2009.08.07.
13:00

Írta: Szekuriti Blogger.

52. Mindennapi munkásaink I.: A takarítók

Ismét egy új sorozat. Ezekben a bejegyzésekben arról szeretnék írni, hogy kik azok a "jómunkásemberek", akik nap, mint nap körbevesznek minket, milyen belsős információkat tudhat meg az ember velük dolgozva. A sorozat első része szóljon a takarítókról. Speciálisan Viharkabát nevű olvasónknak.

Takarítani jó dolog. Még pontosabban takaríttatni jó dolog. Hogy miért is? Azért, mert már pár éve divatba jött ebben a szakmában is az alvállalkozások behozatala. Ez több dolog miatt jó.

A cégnek azért, mert fix összeget kiad, és ezért takarítást kap. A fix összeg mindig kevesebb (jóval), mintha saját alkalmazásba venné a takarítókat. Nem kell a táppénz miatt aggódni, nem kell helyettesítés, ezt mind megoldja az alvállalkozó.

Jó persze az alvállalkozónak. Tipikusan olyan dolog ez is, mint az őrködés, nem ismerek takarítót (legalább is Budapesten), aki 8 órára lenne bejelentve, vagy teljes bérre, táppénzzel, szabadsággal, juttatásokkal. A takarító szerncsésnek mondhatja magát, ha 4 órára bejelentik.

Ezzel el is értünk a csóró munkavégző emberekhez, akiknek egyedüliként (meglepő módon) teljességgel szopás a munkavégzés. Az előbb említetteken kívűl hozzá kell tenni azt is, hogy a tipikus takarítói órabér irodaházakban 300-330 Ft. Vicces, ugye?

Jó pár takarítónőt ismerek, aki reggel 4-re jár az egyik nagy távközlési cég központjába, minden nap, kivéve a vasárnapot, és reggel 8-ig néhány ember kitakarít egy egész épületet. És 33000 Ft-ot kapnak érte havonta.

Miért éri meg takarítani akkor? Itt két válasz van, egyrészt, hogy nem éri meg, másrészt, hogy valamiből meg kell élni ebben az országban. :(

Mik a feladatai egy takarító-brigádnak? Reggel korán felsöprés (khmm, ez már porszívóval megy), felmosás, WC-k tisztára sikálása, irodák, étkezők kipucolása. Ha van külsős rész, akkor ott a kukák kiürítése, felsöprés, esetleg slaggal/nagynyomású porlasztóval betonmosás, vagy hasonló, falevelek, csikkek, csokispapírok, használt gumi, stb. összeszedése.

Aztán napközben egy, vagy két ember (a létszámot úgy határozzák meg, hogy ha az ügyeletesek egész nap rohannak, akkor majdnem elegendőek is a feladatra) az épületre vigyáznak fel, ugyanígy leszemetelnek, takarítják a közös helyiségek placcait. Ja igen, ugye, még el is mosogatnak. Sok helyen. Ez különösen az ilyen ügyfélszolgálatot/help desket fenntartó helyeknél jó dolog. Elszomorító azt látni, hogy mondjuk 20 ÜSZ-os a 10 perces szünetében képes legalább 20-25 csészét/poharat összebarmolni, meg legalább 30 kiskanalat/alátétet/anyámkínját elhasználni. Mindezt óránként. És bár ki van téve a tiszta mosogatószivacs, meg a mosogatószer, egyszerűbb felhalmozni szép kupacokban a mosatlant. Sosem értettem, hogy ha egy-egy menedzser szépen elmossa a saját kávéspoharát és ráteszi a szártítóra, akkor a mellette álló 21 éves Szöszi miért nem tudja ugyanezt megtenni. Tudom, fizikai munkát vágezni égő, meg otthon sem szoktatták hozzá, mi is a teendő egy kvázi háztartásban.

A takarítóknak emellett még vannak nagyobb, időszakosan és periodikusan elvégzendő feladatai. Ilyen például az ablakpucolás. Ennek jobb változata az, amikor szét is kell szedni a nagy, 3 méter x 2 méteres, duplaüvegű ablaktáblákat. Ugye ez papíron úgy működne, hogy egy álkulccsal kettő-négy helyen elfordítunk egy-egy pöcköt, erre szétnyílik a tábla.

Nos, gyakorlatilag itthon valamiért ezek a csilli-villi irodaházak olyan jól vannak összerakva, hogy a szabvány ablaktáblákat nem lehet ráhelyezni az elvileg hálós szerkezetre. Mindig csiszolgatni kell itt-ott, kis flex a keretnek, ha ez sem jó, akkor be kell paszírozni a téglalap alakú ablakszerkezetet az előírt helyére. Ez akkor vicces, ha takarításkor szét kell szedni. Ilyenkor csak simán megroppan a biztonsági üveg, vagy ha bírja, akkor a keretet kell kiimádkozni valahogyan. Ehhez képest az ablakpucolás már rutinmunka.

Aztán a takarítókhoz tartoznak a kukák is. Reggel olyan 5-7 óra tájban jön a kukásautó, ekkor kitolják a kukákat, kiürítik őket, autó tovább, mindenki happy. Jó, bevallom ez sem így megy. Meglepő, mi? :) Megint csak személyes tapasztalatból mondom, hogy a legtöbb irodaháznál ezeket a kukákat csak úgy tessék-lássék módon pakolják teli. A kartondobozokat csak simán beledobálják, az XXL-es pizzásdobozt élére állítva, rádobva egy szemeteszsákot, elfoglalják így máris a nagy kuka űrtartalmának felét .. aztán jön a szemetesbácsi, megszámolja, hogy 14 kuka lett ürítve, megírja a számlát, és az irodaház működtetési osztálya boldogan utalja át az összeget a Főkefének. Egyik takarító srác még egy régebbi helyemen orbitális lebaszást kapott, mert fél-egy órát elcseszett azzal, hogy ilyen 11-12 nagy kuka tartalmát összetömörítette 3-4 kukába. Az eljárás roppant bonyolult volt, összetépte a nagy, egészben beledobott kartondobozokat, meg fogta a lapátját, és kicsit betömörítette a cuccost a kukákba. De ugye elpazarolt egy órát! Az irodaház meg hadd fizesse a 12 kukát...

Apropó, szelektív hulladékgyűjtés. Ez is aranyos. Tökre menő lett a környezettudatosság, meg a környezetvédelem, zöld politika, stb. Ezzel nincs is baj, jó dolog. Megint csak irodaház, falba beépítve piros, kék, zöld, sárga (a színekben nem vagyok biztos) szemétgyűjtő a fő folyosón. Jönnek az emberek, szépen megfelelő sorrendben szelektívkednek, erre jön a takarítónő, és kiszedi mindegyikből a cuccost ugyanabba a fekete szemeteszsákba, majd bedobja a nagy kukába, majd jön reggel a Főkefe. Félreértés ne essék, ez nem az a kukásautó, amelyiken külön rekeszek vannak a különféle anyagoknak, ez az az autó, amiről az előbb beszéltem ugye.. Itt is lehet mondani a takarítót a hunyónak, de ő hiába szedné külön zsákokba a szétválogatott dolgokat, ha ugyanaz a fránya autó jön érte reggel. És a cég boldog, mert szelektíven lehet szemetelni, meg különben is, a színes szemeteseken angolul van a felirat és az kell!

Az érem másik oldala, hogy ismerek egészen pontosan 5 olyan takarítót, aki 700 Ft-os órabérért dolgozik, és gyakorlatilag a reggeli nagytakarítás után egész nap üldögél a kucijában, néha körbejár, összeszedi a szemetet. Ilyen is van. Mondom belőlük ismerek ötöt, az előzőekben leírtak szerint dolgozó takarítókból meg húszszor-harmincszor annyit.

Vidéki ismerőseim között is vannak takarítók, kisváros, 8 órára bejelentve, táppénzzel, rendes szabival nettó 70-75000 Ft-ot ér ez a munka. Mondjuk ott még nem tűntek fel az alvállalkozók. Egyenlőre.

És igen, meglepő módon a legtöbb nagy biztonsági cég működtet takarító szolgálatot is. Végül is mindegy, hogy egy vagyonőrön húz nagyot a vállalkozó, vagy egy takarítón. Szorgalmi feladat: lehet guglizni a vagyonőri cégekre, érdemes megnézni a cégek honlapján, hogy igazam van-e, vagyis hirdetnek -e takarítást is az őrzés-védés mellé. A lustáknak mondom, igazam van..

7 komment

Címkék: takarító

A bejegyzés trackback címe:

https://szekuriti.blog.hu/api/trackback/id/tr381287423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viharkabát 2009.08.07. 19:22:16

Speciálisan köszönöm! Idő hiányában nem kommentálom, majd később.

Adani 2009.08.10. 11:34:39

A szelektív hulladékgyüjtés tényleg így működhet. Anno még 2003 körül a kisvárosunkban is megjelentek a műanyag szelektív kukák és mi úgy gondoltuk adjunk a környezetvédelemnek, ezért otthon zsákokba gyűjtöttük a pillepalackokat meg az üvegeket külön és ha elég sok összejött akkor betettük a kocsiba és elmentünk egy ilyen kukához és beledobáltuk. Aztán felvilágosított minket a hulladékszállító főnöke, akinek fater könyvel meg elég jó barátságban vannak, h felesleges szelektíven gyűjteni, mert ugyanoda megy ez is mint a többi. Jön a kukásautó, ami a házak elöl is szedi a kukát össze, ugyanúgy beledobálják a többi közé, mindegyiket ugyanoda a szeméttelepre viszik.


A mosogatásnál meg ahogy hallottam sok helyről a managerek meg a manager és titkárnő meg egyéb irodai munkás csajszik csinálják azt, h napi 8-10 csésze kávét vagy teát iszik, midig más csészét vesz elő, és nap végére tele a mosogató sütistálakkal meg kávéscsészével. Mosogatni meg senki sem mosogat, mert mindenki a másikra vár. Dolgoztam önkormányzatnál ott is volt olyan, h nagyon ráértek egyesek, mert sokszor láttam mikor mentem be, h kávéznak, majd fél óra múlva megint kávéztak. Mi informatikusok meg max. egy poharat tartottunk a gép mellett az is műanyag volt, illetve én általában fél literes pillepalackban hozok magammal italt.

Hang Ember 2009.08.10. 13:34:50

@Adani:
A szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban ugyanilyen tapasztalataim vannak, mind munkahelyi viszonylatban (természetesen a környezetvédelem is része a biztonságtechnikának és mivel biztonsági területen dolgozom ennek is felelőse vagyok), és a települési kommunális hulladékgyűjtés viszonylatában is. Ez utóbbi a településeken működő hulladékgazdálkodó/szállító cégekre nézve kicsit visszatetszést keltő dolog.

A posthoz: a takarító egy bizalmi állás. Tudom elsőre hülyén hangzik, de ha jobban belegondolunk akkor van benne némi igazság. Többek között az első bekezdésben leírtak miatt. Viszont továbbgondolva pontosan emiatt jelenthet információbiztonsági kockázatot egy külső cég alkalmazása, bár ugyanez a belső személyzetnél is fennáll.

Adani 2009.08.10. 14:05:21

@Hang Ember:

Persze ,h bizalmi hiszen mindenhez hozzáfér és a konkurencia simán felbérelheti, h lopjon ki valami bizalmas iratot. Sőt megszerezhetik a szemetet is, szinte senki sem figyel arra, h mit dob ki, a szemétből viszont nagyon sok információt meg lehet szerezni. pl. kidobott bankszámlakivonatok, elgépelés miatt kidobott szerződések stb. Még akkor is össze lehet rakni ha iratmegsemmisítővel átmennek rajta főleg ha olcsóbb fajta, az csak csíkokra vágja. Elvileg még az elégetett papírról is leolvasható az írás, de ahhoz már komoly technika kell az nincs minden halandónak.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.08.10. 14:17:50

@Adani: Egyszer a monitoron 10 percig bámultam a biztonsági kamera képét, az egyik takarító a kukából szedegette ki a CD-ket/DVD-ket, azt nézegette, majd rakta zsebre. Hát mondom, ha ezek ilyen hülyék...

Mityu Addideapénzt kft LE 2009.08.17. 23:23:20

Total Hungaria-nál történt meg, hogy egyszer a vezér meglátta a mosogatóban a púposra alkotott mosatlan fogyóeszköz készletet. Megkérdezte ez meg hogy? Aztán elmondtuk, kb. ugyanazt amit Adani is leírt. Minden egyes alkalommal tiszta csésze-kanál-pohár-kistányér. S mivel a helység mindenkié így senki sem érezte úgy, hogy esetleg neki kéne állnia mosogatni. "Miért pont én?"

Szelektív hulladékgyűjtésről: dolgoztunk olyan cégnél ahol havonta másfél tonna papírhulladékot gyűjtöttünk össze. Lehet furán fog hangzani de hülyének néztek az ott dolgozók. Külön küzdelem volt az, hogy a papírhulladéknak kirakott dobozokba NE dobáljanak bele se ételmaradékot, se semmi mást csak újságot és kidobandó irományokat. Szelektív hulladékgyűjtést nem mertük bevezetni. Csak műanyag pillepalackokból havonta 6-8 zsák gyűlt össze...
A tisztaságra az igény csak a reklamációig terjedt. Szőnyegtisztítás után 3 nappal teával/kávéval/üdítővel a szőnyeg visszafoltozva.

Adani 2019.10.08. 09:27:19

@Szekuriti Blogger.:

Egyik korábbi melóhelyen, egy takarító azzal bukott le, hogy a4-es papírokat lopott 1 csomag fénymásolópapírral bukott meg 500 a4-es lap, korábban is eltűnt pár csomag ezért is figyelték és egy rejtett kamera buktatta le. Mi se értettük miért lopta, mert az informatikus szobában hegyekben állt ugyanez, ide hordták, mert itt elfért, jóban is voltunk vele, ha kért volna pár csomaggal adtunk volna neki millió számra volt.
süti beállítások módosítása