viszont a randalirozokat kordaban tartjak.

Anno a parkokban volt parkőr és akkor rend volt mindig. Lehetett sakkozni vagy kartyazni is.

Sólyom Bátor 2010.05.09. 12:10:07

@romesz: Értelek, mégis azt mondom, legyenek gördeszkások a parkban, mert belőlük jó dolgok (fiatalság, egyéniség, lendület, tisztelet, pökhendiség, gondolatok)jönnek, a nyárspolgárokból viszont egy rosszul leélt élet savanyúsága.
A rendőrökkel már nincsen baj, inkább biztonságot jelentenek, mint valami regulázó erőt.
Nem szeretnék olyan parkokat látni, ahol csak az átlagemberek töltik átlagidejüket. A parkok a gördeszkásokkal azok, amik.

Hang Ember 2010.05.10. 10:41:10

@romesz: @Sólyom Bátor: Amennyiben létezik valamilyen kompromisszumos megoldás, azt kell "tető alá hozni".Lehetőleg minél előbb. Mert ez addig egyfajta nyúlós, kersztbetevős macska-egér játék lesz.

anarcho78 2010.05.11. 15:59:56

én kb. 6-8 éve abbahagytam a deszkázást, de előtte jó 10 évig nyomtam, úgyhogy némileg belsősként hozzászólnék:

oké, hogy vannak skateparkok, sokat bezárnak, de egy-két még mindig nyitva van, de:
Ezek pénzbe kerülnek, valamint előre megépített elemek vannak bennük, amik célszerűek egy versenyre felkészülésnél, de nem helyettesítik a street elemeket, amik véletlenszerűen "ugranak" az utadba és némileg kreatívvá teszik az egészet.
Arról nem is beszélve, hogy oda el kell utazni, szabott nyitvatartási idő stb.

Nyilvánvalóan szabadabb érzés az utcai elemeket kihasználni, ami nem feltételenül jelenti az Erzsébet tér padjait! Mondjuk amikor átépítették a buszpályudvart ilyen elemekkel (amit kizárólag a gördeszkázásra lehet használni, de arra egyszerűn fantasztikusan, nézzetek meg pár skatepark objektumot, egy az egyben azonosak a rámpákkal:) ), már akkor borítékolható volt, hogy ellepik a deszkások, BMX-esek, görkorisok.

Régebben Óbudán a korlátokra hegesztettek pár centis domborulatokat, így nem lehetett csúszni ezeken, meg is szűnt a deszkázás a Flóriánnál például. Vagy felszórták ugyanott kaviccsal a szobor környékét, ott sem lehetett utána gyakorolni (igaz, volt, hogy seprűvel mentünk, de ez más tészta:D).

Szal a tiltás és néha igazoltatás nem megoldás. Műszakileg aprópénzből meg lehetne oldani, hogy ne legyen értelme odajárni. Egyébként ugyanúgy, ahogy átmennek a lábadon, ők is utálják a bicikliseket (köztük engem is:)), amikor nekikmennek a nagyobb járművel:).

anarcho78 2010.05.11. 16:02:48

@romesz: volt nálunk is ilyen... Flórián vagy 8 éve, deszkások vs. biztőr+rendőr
süti beállítások módosítása