2010.09.28.
18:41

Írta: Szekuriti Blogger

172. APEH, te sztár

Szerettem volna legalább utólagosan is felvenni a diákhitelt, mert a levelező képzés tandíja eléggé érzékenyen érintett.

Egy OTP-t felkeresve szembesültem azzal a ténnyel, hogy mivel elveszítettem az adókártyámat, nem kaphatok diákhitelt, legalább is egyenlőre nem. Persze hiába mondtam meg az adószámomat, itthon nem az adószám kell, hanem maga a kártya, mert az fontos., ugye.. Azon a nyilvánvaló tény felett, hogy csalni úgysem lehet, hiszen a Diákhitel Központ Zrt. a hallgatói jogviszony leellenőrzése mellett  az adószámot is leellenőrzi, az OTP szemet hunyt.

Na akkor szerezzünk új adókártyát! Lelki szemeim előtt már megjelent egy egész napos sorban állás az APEH valamelyik ügyfélszolgálatán, mikor is egyik ismerősöm mondta, hogy interneten is intézhető az ügy. Interneten? Az valószínűleg Ügyfélkaput jelent.

Így is van, felhívtam az ingyenes 189-es telefonszámot, ahol továbbirányítottak az APEH.hu-ra. Itt kb. 5 perc keresgélés után letöltöttem egy általános programot, amivel az APEH nyomtatványait lehet Ügyfélkapun továbbítani, majd kitöltöttem az elektronikus űrlapot, a program leellenőrizte és elküldte online.

Ma jött a postás, az egyik levélben az állandó, vidéki lakhelyem által illetékes APEH igazgatóság által kiállított pecsétes igazolással. Az igazolás igazolja, hogy ez és ez az adószámom, s egészen addig érvényes, míg meg nem érkezik az új adókártya (illetve max. 60 napig). A borítékban még volt egy 2200 Ft-os csekk is, eljárási díjként.

Őszintén bevallva, kellemesen csalódtam. Ezt már szeretem, interneten megkértem az új adókártyám, s nem kellett szarakodni a pénzbefizetéssel, papírokkal, jött az igazolás, a csekket meg úgyis befizetem, hiszen az APEH be tudja hajtani a neki jártó pénzeket..

Az adóbevallásom beküldése és a TB-jogviszonyom ellenőrzése mellett újabb hasznos szolgáltatást értem el a Magyarorszag.hu-n. Sztárság!

3 komment

Címkék: apeh ügyfélkapu adókártya

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr422330222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

^LutheR^ 2010.09.29. 06:50:38

Nem hiszem, hogy van adószámod, annál inkább adóazonosítód.

Szekuriti Blogger · http://szekuriti.blog.hu 2010.09.29. 06:53:57

@^LutheR^: Nagy valószínűséggel igazad van :) Köszi!
süti beállítások módosítása