Szekuriti blog

A múltkoriban mesélte nekem az egyik szakértő az alábbi elgondolást. Valamelyik Benelux államban - talán Belgiumban, de erre már nem emlékszem pontosan -, sajtótájékoztatót tartott az országos rendőrfőkapitány.

A kapitány bejelentette, hogy sikeresen működik az ország rendőrsége, mert az elmúlt időszakban NŐTT a bűncselekmények száma. Én meg erre montam, hogy khm, talán csökkent, nem?

És érdekes módon nem. Ma, Magyarországon a rendőri vezetők széles mellénnyel tartanak sajtótájékoztatót, hogy a tavalyi évben 5%-kal csökkent a bűnesetek száma. Bravó, csökkent, tahát nagyon jók vagyunk.

Azonban a modern rendőrségi felfogás szerint nem így kell nézni a számokat. Külföldön ugyanis már kialakult több szakma, mely a rendőrséggel foglalkozik, nevezhetjük akár rendőrségszociológiának, rendőrségpszichológiának, és még pár hasonló tudománynak ezeket, melyek a modern rendőrségi felfogást alakítják vagy vizsgálják, míg itthon a rendőrség egyenlő pár emberrel, akik a szocializmusban sokszor akár a népfőiskolákon meg a politikai egyetemeken szereztek diplomát, és gondolkodásuk kimerül abban, hogy minden úgy csináljanak, mint 30 éve. Az, hogy közben szinte felrobbant a társadalom, változott a világ, ergo más rendőrségre lenne szükség, az nem lényeges. S nem meglepő módon ezeket a felsőbbvezetőket szeretik a politikusok is, hiszen gondolkodás nélkül megcsinálnak bármit, amire utasítást kapnak.

Visszatérve a külföldi rendőőrkapitány örömére, könnyen megmagyarázható, hogy a modern felfogás szerint miért kell örülni a bűnözés növekedésének: azért, mert ott a lakosság bízik abban, hogy a rendőrség megold mindent, a bűnöst elkapják, így kis túlzással azt is jelentik, hogy a szomszéd hangosat fingik a vécén és zavarja a köznyugalmat.

Itthon ellenben látják, hogy a rendőrség úgysem csinál semmit, tehetetlen, a bűnözők mindig megússzák, a tanúskodás/feljelenétés tortúra (pedig a rendőrség itthon is dolgozik), így először csak nem jelentik a tyúklopást, így csökken kicsit a bűnesetek száma. Később, mivel a spirál folytatódik (a rendőrségnek még kisebb a tekintélye), már nem jelentik az egy-két kitört foggal járó verekedést, az ellopott biciklit, kertiszerszámokat, stb. így még jobban csökken a bűnesetek száma, tehát a magyar rendőrkapitány verheti a mellét, hogy a bűnözés mértéke csökkenőben van .. pedig éppen, hogy nem, csak a bizalom veszett el a rendőrséggel kapcsolatban...

Egy újabb érdekesség következik a mai posztban, megkezdve egyúttal az őszi szezont is. Ma bemutatnék egy módszert a pénzkeresésre, mely az emberek ama tulajdonságát használja ki, hogy sokszor képtelenek vagyunk megállni, és mérlegelni. A történet valós, egy külföldi matematikus jól megszedte magát ezzel a módszerrel.

Tehát létrehozok egy játékot, melynek lényege, hogy 100 Ft-ra (1 dollárra, 10 dollárra, stb.) lehet licitálni minden körben, s a résztvevők közül az viszi el a 100 Ft-ot, aki a legnagyobb tétet teszi. Fontos szabály még, hogy a második helyezettnek is be kell fizetnie a licitjét, de az mivel nem nyertes, számára elveszik. Most tekintsük úgy, hogy mindenki kifizeti a licitjét, nincs eltűnés, kamu tét, stb., ezt különben is lehet szabályozni a licit menetével, a megfelelő jogi szöveggel, stb.

Szóval akkor indul a játék. Feldobom az új kört, a licit tétje 100 Ft. Az első licitáló mond 1 Ft-ot, a második 2 Ft-ot, és így tovább, egészen addig, míg el nem jutnak legalább az egyik licitáló részéről 50 Ft-ig, a másik részéről 51 Ft-ig. Itt még mindkét licitáló jó helyzetben van, mert kb. fele árért elvihetnék a a 100 Ft-ot, de én már nyerek, mert kerestem legalább 1 Ft-ot azzal, hogy az első két helyezett tétjét, 50+51=101 Ft-ot megkapom.

De a licitálók nem állnak meg, mert szeretnének nyerni, és még megéri licitálni. Mi is a következő lépcsőfok? Valaki eljut 99 Ft-ig. Itt normális esetben a mögötte állónak van 98 Ft-os tétje, és meg kell tennie a 100 Ft-os licitet, hogy ne vessze el a 98 Ft-ot második helyezettként. Így a licit állása: 1. helyezett: 100 Ft, 2. helyezett: 99 Ft. Az első nyerné a 100 Ft-ot, nyeresége nem lenne, én viszont eladtam a 100 Ft-omat 100+99=199 Ft-ért.

De ez következne be? Természetesen nem, mert pszichológiai alaptény, hogy az ember mindig arra törekszik, hogy a lehető legnagyobb nyereséget (hasznot) érje el, VAGY a lehető legkisebb veszteséget szenvedje el. Gondolkodjunk csak a 2. helyezett fejével! Ha ő most megáll nem kapja meg a 100 Ft-ot, viszont bukik 99 Ft-ot. Mi tehát a teendő? Megteszi a 101 Ft-os licitet, mert akkor megkapja a 100 Ft-ot, és 99 Ft helyett csak 1 Ft-ot bukik, szóval kisebbet vesztett a számára már hülye játékon. De mit mond erre a 100 Ft-os téttel rendelkező? Így ő bukjon el egy 100-ast? Nem, megteszi a 102 Ft-os tétet, hogy csak 2 Ft-ot bukjon el.

És így tovább egészen 200 Ft-ig, ahol valaki már megint 100 Ft-ot bukik, de ekkor meg azért nem áll meg senki, hogy legyen bevétele a megnyert 100 Ft-ossal. Butaságnak tűnik, de a lejátszott játékok alapján az emberek átlagosan 340 Ft-ig mennek el, mire kiszállnak és buknak inkább, addig hajtja őket a versenyszellem, a bukástól való félelem, stb. Amúgy egy ilyen 340 Ft-os első, és 339 Ft-os második helyezett téteknél a játékot kiíró 340+339=679 Ft-ot kap, melyből visszaadja a licit tétjét, 100 Ft-ot az első helyezettnek. A tiszta nyeresége 579 Ft, és indulhat is az újabb kör más személyekkel, akik megint elbuknak.

Érdemes kipróbálni ezt a játékot társaságban is, hasonló lesz az eredmény.

(Igen, tudom, hogy lehetett volna alapból 99 Ft-os téttel indítani, de akkor ki lehet kötni, hogy legalább két db tét kell a játék végéhez. Amúgy mikor mi csoportosan elpróbáltuk, mindenki reflexből rávágta az 1 Ft-ot nyitó tétnek.)

A nyárra leállunk, hacsak valami fontos közbe nem jön, akkor nem jön ki új poszt a Szekuriti Blogon. Ha mégis, akkor itt oldal fel lehet iratkozni a Google Feedburner-nél, az e-mail címet megadva szólunk, ha írtunk valamit.

Bocsi, de nagyon sok a munkám, emellett írom a diplomamunkám, és itt van ez is:

Kellemes nyarat!

Az előző bejegyzésben megjelenített Metropol levélről jut eszembe egy kamarai történet, amelynek elszenvedője a barátnőm volt. Már régóta meg akartam írni, hát íme, most eljött az ideje:

A Vagyonvédelmi Kamara egyik megyei szervezeténél kapott barátnőm és a testvére munkát tavaly nyáron. A munkát az egyik ismerősük ajánlotta. Közepes méretű borítékokba kellett belerakni 3 db A4-es lapot félbehajtva, majd lenyálazni, lezárni a borítékot. A két nap alatt 2000 db volt kitűzve célul.

Magam is csodálkozom, de barátnőméknek ragasztottak közteherjegyet a kék színű alkalmi munkavállalói kiskönyveikbe, mondtam is neki, hogy ez a vagyonvédelemben nem igazán szokás (mármint az adózás, főleg ilyen átmeneti munkáknál). A meglepetés akkor érte őket, mikor a fejenkénti 2×8 óra munkára kaptak 5600 forintot, így lenyomva az órabért 350 ft/órára. Ezen még a szülők is meglepődtek, mert gyakorlatilag ennél bármelyik diákmunka jobban fizet, s a borítékolás eléggé mocskos munka.

Ami még szemet szúrt a barátnőmnek, hogy ahol a testvérével borítékoltak egész nap, ott volt még két titkárnő, akik szemmel láthatólag egész nap unatkoztak, néha kávét főztek, vagy fogadtak egy-két látogatót. Itt jön be a a kérdés, hogy mire is megy el a vagyonőrök éves tagdíja? Arra (is), hogy minden megyei apróbb központba be lehessen tenni egy, kettő, öt, tíz, stb. rokont, akik szinte a semmire fizetést kapnak. Így a rokon is kap valamit, a pénz elköltése is el van számolva, csak sajnos a vagyonőröknek semmivel sem lesz jobb dolguk ettől.

Vajon ha a vagyonőrök dönthetnének a saját befizetéseikről, megengednék, hogy egy ember munkáját több végezze el?

A Metropol 2010. június 18-i számában ismét egy vagyonőr levele jelent meg a Metropol Posta rovatban. S.A. budapesti olvasójuk levelét egy-az-egyben átveszem.

Gondolom nem árulok el nagy titkot, ha teljességgel egyetértek a beküldő véleményével, az alábbi téma rendszeresen visszatérő dolog a vagyonvédelemben.

A levélírónak innen a távolból csak annyit üzennék, hogy ne várjon nagy változásokat egy olyan szakmában, melyben a legnagyobb cégek tulajdonosai az éppen hatalmon lévő kormány jó barátai, esetleg éppen maga a belügyminiszter.

Mire szedik a tagdíjat?

Én egy jelenleg munka nélküli vagyonőr vagyok, és a Személy- és Vagyonőri, Magánnyomozói Szakmai Kamarával kapcsolatban szeretnék véleményt nyilvánítani. Ez a szervezet 5900 forint éves tagdíjat szed, nagyjából a semmire. Szolgáltatást nem nyújtanak, munkához jutni nem segítenek. Sajnos sokszor vagy eszünk, vagy tagdíjat fizetünk! Szeretném, ha a kormány felülvizsgálná az ilyen szervezetek működését. Negyedmillió vagyonőr van ma az országban – ezt szorozzuk be 5900-zal. Ez már szép összeg, aminek lenne jobb helye is.

Munkánk  során sokszor találkozunk az agresszióval, mind az őrők, mind a hétköznapi emberek megnyilvánulásainál. De mit lehet tenni ellene, lehet -e egyáltalán, kezelhetjük -e? Ehhez érdemes egy kicsit megnézni magát az agressziót, és annak hátterét.

Az agresszióra általánosságban nincs is kifejezés, meghatározás, mivel sokféle megnyilvánulása lehet az embereknél és az állatoknál is. Közös jellemző azonban az, hogy az agresszor (aki a cselekményt kifejti) valamilyen kellemetlenséget okoz áldozatának. Hogy ez most verés, szóbeli feddés (embernél), vagy harapás, karmolás (állatnál) az teljesen egyedi dolog.

A viselkedéskutatók az agresszív viselkedést három szempontból vizsgálják:

• aktív, vagy passzív -e az agresszió: tehát az agresszor megtesz valamit (aktív), vagy nem tesz meg valamit (passzív)
• közvetlen, vagy közvetett -e az agresszió: a másik teste ellen irányul (közvetlen), vagy nem a teste ellen irányul, pl. lelki sérülést okoz (közvetett)
• fizikai, vagy verbális (szóbeli) -e az agresszió: történik -e konkrét fizikai tett, vagy sem

Eme fenti három szempont alapján csoportokba lehet osztani minden agresszív cselekedetet. Ha megütünk valakit, akkor aktív (mert tettünk valamit), közvetlen (mert a test ellen irányul) és fizikai (mert történt fizikai cselekedet) az agresszió, míg ha csak visszautasítjuk egy fontos segítség nyújtását, akkor passzív (mert nem segítünk), közvetlen (mert lelki sérülést, sérelmet okozunk) és verbális (mert nem történt fizikai cselekedet) az agresszió.

Az őrködés során a fenti kategóriák mindenféle kombinációja előfordulhat.

A fenti kategóriák során megnyilvánuló erőszakot két fő típusba soroljuk, ezeket érdemes felismerni (nem nehéz), mindkettő típust másként kezeljük, másként védekezünk ellene.

A düh kiváltotta agresszió mindig akkor következik be, ha az elkövetőt valamilyen inger, sérelem éri, s erre erőszakkal reagál. Ügyfélszolgálatokon dolgozó kollégák erről hosszú történeteket mesélhetnének: bejön a panaszos, nem a kívánságai szerint történik az ügyintézés, dühbe jön, és agresszorrá válik. Itt ide értendő a verekedés (aktív, közvetlen és fizikai agresszió) és a hangos anyázás (aktív, közvetett és verbális agresszió) is. Ennek a típusnak a fő jellemzője, hogy az erőszak nem mindig következik be, lehet, hogy a dühös személy inkább elhagyja a helyszínt és maximum magában forrong.

Az agresszió másik típusa azonban jóval veszélyesebb, az instrumentális agressziót mindig valamilyen cél vezeti. ez a cél lehet bármi, egy tárgy ellopása, egy ember megkéselése, vagy akár a figyelem elterelése. Eme agresszió ellen elég nehéz védekezni, mert míg a düh által kiváltott agresszió előbb-utóbb elmúlik (megnyugszik az agresszor), addig ennél a típusnál addig fennáll, míg a célját el nem éri (a tárgyat ellopják, az embert megkéselik, stb.).

Akkor foglaljuk is össze a fentieket! Ha egy célszemély, aki ugye az agresszor, düh által kiváltott agresszióval közeledik felénk, akkor esetlegesen lehetőségünk van elkerülni a cselekményt, megnyugtathatjuk, csitíthatjuk őt, míg a második típusnál nincs lehetőség a szóbeli megoldásokra, mindenképpen meg fogják kísérelni a cselekmény végrehajtását.

A védekezés módja is eltérő, mindkét típusnál fontos a higgadtság, de a dühös embernél nem vehetjük fel az agresszor szerepét (ha mi is kiabálunk, csak rosszabbodik a helyzet), míg egy fizikai támadásnál fell kell vennünk ezt a szerepet (a védekezés egyben agresszió is).

Bevallom őszintén, eddig fogalmam sem volt arról, hogy mi az a TabuTV. Vagy hogy ki is az a Széles Iza. Erre most a Subbáéknál látom, hogy Izának ellopták a pénzét.

Nos, ez a videó valami csodálatos dolog. Elvileg ellopták egy kiscsaj pénzét, 8000 Ft körüli összeget. Valahogy odakerült ez a Széles Iza, akinek hirtelen eltűnt a pénztárcájából százezer forint. A biztonságiak visszanézték vele a felvételeket, s kiderült, hogy a meglopott kiscsaj lopta el a riporternő pénzét.

Ezután kamerák kereszttűzében Iza és egy kövér mikrofonos srác, illetve a rendezvény házigazdája (?) jelenlétében kipakoltatják a tolvajnak hitt lány táskáját, biztonságiak sehol, rendőrség sehol, csak mikrofonok és a felvétel. Iza felháborodottan mászkál és artikulál, mindeközben pedig a normális néző lefordul a székről. Normális vagyonvédelmis meg esetleg fel is akasztja magát.

Anno Labancz Lilla is elég viccesen viselkedett az aknamezőn, de az Kész átverés volt, és jól átjött, ez pedig Képtelen átverés, és szánalmas. Komolyan mondom, csak azt csodálom, hogy nem voltak benne verekedő, kötekedő, vagy anyázó kétméteres kopaszok…

Apropó, csak nekem van olyan érzésem, hogy a TabuTV kezdőszignálja majdnem egy-az-egyben megegyezik a Petőfi Rádión régen futott Modemidők című műsor főcímzenéjével?

Sok esetben hallhatjuk, hogy valaki elkövetett egy bűncselekményt, és mégsem lehet érte felelősségre vonni. Egyrészt sokszor nem beszámítható a tettes, ilyenkor nem börtönbe, hanem elmegyógyintézetbe viszik. Máskor meg orvosi betegségeket (pl. epilepszia) hoznak fel, melynek hatására az elkövető megzavarodott. Emellett filmekben is sokszor láthatunk olyat, ahol a főhős a történet végén nem letartóztatja, hanem büntetésből megöli a terrorista-vezért.

Ez mind szép és jó, de mikor nem lehet büntetni, ha nem lehet, akkor miért? Erről szól a bejegyzés.

Első körben meg kell különböztetnünk a büntethetőséget kizáró és a büntethetőséget megszüntető okokat. Első esetben az elkövethető nem büntethető valamilyen ok miatt, a második esetben pedig büntethető, csak eme büntetés valami miatt megszűnik.

Kizárják az elkövető büntethetőségét, ha az nem beszámítható, gyermekkorú, a cselekményt kényszerítés vagy fenyegetés hatására hajtotta végre, esetleg tévedésből, vagy elöljáró parancsára. Ugyanilyen kizáró ok lehet az is, ha a feljelentést kizárólagosan megtehető személy ezt a feljelentést nem teszi meg, illetve törvény szabályozta más okok is felmerülhetnek.

Az elkövető büntethető, de büntethetősége megszűnik amikor meghal, kegyelmet kap, a cselekménye a társadalomra már nem veszélyes, illetve a bűncselekmény elévül.

Itt kell megemlítenünk a jogos védelmet, melyről akkor beszélünk ha saját személyünket, más személyt, vagy saját- és más tulajdonát támadás éri. Fontos kiemelni, hogy a támadásnak már meg kell kezdődnie, vagy közvetlenül fenyegetnie kell az előbb említett személyeket, vagy javakat. A támadó magatartásának jogellenesnek kell lennie, és szükséges az elhárító cselekvésünk. A jogellenesség is fontos, mert nyilván nem rúghatjuk fejbe a rendőrt ha az éppen minket akar valamiért lefogni, de a utcai támadó ellenünk intézett ütésekor igen. A törvény kiemeli, hogy inkább ne gyakoroljunk önvédelmet és meneküljünk el azon eseteknél, ahol ez a becsületünket, vagy fontos érdekünket nem veszélyezteti, illetve a támadó felmenő-ágú rokonunk, vagy elmebeteg, nem beszámítható.

Bár a védekezésnek a támadással arányosnak kell lennie (ha bottal jönnek nekünk, nem lőhetjük fejbe a támadót), a törvény szerint a büntetésünk korlátozás nélküli mértékben csökkenthető (tehát akár nem is kapunk büntetést), ha a támadás miatti ijedtség vagy felindulás miatt lépjük túl ezt a mértéket.

Megint csak nem büntethető, aki a cselekményét végszükség miatt teszi meg. Ilyenkor az elkövető a saját vagy más javait a közvetlenül fenyegető és másképp el nem hárítható veszedelem elől menekíti. Fontos, hogy ezen menekítés okát ne ő idézze elő, és a menekítés közben elkövetett cselekménye kisebb sérelmet okozzon, mint amelynek elhárítására törekedett. Tipikusan ilyen eset lehet, ha valaki betör egy házba mert rátámad egy medve, esetleg a tűzoltó, aki kiveri a tűzcsap mellé parkoló kocsi ablakát azért, hogy megkezdhesse az addig akadályozott oltást. Itt is meg kell jegyezi a mértékletességet és az arányosságot, az előbb említett tűzoltó sem veri ki a kocsi összes ablakát, zúzza be a szélvédőt, szúrja ki az összes kereket…

Újabb kizáró ok a büntethetőséggel kapcsolatban a megengedett kockázat vállalása. Ezt nem szabályozza a Btk., ide szokták említeni a társadalmi cél érdekében vállalt kockázatokat, pl. egy orvosi kísérletet. Van olyan eset is, amikor a cselekmény formailag bűncselekmény lenne, a törvény azonban másképp rendelkezik, ilyen cselekmény az abortusz, ami a Btk. szerint nem emberölés.

Nem büntethető az sem, aki hivatali vagy szolgálati kötelessége közben azért követ el bűncselekményt, hogy az elkövetése hasznosabb legyen a társadalomnak, így pl. az elfogott rabló visszatartása  enélkül lehetne a rabló személyi szabadságának korlátozása. Ha már megemlítettük a hivatali kötelezettség miatti elkövetést, akkor megemlítjük az orvosi kötelezettség miatti elkövetést is, egy súlyosan fertőző beteg karanténban tartása is az előbbi bűncselekmény lenne, míg a valóságban természetesen nem az.

Érdekességként megemlíteném az úgynevezett házi fegyelmi vagy fenyítő jog gyakorlását, a szülő ilyenkor megint csak korlátozza a gyermeke szabadságát, de a törvény e szerint engedélyezi. Másik érdekesség még a sértett beleegyezése, itt azt hoznám fel példának, amikor két bokszoló egymást üti a ringben, s ha egyikük nyomorékra veri a másikat, attól még nem lesz büntethető, a résztvevő felek kvázi beleegyeztek a sérülésbe akkor, amikor nekiálltak bokszolni.

Megint csak speciális eset, amikor az elkövető az elöljáró parancsára követett el bűncselekményt. Itt ki kell emelni, hogy az elkövetőnek nem lehetett tudomása arról, hogy valójában bűncselekménynek számít az elkövetése, ha pedig mégis tudott róla, akkor a parancs teljesítését meg kellett volna tagadnia, ennek hiányában már nem a parancsnok, hanem a tényleg ő a felelős.

A törvény rendelkezik másodlagos akadályokról is, ezek megléte nélkül nem büntethető az elkövető. Ilyen akadály pl. a magánindítvány hiánya, ekkor a cselekmény csak akkor büntethető, ha a sértett kéri (könnyű testi sértésnél hivatalból nem indít eljárást a rendőrség, csak ha a sértett feljelentést tesz). Ugyanide sorolható a kívánat hiánya, a törvény itt említi meg pl. egy diplomata rágalmazását, ez csak akkor büntethető, ha a megrágalmazott diplomata a diplomácia csatornáin eziránti kívánatát fejezi ki.

A Btk.-ban felsorolnak még néhány mentesülést, ilyenkor ugyancsak meg kellene büntetni az elkövetőt, az mégis mentesülést kap: hozzátartozó nem büntethető feljelentési kötelezettség elmulasztása, illetve bűnpártolás miatt; bárki hamis tanúzás miatt, ha az önmagát vagy hozzátartozóját elkövetéssel vádolná; ha az elkövető rágalmazásnál, becsületsértésnél, kegyeletsértésnél az állított hírt bizonyítani tudja.

Mint azt már a bejegyzés elején említettem, vannak olyan esetek, amikor az elkövethető büntethető lenne, de ezen büntethetőség megszűnik. Ilyen eset az elkövető halála, az elévülés, a kegyelem, vagy egyéb okok.

Az elévülési idő életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtott bűncselekményeknél 20 év, más bűncselekményeknél a maximálisan kiróható büntetési tétel, de legalább 3 év, illetve néhány bűncselekmény sohasem évül el (néhány háborús bűntett, emberiség elleni bűncselekmények, emberölés súlyosabbnak minősülő esetei, emberrablás, terrorcselekmény, stb.).

Kegyelmet adhat az Országgyűlés közkegyelem formájában, vagy a Köztársasági Elnök egyéni kegyelem formájában. Ezen kegyelmek lehetnek eljárási, mely a folyó eljárást megszünteti a vádlott ellen, végrehajtási, mely a végrehajtást részben, vagy teljesen megszünteti.

Ugyancsak megszűnik a büntethetőség, ha az elkövető cselekménye időközben nagyon csekély mértékben lesz veszélyes a társadalomra, vagy ez a veszélyesség meg is szűnik. Egy történelmi példát tudok ide mondani: egy megszálló hatalom ellen agitáló személyt elítélhetnek az akkori jogszabályok miatt az agitációért. Ha azonban közben megdöntik a megszállókat és demokratikus állam jön létre, az agitátor cselekménye már nem veszélyes a társadalomra, sőt már nem is biztos, hogy bűncselekménynek számítana.

Az büntethetőség megszűnésénél az egyéb okok között a Btk. megemlíti az előkészületnél az önkéntes visszalépést (pl. elindulunk valakit kirabolni, de aztán meggondoljuk magunkat és hazamegyünk), a kísérletnél az önkéntes elállást vagy az eredmény elhárítást (pl. betörünk egy üveget, de megbántjuk és önként kijavíttatjuk), hivatalos személy elleni erőszakra irányuló csoportosulás önkéntes elhagyását a hatóság felszólítására (pl. kővel felszerelkezett csoport tagjaként meg akarjuk dobálni a rendőrséget, de amikor felszólítanak a jogellenes tevékenység abbahagyására, mi letesszük a követ, és elhagyjuk a területet).

Mint a fenti hosszú írásból látható, a büntethetőség alól sok esetben ki lehet térni, megint más esetben hétköznapi felfogással nem is gondolunk bűncselekménynek egy olyan cselekményt, ami elvileg a törvényi előírások betartásával, a mentesülések nélkül pedig az lenne. Jogászok a megmondhatói, hogy ezen törvények mennyire így működnek a valóságban, személy szerint nekem vannak fenntartásaim. Ismerősöm példáján tudom sajnos, hogy a jó és nyilván drága ügyvéd mennyire fontos: az a huszonéves fiatal srác elment diszkóba, ott persze alkoholizált, majd szóváltásba került egy másik fiatallal. A másik fegyvert rántott, erre ismerősöm visszatörte a könyökét. Közben kiderült, hogy a másik fél egy szabadnapos rendőr, s ismerősöm börtönbe vonult hatóság elleni erőszak miatt, miközben egyrészt az ügyre rá lehetett volna fogni az önvédelmet (fegyveres támadás elhárítása), másrészt pedig ismerősöm, az elkövető ténybeli tévedésben volt (a szabadnapos rendőr nem számít rendőrnek, ha nem igazolja magát, addig sima civil és így maximum súlyos testi sértés lenne a cselekmény).

Elégedetlen a recepciós, ezzel a címmel feküdt ez a bejegyzés a vázlatok között, eredetileg a 118-as sorszámmal. A történetben arról szeretnék beszélni, hogy milyen veszélyei vannak annak, ha a szolgálati helyre beosztott recepciós megunja a munkáját – pontosabban miért rossz ez az ugyanott dolgozó biztonsági őrök számára.

Tehát a szituáció a következő, van egy őrhelyünk, ahol néhány őr és egy recepciós lány dolgozik. A lány dolgozik az irodisták munkaideje alatt, reggel 8-tól este 6-ig, az őrök meg éjszakára jönnek őt leváltani, egyik nap egyikük, másik nap másikuk. Ez amúgy egy eléggé gyakori felállás, a megbízók általában ragaszkodnak ahhoz, hogy a recepciósuk nő legyen.

Ahogy telnek napok, úgy lesz a recepciós egyre frusztráltabb, hiszen egész nap unatkozik, jobb esetben tud telefonálni, vagy internetezni. Szabadságra nem tud menni, az alvállalkozó a biztonsági őrökhöz hasonlóan neki sem fizeti az alkotmányban rögzített fizetett szabadságot. A fizetés alig elég, óránként 500-600 Ft, extra juttatások, étkezési jegy, üdülési csekk nincsenek. És a környezetében persze irodisták dolgoznak, ők azok, akiknek jár a szabadság, a kiegészítő juttatás, stb., s ők azok, akik együtt szörnyűlködnek a recepcióssal annak sanyarú sorsán.

Eddig kb. olyan 6-8 lánynál láttam a fent leírt folyamatot, a vége felé eljutnak arra a pontra, amikor elhanyagolják a munkájukat, minden második szavuk a “leszarom” és a szerencsétlen őrök próbálják menteni a menthetőt, utólag. Teszik ezt azért, mert ők már a legtöbbször nem a húszas éveik elején járó szőke kis plázacicák, így sokkal nehezebben kapnak munkát kirúgás esetén.

A történet vége nem happy end, a recepciós lányt kirúgják egy fontosabb vendég beégetése után, a cég biztonsági igazgatója kivonul a helyszínre, az őröket leszidják, majd hamarosan ők is követik a recepciós társukat – miközben semmiről sem tehettek. Ennek menete is jellemző: recepciós lány kirúgása – megérkezik az új lány, pár nap alatt betanul, addig az őrök felváltva 24-eznek vele – az egyik őrt kirúgják, megérkezik az új őr, aki pár nap alatt betanul – kirúgják a másik régi őrt is, megérkezik a másik új őr, pár nap alatt betanul – megvan a teljes személyzetcsere.

Talán még a végére álljon itt pár apróbb kis gondolat az eddig látott recepciósokkal kapcsolatosan:

• az egyik recepciós lány azért rúgatta ki magát, mert szerinte egész nap bent rohadt, sosem volt ideje semmit elintézni – amikor megemlítettem, hogy az irodisták 99%-a is egész nap benn ül az irodákban ugyanígy, akkor sem tudtam meggyőzni
• egy másik helyen a két recepciós lány egész nap a legújabb gázrugós forgószékekben terpeszkedhetett, teljes körű internettel, ingyenes telefonhasználattal mindenfele, őket azért rúgták ki, mert a naponta arra tévedő 10 vendégnek nem bírtak annyit sem mondani, hogy hello
• talán jól jellemző ezen lányok színvonalára, hogy az egyik szöszihez kísértem oda az akkori cégem vezérét, aki közismert, cégen belül pedig abszolúte ott van mindenhol a képe, na ő ragaszkodott a szabályos beléptetéshez, a szöszi meg rákérdezett szépen, hogy milyen névre állítsa ki a beléptetőkártyát (OMG!)
• egyetlen recepciós ismerek, aki perfekt angolos, pörgős, kedves, nagy teherbírású, ő már három éve egy helyen van, de nem fogják elengedni, jelenleg olyan 130-150000 Ft-ot keres

Barátnőm pszichológián tanulta az alábbi alaptörténetet, tökéletes példa arra, hogy hogyan ne neveljük a gyerekünket. A pszichológia amúgy is fontos terület, a legtöbb bűncselekmény elkövetője múltjában felbukkan egy-egy pszichológiailag is igazolható defekt(us) vagy hiányosság, félrenevelés.

Áll tehát a mintacsaládunk, melyben apuka és anyuka egyetlen rosszcsont kölyköt nevel. Felmerül a kérdés, hogy ilyenkor mi a teendő, ha ugyanis a gyermeknek mindent megengedünk, akkor hozzászokik ahhoz, hogy csak hisztizni kell, erőfeszítést tenni pedig nem a cél érdekében. Ugye a rábeszélés ilyen fiatal korban nem segít, a pofont, verést meg már nem tartják éppen számon a 21. századi nevelési eszközök között. Személyes kedvencem az, amikor az idióta szülő azt mondja a gyerekének, hogy ha az valamit nem csinál meg, akkor nem fogja szeretni – ezzel szerencsétlen gyereket fiatal kora óta lelki terrorban tartják, a folyamatos félelem attól, hogy majd nem szeretik, illetve az ebből kialakuló felnőttkori mindenkinek megfelelni vágyás és totális önértékelési hiány vezethet aztán egy teljesen elcseszett élethez.

Visszatérve mintacsaládunkhoz, a szülők a rosszcsont gyermeket azzal próbálták mindig lecsillapítani, hogy ha nem fekszik le esténként, akkor majd jön a mumus, és jól elviszi. A baj csak azzal volt, hogy a gyerek már kezdte nem elhinni a mumust, újfent nem akart lefeküdni, mert úgysem létezik a szörny.

A szülők erre gondoltak egyet, s felkérték a szomszéd 18 éves srácot, aki beöltözött a mumusnak, és este eljött a gyerekért. A megszeppent kisgyerek ahelyett hogy szófogadóan lefeküdt volna – egy életem, egy halálom, – nekiesett a mumusnak. A fiatal srác is meglepődött, és a kissrác hamar leszedte a mumus maszkját, leleplezve a csalást.

Innentől fogva aztán még annyira sem lehetett megrendszabályozni, mert a szülők minden tekintélye elszállt a leleplezett nagy-mumus csalással.