2010.09.28.
17:29

Írta: Szekuriti Blogger

171. Engedélyek, vagy olcsóbb munka?

A Meastick által beküldött történet következik arról, hogyan is folyik itthon egy biztonsági cég munkája, mi van akkor, ha valaki be szeretné tartani a szabályokat, és úgy dolgozni, ahogy a törvények előírják. Nem mellékesen Meastick ezzel a történettel 30 sorsjegyet kapott az 5000 Ft-os nyereményjátékra is.

Laikusként kerültem egy biztonságtechnikai céghez, illetve nem szakmabeliként. Irodai munkára, nyilvántartásra, reklám ügyintézésre, kapcsolattartónak lettem szerződtetve. Néhány hét után tisztult a kép, és furcsa az egész.

Amit látok, hogy reménytelen itt is azoknak a helyzete, akik mindent flottul betartanak.

Kezdjük az elején. Jóember elvégzi a biztonságtechnikai szerelő OKJ tanfolyamot pár száz ezerért, pár tízesért megvan a vizsga is. Utána ha dolgozni akar, elmegy egy céghez alkalmazottnak, vagy vállalkozik. Maradjunk egy egyszerűbb esetnél, alkalmazott lesz belőle. Regisztrálni kell a Rendőrségnél, ahol kap egy igazolványt 5 évre közel harmincezer forint. Ez bizony előre perkálandó, és még nem is dolgozott. Igen ám, de csak ezzel dolgozhatna! A Pápai viszonyokról tudok beszélni, a regisztráltak száma fél tucatot épp csak meghaladja, ebben benne van a Jóember, a kollégája és a főnöke. Márpedig a hirdetések tömkelege özönlik mindenfelől, hogy riasztót, kamerát, tűzjelzőt szerelek.

Kértük a Kamarát, adja ki a regisztráltak névsorát. Ombudsmant és Személyiségi jogokat emlegetve, ezt nem teszik. Pedig érdeket kellene védeniük, nem neveket.

Ha a Jóember vállalkozna, akkor még újabb költség jön, APEH engedély és igazolás, hogy nincs tartozása, és Felelősség Biztosítás is kell, és jön még a tagsági díjon felül fizetett regisztrációs díj a Kamarának, aki ugye nem képvisel, nem támogat!

Amikor a Rendőrségnek olyanja van, mivel jóember és pár társa be van regisztrálva náluk, odaszalad és ellenőrzi, hogy rendben mennek-e a dolgok. Azokat ellenben, akik nem regisztráltak, mivel nincsenek a rendszerben, nem ellenőrzi, pedig ezek a szerelést ezen igazolások hiányában végzik.

Huszonegyes csapdája. Azután jön a Butikos csaj, hogy „jaj te Jóember, inkább nem veled dolgoztatok, mert te háromezerrel többet kérsz a szerelésért, mint Pityi Palkó, tudod aki a helyi újságban is hirdetett.”

Hát mert a Palkó nem biztos, hogy adózik, és vállalja a felelősséget a melóért, mert ha számlát állít is ki, azon maximum a szerelés szó szerepel, úgy általánosságában. Aztán Pityi Palkó felszívódik egy év szerelgetés után, és amikor előjönnek a bajok, akkor elérhetetlen. Sajnos ilyen szerelővel volt alkalmam egy hónap alatt többször is találkozni, az ügyfelek elbeszéléseiből.

Miért nem tudatosítjuk az emberekben, hogy ez a vállalkozási forma, a Biztonságtechnika és a Vagyon és Személyvédelem, engedélyekhez kötött.

Miért nem??? Az értékeinket, az életünket bízzuk ezekre az emberekre, cégekre! Az orvosról is érdeklődik az ember, mielőtt a keze alá fekszik. Tiszta őrültség! Persze a pénz sokat számít, én is megpróbálom rendbe dobni itt a dolgokat, modern, új marketinget építettem fel, aszerint dolgozom, hogy a cég beinduljon, felpörögjön. Akciókat csinálunk, hűségnyilatkozatot, és megkereséseket. Alig egy hét után, már kapta a főnököm a fenyegető hangvételű telefonokat a konkurenciától, mert mi egyáltalán hogyan képzeljük ezt, hogy felvilágosítjuk az embereket, a jogszabályokról, ezekről a bizonyos regisztrációkról, és különben is...

Az volt az érzésem, mintha a maffiába kerültem volna. Aztán odalyukadtam ki, hogy végül is ez is védelmi pénz, csak erről kap a delikvens számlát, és persze azért védik ilyen vehemensen a területüket a többi cégek, akik nagy részének nincs megfelelően képzett és regisztrált szerelője.

Most mégis tovább csinálom, mert tetszik a dolog. Azóta megnéztem, hogy épül fel egy komplex biztonsági rendszer, a Tűzjelzők, a Kamera rendszerek és a Riasztó rendszer. Nagyon klassz dolog a biztonság, és öröm látni, amikor bekerültek a járőreink a helyi lapba, mert elkövetőket fogtak.

Csak ezt a tájékoztatás dolgot lenne jó még helyre tenni, de biztos erre is kitalálok majd valamit, vagy kapok valami jó tanácsot, akár itt tőletek.

Na akkor foglaljuk is össze: baromi drágán elvégezve egy tanfolyamot valaki egy biztonságtechnikai szerelő céget alapít, szinte egyedüliként a környéken, aki szabályosan regisztrálva is van. Őt ellenőrzi az adóhatóság, a kamara, és még más sok szerv, ezzel szemben a feketén kontármunkát végzőket senki sem. Igen, elhiszem hogy nagyon nehéz lenne elővenni egy hirdetési újságot, és végigjárni a hirdetőket egy álmunkával, mely után jöhetne a papírozás, ellenőrzés, stb. Hab a tortán, hogy a feketézők még fenyegetik is a törvénytisztelő vállalkozást...

Szólj hozzá!

Címkék: kamara mutyi biztonságtechnika törvényszegés

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr852330053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása