Nah, ma az Indexen vicces cikket olvastam, a legújabb tervek szerint besoroznák a fiatalokat vészhelyzet esetén. Olvasás közben pár percig hangosan röhögtem, hogy valami okos már megint túl sok amerikai filmet nézett. Hogyan működne ez Magyarországon?
A Népszabadség cikke szerint így:
1. a köteles polgári védelmi szolgálat alapján a veszélyeztetett települések 22 és 27 év közötti lakosait egyszerűen besoroznák veszélyhelyzetkor
2. ha a fitalaok kevesen vannak, akkor a következő korosztályokat is besoroznák
3. morálisan ösztönöznék a lakosságot a bevonulásra, korszerű és magyaros egyenruhával
4. a szolgálatot pénzzel meg lehetne váltani
Oké, ez megint ilyen tipikus magyar balfaszság. Sorozzuk be a fiatalokat ha balhé van. De hogyan is? Akik ott laknak? Ma Budapest legalább 10%-a hivatalosan vidéki (sőt, lehet hogy kis számot mondok), s itt még nem vettük figyelembe a vidéki mozgásokat sem. Nyilván majd hazamegy az ortszágból mindenki, mert besorozták. Teljesen valószínű, hogy visszatérve a munkájába, azt még nem más végzi helyette, ugye?
Akkor sorozzuk be azt, aki ott van a faluban, városban? Szerintem órák alatt kihalnának a településről a fiatalok, s utaznának rokonokhoz, vagy ismerősökhöz más városokba.
Az is teljesen elképzelhető, hogy egy jó diplomával rendelekző mérnök, ügyvédjelölt vagy orvos majd otthagyja a munkáját, és hetekig, hónapokig dilettáns tiszteknek fog engedelmeskedni, ugye? Itt lehet mondani azt, hogy akkor váltsák meg pénzzel a munkaerejüket, de szerintem ez sem megoldás.
Polgári védelmi szolgálatra vessék be a hadsereget. Ja hogy az nincs? Amerikában jól működik a tartalékos szolgálat, meg a Nemzeti Gárda, nálunk itthon is időről időre bedobják a köztudatba, ez lenne a megoldás.
A tartalékos hadsereg, vagy akár esetünkben tartalékos polgári védelmi erők lényege abban állna, hogy fix fizetést kapna a tartalékos, s ezért az idő nagy részében semmit sem kellene csinálnia. Feküdhetne otthon, dolgozhatna főállásban, de ha balhé van, ami ugye itt a veszélyhelyzetet jelenti, akkor otthagy mindent, bevonul a kijelölt szolgálati helyére, és bevetik.
Átültetve ezt a magyar realitásra, szerintem havi 50000 Ft már jó alap lenne egy ilyen tartalékos védelmi erő tagjainak, akik így havi 50000 Ft-ot kézhez kapnának, emellé pedig dolgozhatnának is máshol. Aztán ha árvíz van, vagy kiönt a vörösiszap-tározó, akkor meg bevonul, és védi a dolgokat. Ennek így realitása is van, főleg ha azt mondanánk, hogy a havi 50000 Ft-ot készenlétbe helyezés esetén havi 150000 Ft váltaná fel.
És akkor ezeket a tartalékosokat be lehetne hívni fél évente egy hétre gyakorlatozni hogy összeszokjanak, tudják mi a teendő. Sokkal célravezetőbb lenne, mintha esetlen civilek balfaszkodnának akkor, amikor tényleg bekövetkezik a baj.
A kormánynak tényleg csak gratulálni tudok az ötletükhöz (főleg hogy pont a kormánytagok kölykei, rokonai húznák ki magukat a lehető leggyorsabban a kötelező besorozás alól).